hirdetés
2024. március. 28., csütörtök - Gedeon, Johanna.

Egészségügyieknek is szól a Magyar falu program új pályázata

A pályázati forrásból szolgálati lakások felújítására, kialakítására is lehetőség nyílik egészségügyi dolgozóknak, orvosoknak, védőnőknek.

Összesen 22 milliárd forint értékben hat új pályázati kiírást tett közzé kedden a kormány a Magyar falu programban – jelentette be a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos Budapesten, sajtótájékoztatón. Gyopáros Alpár elmondta: a 2020-ban már második körben kiírt pályázatokkal együtt idén eddig 17 pályázattal segítik a kistelepüléseket. Tavaly egész évben 16 felhívást hirdettek, idén pedig még további pályázatokat is közzé fognak tenni.

A most megjelent pályázatok infrastruktúrafejlesztést, illetve szolgáltatásfejlesztést céloznak annak érdekében, hogy falvakon élők életminősége jelentősen javulni tudjon. Az oktatásnak, közművelődésnek, közszolgáltatásoknak helyet adó intézmények építése, felújítása mellett a hatodik pályázati forrásból szolgálati lakások felújítására, kialakítására van lehetőség összesen 2 milliárd forint értékben. Ezzel kifejezetten olyan közfeladatot ellátók számára alakíthatók ki szolgálati lakások, amelyek "hiányszakmáknak" számítanak a kistelepüléseken – mondta, ezek közé sorolva az egészségügyi dolgozók, orvosok, védőnők mellett a pedagógusokat, óvodapedagógusokat, bölcsődei gondozókat, a körzeti megbízottakat és a kulturális foglalkoztatottakat.

Valamennyi kiírást kedden hozták nyilvánosságra, a pályázatokat augusztus 5-étől szeptember 4-éig lehet benyújtani. Gyopáros Alpár elmondta: ahogy a Magyar falu programban eddig, most is vállalják, hogy ezt követően 60 napon belül döntést hoznak a nyertes pályázatokról, a támogatást pedig a döntéstől számított 5 napon belül a nyertesek rendelkezésére bocsátják.

(forrás: MTI)
hirdetés

Könyveink