hirdetés
2024. március. 29., péntek - Auguszta.

Kormányinfó: kötelező a 3. oltás felvétele az egészségügyben dolgozók számára (Bővítve: felmondási tilalom)

Péntek éjféltől kötelező a maszkviselés zárt terekben – jelentette be Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a csütörtök délutáni Kormányinfón.

Az oltatlanok miatt teszi kötelezővé a maszk viselését a zárt terekben a kormány – fogalmazott a csütörtök délutáni Kormányinfón Gulyás Gergely, bejelentése szerint az alábbi intézkedésekről döntött a kabinet a szerdai ülésén:

  • kötelező a maszkviselés pénteken éjféltől a zárt terekben;
  • az egészségügyben dolgozók számára kötelező lesz a 3. oltás felvétele; ugyanezt tervezik az államigazgatásban is;
  • továbbra is csak védettségi igazolvánnyal rendelkezők vehetnek részt az 500 főt meghaladó tömegrendezvényeken.

Legkésőbb a második vakcina felvételét követő hetedik hónap végéig kell kötelezően felvenniük az egészségügyben dolgozóknak a 3. oltást – fejtette ki a részleteket a politikus, miután beszámolt arról, hogy a szerdai kormányülésen az aktuális járványhelyzetet áttekintve milyen döntéseket hozott a kabinet.

Érdemi védettséget csak és kizárólag az oltás jelent – hangsúlyozta Gulyás Gergely, aki szerint csak azokban az országokban sikerült megfékezni a koronavírus terjedését, ahol az alapimmunizálást 3. oltás is követte. Ha mindenki beoltatja magát, a 4. hullám lehet az utolsó Magyarországon, amely a járványmatematikusok előrejelzése szerint november végén, december elején tetőzik majd, de a járványcsúcs akár egy héten belül is bekövetkezhet.

Az oltatlanok a sajátjuk mellett mások életét is veszélyeztetik, ezért döntött úgy a kormány, hogy zárt térben kötelezővé teszik a maszkhasználatot, amely azokban az üzlethelyiségekben is kötelező lesz, ahol rendszeresen 5 főnél többen tartózkodnak. Az egyetemeken és iskolákban az intézményvezetők dönthetnek arról, hogy kötelezik-e a diákokat a maszk viselésére.

Nemcsak a megyei kórházak, hanem a szakrendelők oltópontjain is elérhető lesz a jövő héten induló oltási akcióhét során a Magyarországon rendelkezésre álló ötféle Covid-vakcina (Pfizer, Moderna, AstraZeneca, Sinopharm és Janssen) – jelentette be a miniszter. A 101 oltópont biztosításával az oltáshoz való hozzáférést könnyítik meg. Megjegyezte azt is, bőségesen rendelkezésre állnak az oltóanyagok. Összesen 10,7 millió dózis van az országban, így amennyiben az orvosszakma javasolja, a 4. oltási körre is rendelkezésre áll a szükséges mennyiségű oltóanyag.

A tesztkapacitások bővítését nem tervezi a kormány, mert – mint Gulyás Gergely fogalmazott – „a tesztelés nem váltja ki az oltást”.

Van elég ágy és munkaerő

Ha szükség lesz a kiskunhalasi járványkórház  kapacitásaira, megnyitjuk – válaszolt újságírói kérdésre a miniszter, hozzátéve, hogy ebben a kérdésben a megyei kórház javaslata nyomán az Országos Kórházi Főigazgatóság (OKFŐ) dönthet.

Eddig senki nem maradt ellátatlan – érkezett a politikusi válasz arra a kérdésre, hogy lesz-e személyzet a covidos betegek ellátására; a humánerőforrás-kapacitások elosztásáról, a gyógyítás feltételeinek biztosításáról ugyancsak a kórház-főigazgatóság rendelkezik. Egyébként az elmúlt nyolc évben megtöbbszörözték az egészségügyben dolgozók és az orvosegyetemi hallgatók számát – fűzte hozzá a munkaerőhiányt feszegető további kérdésekre a miniszter, hozzátéve azt is, ha szükséges, a magánellátásban dolgozókat is be tudják rendelni az állami intézményekbe.

Központi döntés egyelőre nem született a halasztható műtétekkel kapcsolatban sem, az elektív műtétekről a helyi kórházvezetés határoz.

Én nem vagyok híve a katasztrófaturizmusnak, a kamara úgy tűnik, igen, mi nagykorúnak tekintjük az állampolgárokat, a kamara úgy tűnik, nem. Haldokló betegeket mutogatni nem jó megoldás, a betegágyak mellé nem kellenek forgatócsoportok – reflektált a miniszter a Magyar Orvosi Kamara szerdán kiadott, LEVEGŐT! című közleményének azon részére, ahol a köztestület arról ír, az egészségügyiek küzdelmeiből szinte semmi nem hallatszik ki az intézmények falain kívülre. Megjegyezte azt is, a kormány azzal, hogy az 500 fő fölötti rendezvényeken elrendelte a védettségi igazolványok kötelező használatát, egyértelművé tette az oltás szükségességét. Amennyiben a helyzet megkívánja, előírhatják az igazolvány használatát a vendéglátóhelyeken is, ám egyelőre ilyen döntés nem születet, mert az súlyos veszteségeket okozna a vendéglátóipar számára – mondta Gulyás Gergely.

Ügyeleti díj: egyelőre nincs napirenden

Egyelőre nem rendezik az ügyeleti díjakat, de minden plusz költséget vállal a kormány – derült ki a kabinetminiszter újságírói felvetésre adott válaszából.

Most a koronavírus-járvány negyedik hullámát kell a legtöbb életet megmentve túlélni, ezért az ügyeleti díjak rendezése a járvány csúcsán kevésbé égető – vélekedett a politikus. Kifejtette, hogy mindenhol minden túlórát kifizetnek, ahol az Országos Kórházi Főigazgatóság indokoltnak tartja azt, a jogszabályban foglalt ügyeleti díjtól történő eltérítések plusz költségeit is szó nélkül állta és állja a kormány.

Szakmai konszenzus lehet abban, hogy az egyes szakterületeken eltérő díjazás legyen a későbbiekben a nagyobb a terheléssel dolgozó szakmák javára, de a vonatkozó rendelet módosítása nem most várható – jelezte Gulyás Gergely.

Felmondási tilalom az egészségügyben

Bár a Miniszterelnökséget vezető miniszter a Kormányinfón ismertetett intézkedések sorában nem jelentette be, csütörtökön este a kormányzati portálon közzétett beszámolóban már szerepelt, hogy a kabinet szerdai ülésén arról is döntött, hogy az egészségügyi dolgozók nem szüntethetik meg jogviszonyukat a veszélyhelyzet ideje alatt.

A rendelkezés – a többi, bejelentett intézkedésekkel együtt – csütörtökön, néhány perccel éjfél előtt jelent meg a Magyar Közlöny 209. számában

Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter a Kormányinfó sajtótájékoztatón a Miniszterelnöki Kabinetiroda Garibaldi utcai sajtótermében 2021. november 18-án (MTI/Bruzák Noémi)
Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter a Kormányinfó sajtótájékoztatón a Miniszterelnöki Kabinetiroda Garibaldi utcai sajtótermében 2021. november 18-án (MTI/Bruzák Noémi)

(forrás: MedicalOnline)
hirdetés

Könyveink