hirdetés
2024. március. 28., csütörtök - Gedeon, Johanna.

Feláll az AIDS-bizottság

Az egészségügyért felelős miniszter tanácsadó szerveként január elsejével megalakul a Nemzeti HIV/AIDS Munkacsoport – jelentette az MTI.

Balog Zoltán emberierőforrás-miniszter erről szóló utasítása a Magyar Közlöny legfrissebb Hivatalos Értesítőjében jelent meg. A munkacsoport feladata a HIV-fertőzés és az AIDS-megbetegedés elleni küzdelem szakmai irányításának koordinálása lesz, különös tekintettel a magyarországi HIV/AIDS stratégia, illetve a cselekvési programok kidolgozására, s azok végrehajtására.

A munkacsoport többek között állást foglal a HIV/AIDS elleni küzdelem területén felmerülő valamennyi lényeges kérdésben, javaslatot tesz a HIV/AIDS elleni küzdelem egyes feladatainak rangsorolására, valamint a minisztérium hatáskörébe tartozó, rendelkezésre álló pénzügyi források felhasználására. A munkacsoport feladata lesz továbbá, hogy javaslatot tegyen a miniszternek a HIV-megelőzéssel, valamint a HIV/AIDS-gondozással, kezeléssel kapcsolatos szakmai irányelvek kidolgozására, valamint hogy elősegítse a lakosság HIV-fertőzéssel és AIDS-megbetegedéssel kapcsolatos ismereteinek bővítését, különös tekintettel a legveszélyeztetettebb társadalmi csoportokra.

Az utasítás értelmében a munkacsoport szükség szerint, de évente legalább egy ülést tart.

(forrás: MTI)
hirdetés

Könyveink