hirdetés
2024. március. 29., péntek - Auguszta.

Erre költi az első tízmilliárdot a főváros

Szakrendelőket újítanak fel a kerületekben és orvostechnikai eszközöket is vásárolnak, hangzott el a Klubrádióban.

Havasi Gábor, a főváros egészségügyi tanácsnoka, a momentum politikusa a Klubrádió Esti gyorsban című műsorában azt mondta, 2 milliárd forintot kapacitásbővítésre szánnak. Ez nem vásárlást jelent, ugyanis gépekből, CT-ből, MR-ből van elég, csak nincsenek kihasználva. A Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő ugyanis nem finanszíroz elegendő vizsgálatot, ezért is alakulnak ki a hosszú várólisták. Előfordul, hogy egyszerűen kikapcsolják a gépet, mert elfogyott a pénz. Nos, itt lép közbe a főváros, hogy a berendezések annyit üzemeljenek, amennyit szükséges, lehetőleg ne álljon. Várhatóan 30 százalékos kapacitásbővülést lehet így elérni. Azt szeretnék, ha daganatgyanús esetben 7 napon belül elvégeznék a vizsgálatot, további 3 napon belül pedig a beteg kezében lenne a lelet.

8-8,5 milliárd forint pedig a kerületi infrastruktúra fejlesztésére megy majd. Itt rendelők felújítására, korszerűsítésére és orvostechnikai eszközök beszerzésére kell gondolni.

Havasi Gábor a következő években érkező 40 milliárdról is beszélt. A kerületekkel együtt még idén készítenek egy felmérést, egy úgynevezett kapacitástérképet. Megnézik az alapellátást végző rendelőket, a szakrendelőket, azok állapotát, felszereltségét. Ki akarják deríteni azt is, hogy hol van szakemberhiány és miért. Majd intenzív tervezésbe fognak, és a további pénz elosztása egy ilyen közös terv szerint történik majd.

(forrás: Klubrádió)
hirdetés

Könyveink