2024. április. 16., kedd - Csongor.

Biztos, hogy a várólisták hosszabbodnak

Arról, hogy az idén eddig mennyi műtét maradt el a Covid-19 miatt, nincs semmilyen nyilvánosan elérhető összesítés, írja az Index.

Az Index szerint csak következtetni lehet arra, mennyi betegnek kellett akkor – és kell majd most – tudomásul vennie, hogy egyelőre nem fogják megoperálni. Amit biztosan tudni lehet: az eredendően is várólistás beavatkozások közül a szürkehályog-, a gerinc-, a térd- és csípőízületi operációk gyakorlatilag teljesen leálltak,

jóllehet nyáron elsősorban ezeket igyekeztek felpörgetni a kórházak. A Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő (NEAK) adataiból látszik, hogy csak szeptemberben majdnem 8300 szürkehályogműtétet végeztek, az elmúlt hat hónapban pedig 33 288-at, ebből a beavatkozásból csinálják egyébként most már évek óta a legtöbbet, átlagosan és nagyjából 80 ezret. Jelenleg 8 és fél ezer embernek lenne szüksége erre a beavatkozásra, nekik most azonban a halasztások miatt még az ennél a műtéteknél átlagos 54 napnál is többet kell azonban várniuk.

Az 50 leggyakoribb ellátás közé tartozik az artroszkópia, vagyis a térdízület tükrözése is, ebből két éve, „békeidőben” még majdnem 15 ezret végeznek, most az elmúlt hat hónapban mindössze 831-et, és csupán 28 várakozót mutat a NEAK adatbázisa. Ennek valószínűleg az az oka, hogy a térdfájdalmat sokféle egyéb módon is lehet enyhíteni, és a páciensek sem akarnak vírusfertőzést kockáztatni.

A gerincoperációknak már kevésbé van alternatívájuk, ilyenekre most több mint ezren kénytelenek várni az átlagos 38 napnál bizonyosan tovább. Csípőprotézisre még többen tartanának igényt: 4,5 ezer várakozót mutat a Várólista adatbázis, majdnem annyit, mint ahány embernél ezt a beavatkozást az elmúlt fél évben elvégezték (5517).

A NEAK egyébként kétféle várólistát különböztet meg: a kötelező központin 13 beavatkozás szerepel a mandulaműtéttől a gerincsérv-operáción át a térdprotézis-beültetésig. De ilyen a diagnosztikus szívkatéterezés is, amiből csak az elmúlt fél évben több mint 26 ezret végeztek, de jelenleg is 1218 betegnek lenne rá szüksége. A kötelezőn felül van egy úgynevezett kapacitáshiányos várólista is, amelyen azokat a beavatkozásokat kell feltüntetni, amelyekre az adott intézményben a 60 napot meghaladja a várakozási idő.

Összesen 30 ilyen operáció létezik, beleértve a nyitott szívműtéteket. Ebben a pillanatban több mint 600 olyan ember ven, akinek szüksége lenne erre, és még akkor is legalább két hónapba telik, mire ők műtőasztalra kerülnek, ha nincs járvány.

(forrás: Index)
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés