hirdetés
2020. december. 05., szombat - Vilma.
hirdetés

Egyeztetést kezdeményez a MEOSZ a gyse-áfa csökkentéséről

A Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége (MEOSZ) és partnerszervezetei – az Orvostechnikai Szövetség, az Egészségügyi Technológia és Orvostechnikai Szállítók Egyesülete, a Cukorbeteg Egyesületek Országos Szövetsége, a Siketek és Nagyothallók Országos Szövetsége, a Forgalmazók az Egészségért Szövetség, a Magyar ILCO Szövetség és a Nemzeti Betegfórum – 2018. január 25-én, csütörtökön egyeztetésre várják a kormányzati oldal képviselőit a gyógyászati segédeszközök áfájának csökkentése ügyében.

A MEOSZ elkötelezetten harcol az önrendelkező élet megvalósításáért, amelyhez sokaknak nélkülözhetetlen segítséget jelentenek a gyógyászati segédeszközök. A probléma több, mint egymillió embert érint, akiknek igen alacsony a jövedelmük, így a segédeszközöket terhelő 27 százalékos áfa is jelentős kiadást jelent számukra. A MEOSZ és a partnerszervezetek azt szeretnék elérni, hogy a gyógyszerekhez hasonlóan a támogatott gyógyászati segédeszközök áfája is 5 % legyen. Ez nagyban megkönnyítené az érintettek életét, a költségvetés kiadási oldalán így „megtakarított” összeget pedig javaslatuk szerint korszerűbb támogatott eszközökre lehetne fordítani. Ez utóbbiak köre jóval szélesebb, mint ami ma a különböző fogyatékossággal élők számára rendelkezésre áll.

Magyarországon több mint egymillió ember szorul gyógyászati segédeszközre a mindennapi élete során, nagyrészük egyszerre többfélét is kénytelen használni. Az érintettek többsége alacsony jövedelmű nyugdíjas vagy valamilyen fogyatékossággal élő személy, akik a jövedelmük jelentős részét egészségügyi kiadásokra fordítják. Rendkívüli terhet ró rájuk a napi életvitelhez szükséges gyógyászati segédeszközök megvásárlása, nem egyszer már az önrész kifizetése is problémát jelent. E téren 14 éve nem történt árrendezés.

A MEOSZ és a partnerszervezetei ezért egyeztetést kezdeményeztek a kormányzati oldal döntéshozóival, hogy közösen dolgozzák ki, milyen lehetőségek vannak a gyógyászati segédeszközök áfájának 5 %-ra történő csökkentésére. Ez csökkentené a betegek és fogyatékossággal élő személyek terheit, ugyanakkor nem okozna jelentős bevételkiesést a költségvetésnek sem. Fontosnak tartják azt is, hogy az áfa-csökkentéssel fennmaradt összeget továbbra is a segédeszköz támogatásban használják fel; a pénzt az állam olyan korszerű, támogatott segédeszközökre fordítsa, amelyek jelentősen megkönnyítenék a fogyatékos emberek önálló életvitelét.

(forrás: MEOSZ)
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!

Könyveink

  • learn more Útmutató a SCID-5-CV használatához

    Nélkülözhetetlen segédlet a nemrégiben megjelent strukturált klinikai interjú (SCID-5-CV) alkalmazásához. Szakembereknek és leendő...

  • learn more Hogyan éljük túl a kórházi kezelést?

    Az egészségügyi nyelv megértése, a kórházi vizsgálatok és kezelések megismerése  A szerzőnő gyakorlattal rendelkező,...

  • learn more A kiegyensúlyozott gyermek

    Sally Goddard Blythe Kiegyensúlyozott gyermek című új könyvében praktikus tanácsokkal látja el a szülőket, pedagógusokat és egészségügyi...

  • learn more Szemészet

    Napjainkban új kihívások várnak a szemésztársadalomra. A népesség elöregedésével nő az időskorban előforduló szembetegségek száma. A 80 éven felüli lakosság...

  • learn more Misce fiat...

    Dr. Szabó Sándor, a Magyar Gyógyszerészi Kamara örökös, tiszteletbeli elnöke a 70. születésnapjára állította össze a kamara elmúlt 20 évének történetét...

  • learn more Ritka betegségek, diagnosztikai kihívások

    Egy-egy betegség diagnosztizálása az orvost nehéz feladat elé állíthatja. A kihívás komoly, hiszen gyógyító...

  • learn more A gasztroenterológia története

    Az orvoslás önálló, sajátos arculattal rendelkező területe az egyetemes tudománynak, és szerves része az általános...

  • learn more A magánpraxis-marketing kézikönyve

    A magyar privát egészségügy robbanásszerű növekedésének lehetünk tanúi. De évről évre már nem csak a magánpraxisokban...

  • learn more Mindennapi gyermeksebészet

    A „MINDENNAPI GYERMEKSEBÉSZET” című kézikönyv mindazoknak készült, akik munkájuk során olyan gyermekekkel találkoznak, akiknek...

  • learn more Kardiológia 2007

    Egy olyan országban, ahol a vezető halálokok közé soroljuk a szív- és érrendszeri megbetegedéseket, feltétlenül fontos, hogy a társadalom minden rétegét...

  • learn more Jó étel, jó élet

    "Elakadt a táplálkozás útvesztőjében? Ez a kézikönyv segít a fiataloknak, kezdő háziasszonyoknak, babás családoknak és mindenkinek, aki szeretteinek,...

  • learn more HOUSE A SEBZETT GYÓGYÍTÓ A TELEVÍZIÓBAN

    A Dr. House egy világszerte ismert, régóta sikeres orvosi dráma. A House – A sebzett gyógyító a televízióban Jungiánus...

  • learn more Az oszcilláló világegyetem

    A könyv a képzelet és a tudomány határán mozogva a világegyetem belső harmóniájának egészen új megközelítését tartalmazza. Feloldja a...

  • learn more A bántalmazott test - A trauma-munka szomato-pszichoterápiás megközelítése

    A könyv arra keresi a választ, hogy miképpen lehet a fizikai bántalmazás okozta...

  • learn more Angol - magyar, magyar - angol orvosi szótár

    Az egyre jobban szakosodó tudományágak, így az orvostudomány is speciális szaknyelvet alakított ki, amely problémát...

  • learn more Perioperatív betegellátás 2. kiadás

    Az aneszteziológia az elmúlt 20 év során világszerte jelentős fejlődésen ment keresztül. Ennek köszönhetően az intraoperatív...

  • learn more A DSM-5 diagnosztikai vizsgálat zsebkönyve

    A régóta várt DSM-5 sorozat első könyve magyarul.A könyv teljesen új alapokra helyezi a diagnosztikai interjút, komoly...

  • learn more Idézetek, gondolatok az orvostudományról

    Mindnyájunk gondolatvilágának kialakításában jelentõs szerepet játszottak elõdeink, mestereink példái és tanításai, az...

  • learn more A pancreas betegségei

    Az internetről áradó legfrissebb tudományos információk birtokában jogos lehet a kérdés, hogy szükség van-e még magyar nyelvű, magyar szerzők...

  • learn more Sugáregészségtan

    A szakkönyv új témákkal, így az optikai sugárzások hatásairól, illetve az állatorvosi sugárforrás- és izotópalkalmazásról szóló fejezetekkel is...