hirdetés
2024. március. 28., csütörtök - Gedeon, Johanna.

Húszmilliárdos egészségügyi fejlesztésekről számol be az Emmi

A vezető haláloknak számító keringési és daganatos megbetegedések diagnosztizálásának és terápiájának támogatására több mint 20 milliárd forintból zajlanak egészségügyi innovációs fejlesztések az Emberi Erőforrások Minisztériumához (Emmi) tartozó intézményekben – közölte a tárca csütörtökön az MTI-vel.

A radiológiai és a diagnosztikai kezelést, a korszerű műtéti beavatkozásokat, valamint az innovatív gyógyszerkutatást is magába foglaló programok a keringési és daganatos megbetegedések kezelését végző országos szakmai centrumokban valósulnak meg – áll a közleményben. A hazai egészségügyi innovációs fejlesztések célja az egészségben eltöltött évek számának növelése, az egészségkultúra javítása és a betegek magas színvonalú ellátásának biztosítása.

Felidézték, a Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézetben, ahol 2018 júliusában indult el az érsebészeti tevékenység, a többi között önálló, kétműtős érsebészeti műtőblokk és ötágyas "III. progresszivitási szintű szubintenzív részleg" épül meg egy húszágyas hotelosztállyal. Továbbá egy új strukturális és perifériás katéteres műtővel is gazdagodik az intézmény. A diagnosztikai eszközpark fejlesztése érdekében kardioCT-t és kardioMR-t telepítenek az intézménybe.

A daganatos megbetegedések ellátásával kapcsolatban kitértek arra: nemrégiben orvostechnológiai eszközökkel gazdagodott a szakterület, hiszen az Országos Onkológiai Intézetben (OOI), az Uzsoki utcai Kórházban, a salgótarjáni Szent Lázár Kórházban és a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Kórházban már a legkorszerűbb sugárterápiás eszközök segítik a gyógyítást.

A közleményben az egészségügyi innovációs fejlesztések elengedhetetlen feltételének nevezték a korszerű informatikai háttér megteremtését. Ez a kardiológiában és az onkológiában lehetővé teszi a genomikai és klinikai adatbázisok létrehozását, a kísérleti eredmények nyomon követését, adatfeldolgozását és a betegadatok rendszerezését.

Az OOI-ben megvalósuló informatikai fejlesztésnek köszönhetően a képalkotó diagnosztikai leletek egy országos adatbázisba kerülnek majd. Így a regionális és megyei központok adatbázisainak összekapcsolásával elkerülhetővé válnak a feleslegesen ismétlődő orvosi vizsgálatok – írták.

(forrás: MTI)

cimkék

hirdetés

Könyveink