2020. június. 02., kedd - Kármen, Anita.

Jövő héten döntenek az érettségiről

A jövő heti kormányülésen, várhatóan szerdán születik döntés az idei érettségi vizsgákról – hangzott el az operatív törzs csütörtöki tájékoztatóján, ahol az is kiderült, már meghaladta a százat a fővárosi Pesti úti idősotthonban detektált fertőzöttek száma.

hirdetés

Sokakat foglalkoztat, mi lesz az idei érettségikkel. Maruzsa Zoltán köznevelési államtitkár az operatív törzs csütörtöki ülésén jelezte, javaslataikat már megfogalmazták, döntést jövő héten hoz a kormány. Mint elmondta, az uniós államok többségében még nem született döntés e kérdésben, annak ugyanis a járványügyi helyzetre is figyelemmel kell lennie.

A kormány elé kerülő javaslat értelmében azoknak, akik nem jelentkeznek felsőoktatási intézménybe, idén ne legyen kötelező érettségi vizsgát tenni. Aki nem felvételizik idén, a javaslat szerint visszaléphet és jövőre érettségizhet, oly módon, hogy ha fizetett a vizsgáért, akkor visszatérítik számára a megfelelő összeget. Alapvetően csak írásbeli vizsgákat szerveznének, egy-két kivétellel, pl. abban az esetben, ha középszinten ennek nincs más módja. Kulcskérdés az érettségi időpontja is: azt javasolják, hogy szeptemberben induljon el a következő tanév, s május 4-én írásbelikkel induljon útjára az idei érettségi. A kormány várhatóan jövő szerdán hoz döntést a kérdésben, jelezte az államtitkár.

Müller Cecília országos tiszti főorvos  rendkívüli bejelentéssel kezdte mondanivalóját: a tájékoztató előtt jutott tudomására, hogy már több mint 100 fertőzöttet tartanak nyilván a Pesti úti idősotthonban. Újfent felhívta a figyelmet a fenntartók felelősségére. Mint jelezte, munkatársai napok óta a helyszínen vannak, feltárják a hiányosságokat, tovább tesztelnek, remélve, hogy mielőbb megállíthatják a fertőzések terjedését. A operatív törzs korábbi döntése értelmében a kormányhivatalokon keresztül mintegy 300 ezer kesztyűt és több millió sebészi maszkot juttatnak el az idősotthonokba, elősegítendő a további védekezést. Mindezt a többi közt indokolja, hogy a Rózsa utcai otthonban is többen megbetegedtek, de egy-egy eset más otthonokban is előfordul.

Karácsony: szűrésre van szükség az idősotthonokban

Szűrés, szűrés és szűrés kell a védekezéshez, a járvány megfékezéséhez, különösen ott, ahol sok idős él együtt, írta Budapest főpolgármestere csütörtökön a közösségi oldalán. Karácsony Gergely emlékeztetett: ezért kezdeményezte szerdán a kormányülésen, hogy kezdődjön el haladéktalanul az ország összes idősotthonában a koronavírus-szűrés, és erre ígéretet is kapott a kormánytól.

Ahol sok idős, beteg ember él egy helyen, ott különösen nagy a járvány kockázata, nem véletlen, hogy Franciaországban a halálesetek harmada kötődik a nyugdíjasházakhoz, és kiemelten sok fertőzött van az ilyen otthonokban Olaszországban, Spanyolországban, Belgiumban is. Karácsony Gergely szerint azt, hogy hány fertőzött van a nyugdíjasotthonokban, "azt onnan tudhatjuk csak, ha szűrünk és ezeket az adatokat nyilvánosságra is hozzuk". Megjegyezte: a főváros ezt tette a saját fenntartású nyugdíjasotthonaiban saját forrásból beszerzett szűrésekkel. Szerda óta a Pesti úton a mentőszolgálat is végez gyorsteszteket, tette hozzá.

