hirdetés
2024. április. 19., péntek - Emma.

HMR: részletekben az igazság

A frissen elkészült egészségügyi humánerőforrás-statisztika szerint minden a legnagyobb rendben van, a hvg.hu szerint azonban ez csak a látszat.

Az összesített adatoknál némileg árnyaltabb képet mutat a megyékre lebontott orvosi létszám (lásd ábránkat). Szembeötlő, hogy Budapesten és a másik három orvosegyetemi városnak (Szeged, Debrecen, Pécs) helyet adó megyében nagyjából a duplája vagy annál is magasabb a gyógyítók lakosságszámhoz mért aránya, mint az ország más vidékein. A  nyilvántartásban szereplő doktorok felének Budapesten, Baranya, Csongrád és Hajdú-Bihar megyében van a „bejelentett tartózkodási helye vagy az állandó lakcíme” – fogalmaz az ÁEEK beszámolója. Ennek alapján azonban még nem lehet kijelenteni, hogy valóban ennyien és ott dolgoznak. S ha ott is dolgoznak, akkor vajon idejük mekkora részét töltik gyógyítással, s ebből mekkora a köz-, illetve a magánszféra részesedése?

A fogorvosok és a gyógyszerészek is szívesebben választják az egyetemekhez közeli munkahelyeket. Kivétel Győr-Moson-Sopron megye, ahol háromszor annyi fogorvos jut tízezer lakosra – persze az osztrák fogturisták kiszolgálására berendezkedve –, mint például Borsodban, és négyszer annyi, mint Nógrád megyében. Jóllehet a kimutatások szerint szépen gyarapszik a fogdoktorok száma, arra nem tér ki az elsősorban a döntéshozók tájékoztatására készülő hr-beszámoló, hogy a közfinanszírozott, alapellátó praxisok közül 246 tartósan betöltetlen. Érdekes, hogy a szakdolgozók megyénkénti eloszlása jóval egyenletesebb. A főváros meglehetősen kis vonzerejű: kevesebb mint 106 ápoló jut 10 ezer lakosra, míg a fajlagosan legtöbb, 141 szakdolgozóval Baranya megye dicsekedhet.

További részletek a hvg.hu-n.

(forrás: hvg.hu)

cimkék

hirdetés

Könyveink