hirdetés
2024. április. 19., péntek - Emma.

Eltűnnek a családbarát állami szülészetek

Egyes kórházak forgalma 15-20 százalékkal esett vissza, kivétel a Szent Imre Kórház, ahol 14 szézalékkal több baba született, írja a Válasz Online.

Tarolnak a magánkórházak, tavaly akkorát nőtt a forgalmuk, hogy megtörtént az elképzelhetetlen: több nagy közkórházat is leköröztek. A paraszolvenciával ugyanis a választott orvos rendszere is megszűnt, ezért a családbarát születésélményre vágyó nők inkább intézményt választanak, ha már szülészt nem tudnak. A szocializmus maradékát fel kellett számolni, de a fürdővízzel együtt a gyereket is sikerült kiönteni: a családbarát szülészet intézményi formája is megszűnt Magyarországon.

(...)

Noha tavaly mintegy két százalékkal csökkent a 11. kerületi lakosok száma, az ott született kisbabáké 19 százalékkal nőtt, és 44 százalékkal megugrott azoké, akik a gyerek két hónapos kora előtt elköltöztek Újbudáról – derül ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) és Lehoczky Péter Gábor, a kerületi védőnői szolgálatot felügyelő újbudai Szent Kristóf Szakrendelő főigazgatójának adataiból. Jórészt az utóbbiak közül kerülhetnek ki azok, akik vélhetően csak szülni jelentkeztek be a kórház ellátási területére.

Milyen okok vezettek oda, hogy az egyébként is érzékeny életszakaszban lévő várandós nők a hivatalos lakcímük megváltoztatására kényszerülnek? 

2021 januárja nagy változást hozott a magyar egészségügyben, innentől a Büntető Törvénykönyv (Btk) súlyosan szankcionálja a hálapénz adását és kapását. A szülészet világát a döntés különösen erősen érintette. 

Tavaly – ettől persze függetlenül – a fővárosban öt százalékkal csökkent a születések száma a KSH adatai szerint. Budapesten tíz közkórházban lehet szülni, a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő (NEAK) lapunk által kikért adatai szerint ezek közül hatban öt százaléknál nagyobb mértékű volt a visszaesés, előfordult 15-20 százalékos csökkenés is. Egyes intézményeknél – például a Dél-pesti Centrumkórház esetében – ezt indokolhatta a koronavírusos betegek ellátásában vitt kiemelkedő szerep. 

Szembeötlő azonban a Szent Imre Kórház kiugró, 14 százalékos növekedési adata. A nagy mozgást elsősorban a természetes születést kereső nők tudatos intézményválasztása okozta. 2018-2020 között évente hozzávetőlegesen 2500-2600 kisbaba született a Szent Imrében, a 2021-ben közel 2900.

(...)

A paraszolvencia megszüntetésének nemkívánatos hatásaként kiderült, milyen nagy a munkaerőhiány a szülészeteken. A probléma nem új, de eddig nem látszott, mert a kórházak „ingyen” munkaerőhöz jutottak, hiszen az ügyeletes orvosok, szülésznők mellett mindig bent volt még kettő-négy-nyolc vagy még több választott szülész is az éjszakai, hétvégi időszakokban. 

Most az ügyeleteket egy-két orvos és esetleg bába viszi el. Nemhogy az optimális, „egy szülő nőhöz egy szülésznő” elvet nem tudják tartani, de a nagyobb forgalmú osztályokon előfordul, hogy négy-öt-hat szülő nőre jut egy bába, miközben az orvosoknak a nőgyószati pácienseket is el kell látniuk. Ez már önmagában gátja a természetes szemléletnek, hiszen hogyan tudnák a szülőszobák között rohangálva figyelemmel kísérni egy vajúdó nő testi, lelki változásait?

– Magyarországon a családbarát ellátás intézményesen gyakorlatilag megszűnt létezni, mert nincsenek meg a személyi feltételei – állítja az országos szakfelügyelő főorvos, aki szerint sürgős változásokra van szükség. 

Az orvosválasztás megszűntével gyakran a szemlélet megválasztása is ellehetetlenül. Hiába megy be a kismama a kórházba a szülésével kapcsolatos vágyakkal, hiába szerepelnek azok a 2019-ben kiadott családbarát szülészeti alapelvek között, ha az éppen jelenlévő orvos nem járatos ezen a területen, és ezen nem könnyű változtatni. 

– Úgy kell ezt elképzelni, mint amikor egy magyar sofőrt hirtelen beültetnek egy londoni autó volánja mögé. Bár tud kocsit vezetni, fogalma sincs, hol merre kell kanyarodni, ami nem túl biztonságos. Aki orvostanhallgató kora óta csak medikális módszerekkel, háton vezetett szülést látott, nem tudja, mit kell kezdeni függőleges testhelyzet esetén, vagy hogyan működik a női test magától, gyógyszerek nélkül. Az orvos ilyen esetben ugyanúgy nem tud megfelelő biztonságot nyújtani, mint a másik autót vezetni – fogalmaz Bálint Balázs

A főorvos látott már példát arra, hogy egy kizárólag medikális eszközökkel dolgozó orvos, megismerve a természetes szemlélet hatékonyságát és biztonságosságát, maga is változtatni kezdett a módszerein. Ha sikerülne megfelelő továbbképzési rendszerrel elérni a szemléletváltozást, sokat javulhatna a helyzet. Addig, akinek nem tetszik, hogy annál szül, aki éppen jut, mehet a magánklinikára, és fizetheti a több százezer, esetenként millió forint feletti díjat. És sokan meg is teszik.

Korábban elképzelhetetlen lett volna, ami történt: tavaly a tíz legnagyobb forgalmú szülészetből kettő fizetős volt.

A teljes összeállítást a Válasz Online közli.

(forrás: Válasz Online)
hirdetés

Könyveink