2024. április. 19., péntek - Emma.

Ennyi fővárosi nem jutott ellátáshoz a koronavírus miatt

A Publicus Intézet a Népszava megbízásából április 27-30. között 1006 fő megkérdezésével a budapestiek körében készített reprezentatív közvéleménykutatást.

Azok között, akiknek az elmúlt időkben szükségük volt ellátásra, tízből hatan mondták azt, hogy előfordult vagy vele, vagy közeli ismerősével, hogy a járvány magyarországi megjelenése óta nem tudta megkapni a szükséges egészségügyi ellátást. Ugyanez az arány a Publicus 2020. márciusi felmérése szerint még csak tízből négy volt.

Százból három megkérdezett mondta azt, hogy végeztek rajta koronavírus tesztet. Közölük tízből négy válaszadónak magánintézményben végezték el a tesztelését.

Százból három válaszadó mondta azt, hogy a kórházi ágyak felszabadítása miatt vagy neki, vagy közeli családtagjának most gondoskodnia kell korábban kórházban ápolt családtagjáról. Azok közül, akik érintettek, minden második válaszadónak nagy terhet jelent akár anyagilag, akár más módon, hogy a korábban kórházban ápolt családtagjáról otthon kell most gondoskodnia.

Százból két válaszadó (2 százalék) mondta azt, hogy vagy neki, vagy a rokonának, közeli ismerősének egészségügyi ellátásra volt szüksége a járvánnyal kapcsolatban. A tízből kettő (20 százalék) megkérdezettnek, vagy a rokonának, közeli ismerősének szintén orvoshoz kellett fordulnia, de más ügyben.

Tízből egy (11 százalék) válaszadó mondta azt, hogy vagy neki, vagy a rokonának, közeli ismerősének egészségügyi ellátásra lett volna szüksége, de a helyzet okán inkább nem fordult orvoshoz. Tízből hét (68 százalék) megkérdezettnek, vagy a közeli ismerősének, rokonának nem volt szüksége egészségügyi ellátásra a járvány magyarországi megjelenése óta.

További részletek a Publicus portálján.

(forrás: Publicus Research)
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés