hirdetés
2024. március. 29., péntek - Auguszta.

Csiba: nem reálisak az ellenérvek

Milliárdos fejlesztést jelentene a börtönkórház a városnak, mondta Csiba Gábor miniszteri biztos a Magyar Hírlapnak.

Az volt az érzése Csiba Gábor miniszteri biztosnak a berettyóújfalui fogvatartottak egészségügyi intézményével kapcsolatos hétfői lakossági fórumon, hogy a tiltakozók érvei nem reálisak, azokat inkább a tájékozatlanság szüli, másoknak pedig politikai indítékai vannak – erről nyilatkozott a Magyar Hírlapnak.

A központ kialakításának és működtetésének koordinálásáért felelős miniszteri biztos azt mondta, a lakossági fórum konklúziója az volt, hogy az intézet felépítéséről helyi népszavazást tartanak. Nem igaz, hogy Berettyóújfalu már a harmadik hely, ahol az ott élők megakadályozzák az építkezést – hangsúlyozta a biztos –, hiszen Berettyóújfaluban sem akadályozta még meg senki, csak egyeseknek nem tetszik. Miskolcon pedig állami beruházásként valósult volna meg, s csak szerény mértékű tiltakozás volt ellene, de kormánydöntés született arról, hogy nem ott alakítják ki. Szikszó esetében az önkormányzat és a környező települések levélben kifejezetten kérték, hogy oda kerüljön a beruházás, ennek viszont a szakmai indokoltsága nem volt megalapozott – mondta Csiba Gábor.

Beszélt arról is, hogy a tiltakozók egy része tájékozatlan a részleteket illetően, mások politikai színezetet kívántak adni az ügynek. A népszavazást legkorábban szeptember környékén tarthatják meg, és ha annak lesz egy érvényes, az egészségügyi központ építését akadályozó végeredménye, azt tudomásul kell venni, és máshová kell majd telepíteni a kórházat. Az intézményt „mindenképpen ki kell alakítani, mert az elítélteket csak a szabadságuktól fosztották meg, az egészséghez, a gyógyuláshoz való jogtól nem”.

Csiba Gábor jelezte, nem okozna gondot új helyszínt találni, több önkormányzat is pályázott a lehetőségre. Azonban így Berettyóújfalu és környéke eleshet egy négy és fél milliárdos beruházástól, a kórház pedig egy közel egymilliárdos műszer-eszközfejlesztéstől, illetve kétszáz új munkahely létrejöttétől.

(forrás: Magyar Hírlap)
hirdetés

Könyveink