hirdetés
2024. április. 20., szombat - Tivadar.

Éjszakai mentésre is alkalmas helikoptereket kap az OMSZ

Csató Gábor, az OMSZ főigazgatója a Magyar Nemzetnek elmondta: a gépeket a legkorszerűbb műszerekkel és orvostechnikai eszközökkel szerelték fel.

Kilenc mentőhelikoptert vásárolt a kormányzat, így a lehető legkorszerűbbé válhat a légimentés, mostantól magyar tulajdonú járművekkel – mondta el a Magyar Nemzetnek az Országos Mentőszolgálat főigazgatója.

Csató Gábor tájékoztatása szerint az eddig használt Eurocopter 135 típusú helikopterek osztrák tulajdonban voltak, és a magyar mentőszolgálat bérleti szerződéssel használhatta azokat, ám ez több mint évi kétmilliárd forintba került. A kilenc új gép már magyar tulajdonban lesz, azokat korábban a norvég légimentésben használták.

A tavalyi kormányhatározat értelmében az új flotta a készenléti rendőrséghez került, ők adták át a Magyar Légimentő Nonprofit Kft.-nek, amely a mentőszolgálat tulajdonában van.

– Az újonnan beszerzett helikoptereknek a felszereltsége is felülmúlja a korábbiakét, hiszen a legmodernebb orvostechnikai eszközöket, lélegeztető- és újraélesztő berendezéseket, illetve ultrahangkészüléket is tartalmaznak, amivel még pontosabb lehet a helyszíni diagnózis – hangsúlyozta a főigazgató.

A műszaki oldalt tekintve is fejlettebbé válik a flotta, ugyanis erősebb az új gépek hajtóműve, és alkalmasak lesznek kötéltechnikai mentésekre is azokon a helyeken, ahol nem tudnának leszállni. Eddig ilyen esetekben a rendőrség, a honvédség vagy a katasztrófavédelem segítségét kellett kérni, ám mostantól akár a légimentők is képesek lesznek ilyen feladatra.

– Az új helikopterek emellett fejlettebb meteorológiai radarral, robotpilótával, digitális műszerfallal, és ami talán a legfontosabb, éjjellátó képességgel rendelkeznek, így Magyarország történetében először éjszaka is lehet majd légimentést végezni – hívta fel rá a figyelmet Csató Gábor.

Három gép megérkezett, áprilistól első körben két mentőhelikoptert már szolgálatba állítanak, várhatóan Szentes és Debrecen légimentőbázisán.

(forrás: Magyar Nemzet)
hirdetés

Könyveink

  • learn more Pirula a patikamanó - Marci elesik

    A Galenus Kiadó – a Patika Magazin kiadója - mesesorozatot jelentett meg Pirula, a patikamanó  sorozatcímmel 2-4 éves gyerekek...

  • learn more HOUSE A SEBZETT GYÓGYÍTÓ A TELEVÍZIÓBAN

    A Dr. House egy világszerte ismert, régóta sikeres orvosi dráma. A House – A sebzett gyógyító a televízióban Jungiánus...

  • learn more Balneoterápia és hidroterápia

    Magyarország termálforrásokban gazdag. Így számos természetes gyógytényezőt alkalmazunk a gyógyítás céljára. A balneoterápia...

  • learn more Ritka betegségek, diagnosztikai kihívások

    Egy-egy betegség diagnosztizálása az orvost nehéz feladat elé állíthatja. A kihívás komoly, hiszen gyógyító...

  • learn more Az éghajlatváltozás hatásai az emberi szervezetre

    A klimatikus tényezők emberi szervezetre gyakorolt hatásainak eredményes vizsgálata komplex tevékenységet és...

  • learn more A belgyógyászat alapjai fogorvosok számára

    Számos belgyógyászati kórállapotban jelentkezhetnek szájüregi manifesztációk, és megfordítva, sok primer fogászati...

  • learn more Férfigyógyászat

    Az orvosi szakterületek szétválása óta létezik a nőgyógyászat, amely alapvetően a női reprodukcióval és annak szerveivel foglalkozik. A FÉRFIGYÓGYÁSZAT...

  • learn more A gyógyszerkutatás kémiája

    A gyógyszerkutatás értékteremtő folyamat, amit a legkülönbözőbb kémiai, biológiai és orvosi szak- és részterületek sokaságának...

  • learn more Gyakorlati fájdalomcsillapítás

    A fájdalomcsillapítás minden gyakorló orvosnak feladata és kötelessége úgy, mint az elsősegélynyújtás vagy a reszuszcitáció. A...

  • learn more Professzionalizmus a pszichiátriában

    Amit gyakran a betegre nézve „gyógyító körülménynek” neveznek a medicinában, az valójában az orvos professzionalizmusának...

  • learn more Aszklépiosztól a betegjogokig

    Tizenkét év telt el azóta, hogy a nagy fehérköpenyes varázslóra felnéző „ketteske”, a gyógyítás tárgyaként kezelt beteg az orvos...

  • learn more Funkcionális anatómia

    A tankönyv a hallgatók számára biztosítja azon az ismereteket, melyek elsajátítása lehetővé teszi a szakmai tárgyak megértését,...

  • learn more The Avian Pineal Gland - a Model of the Biological Clock

    Although cyclicism of some biological events was evident for thousands of years, the importance of the fourth...

  • learn more A születéstől az élhető filozófiáig

    Bagdy Emőke Professzor asszony ajánlásából az NKA pályázati támogatásához: Tornyossy Mária könyve nagy tapasztalatú...

  • learn more Tic-taktika

    „A Tourette-szindrómás gyermekek napi gondozása/nevelése nem sokban különbözik más gyermekekétől, azonban a Tourette-szindróma és az esetlegesen ezzel együtt...

  • learn more Szalagsérülések

    A „Traumatológia Témakörök” sorozat 1993-ban indult az akkori Országos Traumatológiai Intézetben. A zsebkönyvek szerzői többnyire traumatológusok, akik a...

  • learn more Mi is emberek vagyunk

    A húsz interjút és egy szívinfarktus személyes történetét tartalmazó könyv orvosok nyilatkozatai alapján mutatja be a száz sebből vérző magyar...

  • learn more Onkológiai kézikönyv

    Ez a könyv szakvizsgára készülő fiatal orvosok ötleteként született meg, akik azt kérdezgették maguktól: hogyan is tudhatnánk a választ az...

  • learn more Utazás- orvostani ismeretek gyógyszerészeknek

    A magyar utazók több mint 92%-a Európán belül utazik, ahol nincs fertőző megbetegedési veszély, civilizáltak a...

  • learn more Élettörténetek a pszichoterápiában

    A pszichoanalízisről  egy kliens megjegyzése alapján a kezdetektől tudjuk, hogy beszélgető kúra. Mégis, fél évszázadon keresztül...