hirdetés
hirdetés
2017. augusztus. 19., szombat - Huba.
hirdetés

Kellenek a nyugdíjasok az egészségügyben!

Az egyre súlyosabb munkaerőhiány miatt nemcsak az ágazat érdekképviselői, de vezetői is szükségesnek tartanák a 2013-as kormányhatározat felülvizsgálatát, írja a Magyar Idők.

hirdetés

A Magyar Idők kérdésére a Miniszterelnökségen elmondták: az elmúlt négy évben, tehát a kormányhatározat hatályba lépése óta összesen majdnem 5400 kérelmet nyújtottak be az egészségügyi intézmények nyugdíjaskorú dolgozó továbbfoglalkoztatására. Ebben ugyanakkor vannak átfedések, a mentesség ugyanis maximum három évre szól, így azok közül, akik 2013-ban az elsők között kapták meg az engedélyt, három évvel később jelentős számban kérték azt újra.

A kérelmek döntő többségét, ötezret meghaladó beadványt támogatott a kormány, és alig valamivel több, mint háromszáz az elutasított továbbfoglalkoztatási igények száma. Arra azonban lapunk nem kapott választ, hogy milyen arányban támogatták orvosok, illetve szakdolgozók továbbfoglalkoztatását. Úgy tudjuk ugyanis, hogy míg az előbbiek esetében gyakorlatilag száz százalékos a nyugdíj mellett dolgozni vágyók jogszabály alóli mentesítése, addig a szakdolgozóknál rosszabb ez az arány.

Így tudják a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamaránál is, amelynek alelnöke, Babonits Tamásné óriá­si problémának tartja, hogy a mai napig nem vették ki az ágazat egészét a kényszernyugdíjazási szabály alól. A szakdolgozóknál gyakorlatilag okafogyottá vált az intézkedés, mert évről évre egyre nagyobb a munkaerőhiány, és a fiatalok sem választják tömegével az egészségügyet, miközben még munkaképes és dolgozni akaró ápolók, műtősnők, asszisztensek távoznak kizárólag a jogszabály miatt az állami egészségügyből, és mennek el sokszor a magánszférába vagy más ágazatba. A kötelező nyugdíjazás alóli mentesség ráadásul egyáltalán nem vonatkozik az amúgy is egyre nehezebben pótolható, mert piaci viszonyok között lényegesen jobban megfizetett gazdasági-műszaki személyzetre.

A lap úgy tudja, az egyre égetőbb humánerőforrás-gondok miatt a szaktárcánál is azt szeretnék elérni, hogy a szakrendelői asszisztenseket, illetve a nem egészségügyi végzettségű kórházi, rendelői dolgozókat is visszafoglalkoztathassák az intézmények.

(forrás: Magyar Idők)
hirdetés
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 
hirdetés
hirdetés

Könyveink