hirdetés
2024. április. 19., péntek - Emma.

Döntött a parlament, átalakítják az MTA kutatóhálózatát

A Magyar Tudományos Akadémia (MTA) kutatóintézeteiről és az otthonápolásról is döntés született az Országgyűlésben kedden.

Az alapvető jogok biztosává választották Kozma Ákost

Az alapvető jogok biztosává választotta Kozma Ákost kedden az Országgyűlés a parlamenti képviselők kétharmadának szavazatával, hat évre, titkos szavazással. A képviselők 137 igen, 39 nem szavazattal és egy tartózkodás mellett támogatták a jelöltet, aki szeptember 26-tól tölti be posztját. Áder János köztársasági elnök javasolta a tisztségre Kozma Ákost, aki 2010 óta a Független Rendészeti Panasztestület elnökhelyettese. Az alapvető jogok biztosa 2013 szeptembere óta Székely László, mandátuma szeptemberben jár le.  Az új ombudsman esküt tett az Országgyűlés előtt.

Ötvenkilenc törvényt módosítottak a jövő évi költségvetéshez kapcsolódóan

Az Országgyűlés ötvenkilenc törvényen módosított a 2020-as költségvetéssel összefüggésben, a változtatások érintik az ápolási díj összegét, a fiatalkori drogprevenciót, az Erzsébet-programot, az onkológiai kutatást, valamint a céginformációs szolgáltatást. A képviselők 131 igen szavazattal, 36 nem ellenében és 19 tartózkodás mellett fogadták el a pénzügyminiszternek a jövő évi büdzsé megalapozásáról szóló előterjesztését.

A döntéssel 32 600 forintról 39 365 forintra emelkedik az ápolási díj és a gyermekek otthongondozási díjának alapösszege. A fokozott ápolást igénylő, súlyosan fogyatékos emberek után járó emelt összegű ápolási díj az új alapösszeg 150 százaléka, a legsúlyosabb állapotú hozzátartozók után járó kiemelt ápolási díj pedig annak 180 százaléka lesz.

A módosítások egyike lehetővé teszi, hogy a drogterápiás, illetve rehabilitációs intézmények szolgáltatásait a korábbi 16 éves kor helyett már 12 éves kortól igénybe lehessen venni. A kabinet az úgynevezett dizájnerdrogok használatát kívánja visszaszorítani a változtatással.

Az Erzsébet-utalványok megszűnését követően kimondták, az Erzsébet-programban a jövőben kifejezetten az ifjúsági és gyermekprogramok szervezésével foglalkoznak. A kabinet korábban azt közölte, idén még változatlan formában zajlik a gyerekek táboroztatása és a nyugdíjasok kedvezményes üdültetése, a következő évi táboroztatási rendről pedig később születik döntés.

A törvényhozók létrehozták a Közép- és Kelet-európai Onkológiai Akadémia Alapítványt, amely kutatással, oktatással foglalkozik majd. A kormány szándékai szerint az alapítvány tevékenysége hozzájárul a daganatosbetegség-kezelés feltételeinek megteremtéséhez.

 Új modellt kapott a kutatás-fejlesztési és innovációs ágazat 

Az Országgyűlés új szervezeti és finanszírozási modellt hozott létre a kutatás-fejlesztési és innovációs ágazat számára. A képviselők 131 igen szavazattal, 53 nem ellenében és három tartózkodás mellett fogadták el az innovációért és technológiáért felelős miniszter előterjesztését. Palkovics László a javaslat országgyűlési vitájában elmondta, a változtatások célja Magyarország versenyképességének növelése, a hatékonyabb működés és az egységes, teljesítményalapú forráselosztás feltételeinek megteremtése.

Az elfogadott törvénymódosítások eredményeként az MTA kutatóintézet-hálózatának működtetése átkerül az újonnan létrejövő Eötvös Loránd Kutatási Hálózathoz. A kormány szándékai szerint ez a lépés a kutatóintézet-hálózat alapkutatási eredményeinek nagyobb arányú és hatékonyabb hasznosulásához vezet majd. Palkovics László kiemelte, a változtatások az MTA köztestületi státuszát nem érintik, az Eötvös Loránd Kutatási Hálózat pedig a költségvetési törvényben önálló költségvetési fejezetet képez, nem tartozik a kormány irányítása vagy felügyelete alá. A parlament létrehozta a Nemzeti Tudománypolitikai Tanácsot is, amely kizárólag a miniszterelnöknek felelős testületként felügyeli a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (NKFI) alapjának működését, továbbá véleményt alkot a kormány kutatás-fejlesztési és innovációs tevékenységével kapcsolatban.

(forrás: MTI)
hirdetés

Könyveink