hirdetés
2024. március. 29., péntek - Auguszta.

Járóbeteg-ellátók konferenciája: helytállás a járvány leküzdésében

A konferencia felvezető blokkjában elhangzott, a korábbi években több beteget ellátó járóbeteg szakellátók többlet finanszírozási kerethez jutottak.

A kormányzati intézkedések az egészségügy egységesítésére mutatnak, amivel kapcsolatban az Egészségpolitikai Fórum megjelent résztvevői leszögezték, hogy e folyamatok során nem kérdés a járóbeteg szakellátás szerepének erősítése. Rámutattak a centralizálás és decentralizálás párhuzamos szükségességére, illetve az ellátásszervezésben differenciált, az egészségszakmai érveken túli szempontokat is figyelembe vevő megközelítésre van szükség.

2021. szeptember 15. és 17. között, több mint 300 résztvevővel az idén is megrendezik a Medicina 2000 Magyar Járóbeteg Szakellátási Szövetség immáron XXIII. éves konferenciáját szimbiózisban a XVIII. Országos Járóbeteg Szakdolgozó Konferenciával. A konferencia első, szerdai napján ismét sor került a hagyományos Egészségpolitikai Fórumra, ahol idén is terítékre kerültek a szövetség számára fontos témák.

A szeptembertől „újrainduló” teljesítményfinanszírozás során mindenképp javasolt az alacsonyabb költségigényű járóbeteg-szakellátás preferálása, az ambuláns és egynapos sebészeti beavatkozások teljesítmény korlátozásának megszüntetése. Fontos lenne a telemedicina finanszírozásának érdemi javítása, mert jelenlegi díja nem fedezi költségeit, amelynek a pandémiás helyzetben nagy jelentősége lenne. Fontos lenne továbbá a finanszírozási kódok karbantartása, azért, hogy ne legyen költségük alatt egyes szakmák társadalombiztosítási térítése.

A tanácskozáson szóba került az is, hogy a már elfogadott jogszabályok, illetve már megismert tervek erős centralizáció képét vetik előre, amely akár jelentheti a járóbeteg szakellátás integrálását a kórházi struktúrák alá. Az Egészségpolitikai Fórum minden megjelent szereplője egyetértett abban, hogy a járóbeteg szakellátás nem nélkülözhető „elem”, sokkal inkább a megerősítésére volna szükség. Elhangzott, hogy kizárólag a járóbeteg szakellátás tudja tehermentesíteni a fekvőbeteg intézményeket, és inkább minél több minőségi ellátást kellene a járóbeteg szakellátásba áthelyezni. Egyfelől ez az ellátási forma sokkal költséghatékonyabb, másrészről – különösen a tervezett fekvőbeteg ellátás centralizáció fényében ­– csak vele biztosítható a megfelelő lakosságközeli ellátás. A tervezett átalakítások kapcsán többen rámutattak, hogy hogy a centralizálásra (a fekvőbeteg ellátásban) és decentralizálásra (járóbeteg ellátásban) párhuzamosan lenne szükség, mint ahogy a helyi viszonyokat (pl. távolság, közlekedés) is figyelembe vevő differenciált megközelítésre is.

Az Egészségpolitikai Fórum minden résztvevője utalt arra, hogy a pandémia markánsan rámutatott az alap- és szakellátás együttműködésének erősítésére. A Medicina 2000 hangsúlyozta, hogy csökkenteni kell az adminisztratív terheket és akadályokat, a szakellátást a ténylegesen szakorvost igénylő esetekre kell fenntartani. Felesleges például számos gyógyszer, vagy gyógyászati segédeszköz felírását szakorvoshoz kötni, GYSE esetében például akár még a magasan képzett (felsőfokú végzettségű) szakdolgozók is szerephez juthatnának.

Elengedhetetlen, hogy a kórházi keretek között működő járóbeteg ellátás az intézményen belül határozott szervezeti, gazdasági önállóságot nyerjen, mivel a tapasztalatok szerint csak így valósulhatnak meg maradéktalanul a járóbeteg szakellátástól elvárható előnyök.

A Medicina2000 állásfoglalása, - csakúgy, ­mint a kerekasztal minden más résztvevője - üdvözölte a hálapénz kivezetését, és várja annak tisztító hatását az ellátási folyamatokra. Mindemelett már látható, hogy a hálapénz kivezetése miképpen módosítja a betegutakat, az ellátási szükségleteket, és az orvosok motivációját. Ez utóbbit illetően találó megfogalmazás, hogy az illegális érdekeltségeket legális érdekeltségekre kell cserélni, mivel jelenlegi új orvosi bérrendszer önmagában nem tartalmaz elegendő ösztönzést a minőségi és hatékony munkára.

A szövetség arra is felhívja figyelmet, hogy ha az önkormányzatoktól elkerülne az intézmény fenntartói feladat, az az egészségügyi ellátásból történő forráskivonásként jelentene az önkormányzati források elapadása miatt. Ez a mindennapi életben hozzáférhetőségben, lakosságközeliségben, és költséghatékonyságban is rontaná az ellátórendszer működését. Romlani fog az háziorvosokkal történő együttműködés, romlik az ellátás színvonala és biztonsága. Ráadásul ebben az esetben az elmúlt évek nagyarányú vidéki fejlesztései, valamint az Egészséges Budapest Program beruházásai csak alacsony hatásfokkal hasznosulhatnak, és nem fogják betölteni azt a célt és szerepet, amelyre eredetileg szánták őket. Ezért ezt az irányt a szövetség nem támogatja.

(forrás: Medicina 2000 Szövetség)
hirdetés

Könyveink