2024. március. 29., péntek - Auguszta.

Ledia Lazeri: Inkább óvatosságból hibázzunk, mint hanyagságból

Mindössze egy napja ismerte el az Egészségügyi Világszervezet (WHO), hogy a Sars-Cov-2 nemcsak cseppfertőzés, hanem aeroszol útján is terjed, így még nem készült el az ennek megfelelően frissített, védekezésre vonatkozó ajánlásuk.

Egy hónappal ezelőtt frissítette utoljára a WHO a koronavírussal szembeni védekezésre vonatkozó ajánlásait, amelyek most éppen frissítésre várnak – mondta pénteki sajtótájékoztatóján dr. Ledia Lazeri, a WHO Magyarországi Irodájának vezetője, hangsúlyozva, hogy nemzetközi szervezetként kizárólag megdönthetetlen tudományos tények alapján dolgozhatják ki ajánlásaikat. Mindennek egyébként azért lehet jelentősége, mert a zárt térben való felhalmozódás veszélyesebb lehet, ha a vírus aeroszollal terjed, ez a tény befolyásolhatja a szociális távolságtartás mértékét, vagy az egészségügyi ellátás során tett óvintézkedéseket. Az irodavezető azt is kiemelte, hogy továbbra is fontos betartani a védekezésre vonatkozó ajánlásokat, így a maszkviselést, a kézhigiénés szabályokat és a távolságtartást.

Rendkívül jól teljesített Magyarország a járvány kezelésében, amit nemzetközi szinten is nagyra értékelnek. A sikeres elfojtás záloga a pandémia korai szakaszában bevezetett kombinált védekezési technika volt Ledia Lazeri szerint, amelyben ötvözték a szociális és a közegészségügyi intézkedéseket, óvták a vírus által sebezhetőbb populációt, megfogadva egyúttal a WHO ajánlásait is. A korlátozó intézkedések eredményességét a H-UNCOVER felmérés is igazolta, és inkább ezek összességének, semmint a BCG-átoltottságnak köszönhető, hogy ilyen alacsony fertőzöttségi és átfertőzöttségi rátával rendelkezik az ország – vélekedett az irodavezető, hangsúlyozva, hogy egyelőre nincs tudományos bizonyíték arra, hogy a tbc elleni vakcina védettebbé tenné a társadalmat a Covid-19-cel szemben. Gördülékeny az együttműködés a szervezet magyarországi képviselete és az Emberi Erőforrások Minisztériuma, az egészségügyért felelős államtitkárság, valamint a Nemzeti Népegészségügyi Központ között – tette hozzá.

A láthatatlan áldozatokról

Míg Magyarországon a sikeres védekezési stratégia nyomán nem terhelődtek túl a kórházi kapacitások, ugyanakkor mind az ECDC (European Centre for Disease Prevention and Control), mind a WHO ajánlásaiban szerepelt a kórházi ágyak felszabadítása, ami fennakadásokat okozott a betegellátásban, ám „inkább óvatosságból, semmint hanyagságból hibázzunk” – jegyezte meg Ledia Lazeri. A láthatatlan áldozatok (collateral damage) számáról egyelőre nincsenek adekvát adatok, viszont már több országban is dolgoznak olyan módszertanon, amellyel ez mérhető. Ennek nagy jelentősége lehet a második hullám során, mert tervezhetővé válik, melyek azok a legfontosabb egészségügyi szolgáltatások, amelyek nem állhatnak le a járvány miatt.

Az ágyak felszabadítása mellett viszont hatékonyan működött az egészségügyi rendszerekben az online orvosi tanácsadás, mert a krónikus betegek gyógyszerfogyasztási szokásai a járvány idején hasonlóak voltak, mint a korábbi években.

Még nem dönthető el, hogy első hullám fellángolására, vagy már a második kezdetére utalnak az egyes országokban tapasztalható esetszám-emelkedések. Valószínűbb azonban, hogy a koronavírus ősszel tér majd vissza, amikor a Sars-CoV-2 az influenzavírussal együtt lesz jelen, aminek a kombinált hatását nem ismerjük – mondta a WHO képviselője, jelezve, hogy a sokasodó esetek is arra figyelmeztetnek, hogy fenn kell tartani az egészségügyi korlátozásokat, „mert az élet nem lesz olyan, mint korábban, amíg nincs vakcina”.

Mindenkinek jusson vakcina!

A 150, fejlesztés alatt álló oltóanyag közül eddig kevesebb, mint húszat vontak be a klinikai vizsgálatokba – tájékoztatott a WHO munkatársa, óvatosságra is intve egyúttal. A vakcinafejlesztés lassú és körülményes feladat, nem hagyhatóak el a populáció szintű vizsgálatok, az engedélyeztetés folyamatának bárminemű gyorsítása ugyanis a minőség romlásához vezet – mondta. A szervezet egyébként arra törekszik, hogy amint elkészül a hatékony vakcina, az minden ország számára legyen elérhető, függetlenül attól, hogy gazdag, vagy szegény államról van szó.

Nem rendőrség, értékeket közvetít a WHO

A WHO nem egészségügyi rendőrség, nincs előírási joga, a szervezet a tudományból "táplálkozik", és arra alapozva az optimális értékeket közvetíti rendszeresen kiadott és frissített ajánlásaiban – fogalmazott Ledia Lazeri. Ugyanakkor az egyes államoknak, vagy akár az országokon belüli régióknak is eltérő lehet a helyzete, így mindig az adott körülményekhez kell adaptálnia a hatóságoknak ezeket az ajánlásokat. A megkötésekről, a korlátozások feloldásáról a kormányok döntenek, nincs olyan recept, amely mindenki számára alkalmazható.

A pandémia egyébként nem rendítette meg a WHO költségvetését, amely évente 4,6 milliárd USD. A tagországok befizetései lakosság és GDP-arányosak, köztük fontos donor volt az Egyesült Államok, kilépésének anyagi vonzatát még elemzik, hosszú távú hatásait még nem mérték fel.

Arra a felvetésre, hogy a WHO késlekedve reagált a koronavírus-járványra, illtve, hogy van-e tudományos bizonyíték arra, hogy Kínában pontosan mikor kezdődött a járvány, Ledia Lazeri úgy reflektált, 2019 utolsó napján kapták az információt az ázsiai országtól, hogy új, tüdőgyulladást okozó vírustörzset izoláltak. Bár a hasonló bejelentések nem kivételesek, és ekkor még nem tudták pontosan, hogy milyen mértékű a járvány, de január 1-jén online figyelmeztetést küldtek a WHO nemzeti fókuszpontjainak a gyanús törzsről. Egyébként a napokban utazik egy WHO munkacsoport Kínába, ahol megpróbálják kinyomozni, mi is történt pontosan.

A WHO-t mindezek ellenére nem érte felkészületlenül a Covid-19 járvány, mert a korábbi pandémiák során – mint a SARS vagy az ebola – a szervezet már kidolgozta vészhelyzeti programját, valamint az egyéb járványok alkalmával szerzett tapasztalatok is hozzájárultak ahhoz, hogy most hatékonyabban segítsék az országokat a koronavírussal szembeni küzdelemben.

Tarcza Orsolya
a szerző cikkei

(forrás: MedicalOnline)
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés