hirdetés
2024. március. 28., csütörtök - Gedeon, Johanna.

Kásler a villámgyors HR-es

Sebtében talált új tiszti főorvost Kásler Miklós miniszter a kedden felmentett Kovács Attila helyére, a Népszava szerint a 2010 óta tiszti-főorvos helyettesként dolgozó Szabó Enikőt.

A tömeges szűrésnek tavaly ősszel kellett volna kezdődnie, de előbb év végére csúszott, aztán januárra, majd márciusra, végül szeptemberre. De most is elmaradt. Egyebek mellett ezt a programot is Kovács Attilának kellett volna menedzselnie, csakhogy a Nemzeti Népegészségügyi Központot októbertől vezető megbízott tisztifőorvos szinte hozzá sem kezdhetett munkájához.

Eddig leginkább az állami bürokrácia csökkentő intézkedés, valamint az új hivatal felépítése kötötte le az energiát: csak az általa vezetett háttérintézményből az alkalmazottak negyedét kellett eltávolítania. Most neki is mennie kellett. Tegnap indoklás nélkül vonták vissza megbízását. A lapunknak megnyilatkozó szakemberek egyike se érti, miért kellett a szakmában elismert  szakembernek távoznia. Posztját helyettese, Szabó Enikő veheti át, közli a Népszava.

(forrás: Népszava Online)
hirdetés

Könyveink