hirdetés
2024. március. 28., csütörtök - Gedeon, Johanna.

Mi is lesz a 10 milliárdos ígérettel?

A Népszabadság úgy tudja, pénteken kerül a kormán elé az a javaslat, amely szerint 10 milliárd forint pluszforrást kaphatnak a háziorvosi praxisok 2016-ban. Az előterjesztésben a betegkartonok megújítása is szerepel.

Pénteken születhet döntés a háziorvosoknak szánt 10 milliárd forintos többletforrásról – olvasható a lap online kiadásában. Az újság megemlíti, hogy Ónodi-Szűcs Zoltán egészségügyért felelős államtitkár hivatalba lépésekor még arról beszélt, a tízmilliárdon a háziorvosoknak osztozniuk kell a védőnőkkel és az alapellátó fogorvosokkal. E terv szerint a tízmilliárdból a háziorvosoknak 5,9 milliárd, a fogorvosoknak 2 milliárd, a védőnőknek szintén 2 milliárd jut, és a teljes állásban dolgozó iskolaorvosok is kaptak volna 100 millió forintot.

A korábbi elképzeléshez képest pénteken egy teljesen új javaslat kerül a kormány elé. Ebben a teljes tízmilliárdot a háziorvosok kapják meg, viszont változatlanul része a betegkartonok megújítása. A pénz kiosztására két verzió készül, e szerint az összeget júliustól vagy januárra visszamenőleg folyósítják. A fogorvosoknak és a védőnőknek szánt 2-2 milliárdos keretet pedig más forrásból folyósítanák.

A lap úgy tudja: a fogorvosoknak 50 vagy 100 ezer forintot utalhatnak praxisonként attól függően, januártól vagy júliustól kapják meg az összeget. A védőnők bérét a rájuk jutó kétmilliárdból fölemelnék annyira, amennyi a hasonló végzettségű, kórházban dolgozókat illeti. Az emelés több tízezer forint lenne.

cimkék

hirdetés

Könyveink