hirdetés
2024. április. 19., péntek - Emma.

Felmondott Alotti Nasri szívsebész (Frissítve!)

Alotti Nasri húsz év után távozik a Zala Megyei Szent Rafael Kórház Szívsebészeti Osztályának éléről, derült ki a Facebookon terjedő felmondóleveléből.

Júniusi szabadsága idején a közreműködésével bekerült az osztályra egy sürgős szívműtétet igénylő beteg, aki „indokolatlan egy hét tartózkodás után, műtétre várva meghalt". Azt írja, az eset komoly lelki válságot okozott számára, mivel a munkatársai nem adtak neki meggyőző, érvekkel támogatott válaszokat az esetről. „Szóbeli közlésem ellenére ön és orvosigazgató úr az ügyet semlegesen kezelték. Elvártam volna legalább egy belső vizsgálatot az ügyben", írta a kórház főigazgatójának, Halász Gabriellának címzett levélben.

Alotti Nasri 1958-ban született Damaszkuszban, ahonnan családja az 1967-es arab-izraeli háború miatt menekült el. Egy korábbi interjújából kiderül, hogy fiatalon sokáig egy jordániai menekülttáborban élt. 1994-ben kezdett dolgozni az akkor megalakuló zalaegerszegi szívsebészeti osztályon, ahol 1998-tól mostanáig osztályvezető volt. Önéletrajza szerint a 80-as években dolgozott Németországban és a budapesti Szent János Kórházban, később tanított a Semmelweis Egyetemen, és ma is egyetemi docens a Pécsi Tudományegyetemen. 

Nasri elismert orvosnak számít, a már idézett, 2015-ös interjúja szerint ő maga négyezer, a csapata pedig több mint tízezer életmentő műtétet hajtott végre. Korábban azzal került be a hírekbe, hogy nyilvánosan bejelentette, nem fogad el hálapénzt, amiért egy ideig külföldi munkavállalásra kényszerült. Négy éve Zalaegerszeg díszpolgárának választották, írta róla a 444.hu.

A kórház közleményben reagált. Azt írják, az orvos levele rossz színben tünteti fel az intézményben folyó szakmai és igazgatási munkát, ezért azt visszautasítják. Közölték, hogy a kórház szívsebészeti osztályán a szakmai munka ezután is "megfelelő színvonalon, szakmailag magasan képzett szakorvosok részvételével, a szükséges tárgyi és személyi feltételek biztosításával az elvárható gondosság maximális figyelembevételével zajlik. Ezúton is még egyszer köszönjük Med. habil. Dr. Alotti Nasri PhD. közel negyed évszázados, kórházunkban elvégzett szakmai munkáját".

– Ez a történet véget ért – erősítette meg a Népszavának Alotti Nasri a felmondását, de további részleteket nem közölt, mondván, amit tudni érdemes az ügyről, az benne van nyilvánosságra került levelében. Azt viszont megjegyezte: ha a következő néhány napban nem kap megfelelő ajánlatot, akkor munkanélküli lesz.

A szívsebész az Indexnek azt mondta, a főigazgató közleményét fenyegetésnek tekinti, és szerinte megalázó, hogy Halász a felmondáskor személyesen nem köszönte meg a munkáját. Az orvos augusztus 1-től egyébként a szabadságát tölti. Munkát keres. Azt mondja, felmondása óta több megkeresést is kapott, de még nem döntött. Abban viszont biztos, hogy az országot csak akkor hagyja el, ha minden kapu bezárult.

*

A Zala Megyei Szent Rafael Kórház szívsebészei a kórház Facebook-oldalán reagáltak az esetre. Azt írták, egy emberként elítélik az osztály belügyeinek bármilyen módon történő kiteregetését, mert szerintük a szakmájuk olyan speciális miliő, amit külső szemlélő ilyen nyilatkozatokon keresztül nem láthat át, nem érthet meg; épp ezért nem is akartak reagálni Nasri szavaira - idáig.

„Annyit azonban hadd jegyezzünk meg, hogy rendkívül nagy megkönnyebbülés számunkra a változás, szakmai tervekkel felvértezve, hatalmas lelkesedéssel, és fegyelemmel várjuk a jövőt, melyet mi alakíthatunk, most már tényleg a betegek javára, írta a 444 péntek este.

(forrás: 444.hu, Index, Népszava)
hirdetés

Könyveink