hirdetés
2024. április. 18., csütörtök - Andrea, Ilma.

Kórházi beszállítás: Varga szerint lesznek következmények

Február 29-én zárulnak le a tárgyalások azokkal a kórházi beszállítókkal, amelyeknek egyenként 100 millió forint feletti, összességében pedig 49 milliárd forintnyi a követelésük, mondta Varga Mihály pénzügyminiszter az Mfor.hu-nak és a Privátbankárnak adott interjúban.

Az interjúban Varga Mihály elmondta, minden érintett cég számára van egy egységes ajánlatuk. Arra a felvetésre, hogy a tőkekövetelés húsz százalékának elengedését várják-e el a cégektől, a miniszter azt válaszolta: "nagyjából erről van szó".

"Van, akivel már sikerült megállapodni, van, akivel folyamatban van, és van, aki még nem került sorra. A tárgyalások sikeressége pedig nyilván befolyásolja majd a kormányt, hogy a beszerzések központosítása során mely cégekkel tud majd hosszú távon együttműködni", jelezte. Hozzátette: a kórházak adóssága rendre újratermelődik, és az a legfontosabb kérdés, hogy mi miatt; az Állami Számvevőszék, illetve a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal által végzett vizsgálatok azt mutatják, hogy nem minden az üzleti szabályok betartása szerint zajlik ezen a piacon.

Arra a kérdésre, hogy korrupcióra gondol-e Varga Mihály, azt válaszolta: a vizsgálatok, illetve a hozzá eljutott NAV-jelentések alapján az esetek egy része ilyen típusú, költségvetési csalás. Ehhez alkalmazkodott egy vállalkozói kör. "Érthetetlen szerződések vannak. Miért van az, hogy ugyanaz a cég az egyik kórháznak adott összegért szállítja azt, amit a másik kórháznak a kétszereséért? Itt valahol, valaki nem a maximális felelősséggel járt el a kórház részéről. Vagy, hogy van az, hogy bizonyos kórházakban nem az igazgató dönt egyes megrendelésekről, hanem az ellátást végző orvos? A gyógyítás szempontja külön pályán fut a gazdálkodástól", fogalmazott.

Arra, hogy várható-e büntetőjogi felelősségre vonás, Varga Mihály azt felelte: ennek eldöntése a jogászok dolga, de már vannak olyan lezárult vizsgálatok, amelyek "következménnyel járnak".

(forrás: MTI)
hirdetés

Könyveink