A főpolgármester írt arról is, hogy a fővárosi fenntartású idősotthonokban a napokban vizsgálódott a kormányhivatal, és mindent rendben talált. A Pesti úti otthonba annak a kórháznak a vezetése látogatott el, amelybe járvány előtt és járvány idején is a betegeket szokták vinni onnan. "A nekünk átadott információ szerint a kórház orvosai is rendben találták mindent". Karácsony Gergely írt arról is, hogy heroikus munkát végeznek ezekben az otthonokban az orvosok és az ápolók, akiket ezért megbecsülés illet.

"Amiben ők is, mi is némi hiányt szenvedünk, azok a védőfelszerelések, a főváros eddig is, és ezután is azon dolgozik, hogy ezeket beszerezze", tette hozzá, megjegyezve, hogy szerdán például plexi arcmaszkokat sikerült szerezniük.  Karácsony Gergely kitért arra is, szerdán a kormányülésen ígéretet kapott, hogy a főváros végre megkapja a védekezéshez szükséges információkat az operatív törzstől. "Ehhez képest ma is a sajtótájékoztatóból tudtuk meg az önkormányzat fenntartásában működő intézményre vonatkozó információkat", jegyezte meg. (MTI)

A tisztifőorvos elmondta, már 980 személyt tartunk számon fertőzöttként, az újabb halottak egyike 48 évet élt, igaz, magas kockázatot jelentő krónikus betegsége volt. Mint jelezte, nőtt a gyógyultak száma is, öt embert levehettek a lélegeztető gégekről, és hárman már az intenzív osztályt is elhagyhatták. Jelenleg 58-an vannak lélegeztető gépen több intézményben.

Ez a húsvét nem lesz olyan, mint általában lenni szokott, hívta fel a figyelmet az országos tiszti főorvos a külső és belső megtisztulás fontosságára is.

Kérdésekre válaszolva egyebek között elhangzott, otthoni használatra ajánlott gyorsteszt nem létezik, nincs és nem lesz ilyen engedélyezve. Fertőzésgyanús személy jelenleg nincs a büntetésvégrehajtási intézményekben, az országos parancsnok már a fertőzés terjedésének elején meghozta a szükséges intézkedéseket. Az országba érkező maszkokkal kapcsolatban tudni érdemes, hogy nagyon különböző minőségűek; ha CE jelzéssel vannak ellátva, akkor az unión belül megtörtént a minősítésük, tehát felhasználhatók.

Lakatos Tibor, az ügyeleti központ vezetője a korábbi napokhoz hasonlóan arról számolt be, hogy ma 32 kórházba juttatnak el további védőeszköz-utánpótlást, de biztosítanak azokból a háziorvosoknak és fogorvosoknak is. Az ezredes úgy látja, fogy az emberek türelme, egyre több időt töltve a lakásokban egyre inkább nő a szabályszegések száma; leginkább csoportosulva járják az utcákat és olyan kivételekre hivatkoznak, amelyek nincsenek ott a kijárást szabályozó rendelkezések között.

A miniszterelnök ma délután tesz bejelentést a kijárási korlátozásokkal kapcsolatosan.

Takács Péter, a kórház főigazgatója (j), Sztanyó István rendőr alezredes, kórházparancsnok (j2) és Kiss Csongor rendőr százados, logosztikus a beérkezett újabb egészségügyi védőfelszerelésekből álló szállítmányt veszik át a fővárosi Észak-Közép-budai Centrum Új Szent János Kórház és Szakrendelő udvarán 2020. április 9-én (MTI/Szigetváry Zsolt)
Takács Péter, a kórház főigazgatója (j), Sztanyó István rendőr alezredes, kórházparancsnok (j2) és Kiss Csongor rendőr százados, logosztikus a beérkezett újabb egészségügyi védőfelszerelésekből álló szállítmányt veszik át a fővárosi Észak-Közép-budai Centrum Új Szent János Kórház és Szakrendelő udvarán 2020. április 9-én (MTI/Szigetváry Zsolt)

MedicalOnline (k. a.)
a szerző cikkei

Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!