hirdetés
2024. március. 29., péntek - Auguszta.

Mi lehet a beszállítókat ért fenyegetések mögött?

Rásky László szerint a kormányfő szavai mögött Kásler Miklós tevékenysége, illetve felelősségvállalásra való képtelensége sejthető, közli a 24.hu.

A kórházak adósságának azonnali, 60 milliárd forintos törlesztésére és a decemberben meghirdetett, az egészségügy átalakítását célzó 8 pont kőkemény betartására lenne szükség ahhoz, hogy az orvostechnikai beszállítók közreműködése, így az ellátás biztonsága garantálható legyen – erről beszélt a 24.hu megkeresésére Rásky László, az Orvostechnikai Szövetség főtitkára. Hozzátette: még egy ilyen azonnali törlesztés esetén is 20 milliárd forint adóssága maradna a kórházaknak a beszállítókkal szemben, akiket elbizonytalanított a kormányfő csütörtöki megszólalása.

Orbán Viktor miniszterelnök sajtótájékoztatóján, a kórházak adósságának rendezése kapcsán arról beszélt, hogy az egészségügyi beszállítók egy része nagy multi, „nagytestű halak a vízben”, akik extraprofitot érnek el, így azt javasolta Kásler Miklósnak, hogy nyúljanak bátran a kórházi beszállítók extraprofitjához, sőt január végéig intézkedési tervet vár tőle. A miniszterelnöki ukáz annak fényében kap különleges jelentőséget, hogy a kórházak jelenlegi adósságállománya körülbelül 80 milliárd forint, ez pedig a beszállítók kasszájából hiányzik.

Rásky László szerint a kormányfő szavai mögött Kásler Miklós tevékenysége, illetve felelősségvállalásra való képtelensége sejthető. Bár a kórházak hosszú évek óta újra és újra több tízmilliárdos adósságot szednek össze, először tavaly decemberben, egy Emmi-közleményben tűnt fel nekik, hogy az ágazatért felelős tárca olyan, a magyarok fülének rosszul csengő szavakat használ, mint a nyerészkedés vagy a beszállítók túlárazása.

Rásky László úgy látja: érthető, ha a kormánynak nem tetszik, hogy éves szinten 50-60 milliárdos plusz segítséget kell szabaddá tenniük a kórházak számára, a miniszterelnök azonban rossz helyen keresi a felelőst: az Állami Számvevőszék Orbán Viktor által is említett jelentésében egyetlen szó vagy utalás sincsen arra vonatkozóan, hogy a kórházak eladósodásában szerepe lenne túlárazásnak. Egyelőre arra tudok gondolni, Kásler Miklós a saját kudarcának felelősségét szeretné másra hárítani, hiszen a politikában nem szokatlan ez az attitűd: a multi, a kereskedő, mindig valaki más a hibás. Így beszélhetett a miniszterelnök – nyilván tárcavezetője tájékoztatása alapján – a multik extraprofitjáról. Ez nonszensz, hiszen, a kórházak több mint egy éve lejárt, a kórházi beszállítók felé fennálló adóssága meghaladja a 20 milliárd forintot. Hogyan lehetne extraprofitot realizálni olyan bevételből, amely meg sem érkezett a szállítóhoz?

A teljes cikk

(forrás: 24.hu)
hirdetés

Könyveink