hirdetés
2024. április. 20., szombat - Tivadar.

Egyre több a koronavírusos gyerek

Egyre több az új fertőzött, és meglepően sok közöttük a gyerek, különösen az öt év alatti. Póta György csepeli házi gyermekorvosnak naponta 2-3 új covidos betege is akad, írja a Népszava.

A mostani nyári variáns legjellemzőbb tünete a gyerekeknél a magas láz, gyengeség, orrfolyás, rossz közérzet. A fertőzés néhány nap alatt lezajlik, ezalatt a kicsik főként tüneti kezelést kapnak. Póta György szerint most, ebben szezonban még egyetlen páciensének sem volt szüksége kórházi ellátásra. Hozzátette: sajnos a gyerekek átoltottsága meglehetősen alacsony, az olthatóak ötöde kapott eddig vakcinát, közli a Népszava.

A WHO július közepén figyelmeztetett arra, hogy itt van egy újabb járványhullám. Mind több a beteg és az új fertőzés mögött egyértelműen a Dél-Afrikából év elején indult BA.4- és BA.5-variánsok állnak.

A szülők nem is nagyon érdeklődnek most nyáron az oltás lehetőségéről, illetve aki mégis, az arról panaszkodott, hogy nem tud az oltópontokra bejutni. S bár az új vírusok jellemzően már kikerülik a vakcinát, az oltás mégis fontos, kivédi a súlyos lefolyású megbetegedést, illetve a halálozást.

*

Világszerte 585 388 272 ember fertőződött meg eddig a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma pedig 6 420 133 a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem közép-európai idő szerint kedd reggeli adatai alapján. Egy nappal korábban 584 582 081 fertőzöttet tartottak nyilván, a halálos áldozatok száma pedig 6 417 976 volt, írja az MTI.

A fertőzés 193 országban és régióban van jelen. Szakértők szerint a diagnosztizált esetek száma nem tükrözi pontosan a valóságot, mert az egyes országokban többé-kevésbé korlátozott a tesztek száma, és a nyilvántartás kritériumai is különböznek.

A hivatalos adatok szerint a SARS-CoV-2 nevű vírus okozta Covid-19-nek az Egyesült Államokban van a legtöbb fertőzöttje, 92 241 199. A halálos áldozatok száma 1 034 020.

(forrás: Népszava, MTI)

cimkék

hirdetés

Könyveink