hirdetés
2024. április. 16., kedd - Csongor.

Egészségipar

Megkérdőjelezhető a dioxin kapcsolata a rákkal

A Dow Chemical vegyipari óriáscég munkásainak egészségügyi adatai alapján amerikai kutatók arra a megállapításra jutottak, hogy a dioxin nevű, sok vitát kiváltott vegyület – a hiedelemmel ellentétben – nem növelte körükben bizonyos ráktípusok kockázatát.

Az amerikai átlaglakosság halálozási adataival összehasonlítva a járványügyi szakemberek nem találtak nagyobb arányú rákos halálozást a növényvédőszert gyártó üzem munkásai között, akik átlagosan 36 évig voltak kitéve dioxinnak.
 
James J. Collins, a vegyipari cég Midlandben tevékenykedő kutatója és kollégái az American Journal of Epidemiology című szaklap augusztusi számában tették közzé a 1615 emberre kiterjedő tanulmányukat. A vizsgálat szerint négy munkásnál jelentkezett rosszindulatú szarkóma, összességében azonban nem találtak náluk több rákos megbetegedést, mint az átlaglakosság körében.

Kevéssel több diabétesz, szívroham, leukémia és úgynevezett nem-Hodgkin limfóma miatti halálozás volt az elemzésbe bevont munkások között, mint az átlaglakosságnál, ám az arányok nem mutattak egybeesést azzal, hogy mennyi ideig voltak kitéve a dioxin hatásának.
 
A dioxin emberi egészségre vonatkozó következményeit vizsgáló több száz tanulmány után „még mindig nincs tudományos konszenzus a dioxin lehetséges egészségügyi hatásairól” – állítja Collins. A kutató ezért további vizsgálatokat sürget, amelyekben a test dioxinszintjét is mérnék.

MTI

cimkék

hirdetés

Könyveink