hirdetés
2019. július. 20., szombat - Illés.
hirdetés

Jogos a fogorvosok panasza

Bértábla-korrekció: Lázár kitért

Nem adott választ Lázár János arra a kérdésre, szán-e a kormány 30 milliárd forintot az egészségügyi bértábla korrekciójára.

hirdetés

Ónodi-Szűcs Zoltán tárgyal az egészségügyben érdekelt szervezetekkel, és Balog Zoltán erőforrás miniszterrel együtt erős érdekérvényesítésre készül a kormánynál az ágazatot illetően a következő hónapokban – ennyit mondott Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter az egészségügyi bértábla korrekciójára vonatkozó kérdésre a 101. Kormányinfón. Mint arról a MedicalOnline-on korábban már beszámoltunk, 30 milliárd forint szükséges ahhoz, hogy a minimálbér és a bérminimum emelése miatt ne csússzon össze a tavaly elfogadott egészségügyi bértábla.

A kormánynak látnia kell, mire van szüksége az egészségügynek, ám – mint Lázár János fogalmazott – nem szeretné veszélyeztetni a tárgyalásokat. Hozzátette azt is, a béremelés mellett folyamatosan napirenden szerepelnek az egészségügyi beruházások és beszerzések is, ezekről rendszeresen tárgyal Ónodi-Szűcs Zoltán egészségügyért felelős államtitkárral.

 A Nemzetgazdasági Minisztérium és az Emmi egyeztet arról, hogy mely védőoltásokat biztosítsák a jövőben ingyenesen. Kifejtette, a bárányhimlő elleni vakcina ingyenessé tétele mellett számos érv szól, többek között az is, hogy a fertőzött gyerekekkel otthonmaradó szülők táppénzének kifizetése meglehetősen nagy terhet ró az államkasszára, ez az összeg úgy tűnik, hogy több, mint a vakcinák ára. A gazdasági és stratégiai kabinet hétfői ülésén hat oltásról tárgyaltak, amelyek ingyenesen vagy támogatással lennének hozzáférhetők a későbbiekben. Korábban még csak négy vakcina szerepelt ezen a palettán, a varicella, a B típusú meningococcus, a rotavírus, és a hepatitisz elleni.

Kihúzzuk az ügy méregfogát mondta el a kabinetminiszter, amikor beszámolt arról, hogy tárgyalt a fogorvosokat képviselő szervezetekkel. Mint fogalmazott, őt meggyőzték arról, hogy a közfinanszírozott fogorvosoknak van jogos panasza. Ez derült ki abból a feljegyzésből is, amelyet Ónodi-Szűcs Zoltán készítetett a miniszterelnök számára arról, hogy milyen finanszírozást kapnak az alapellátó fogorvosok. Az ágazatért felelős államtitkár tovább tárgyal a Magyar Orvosi Kamara illetékes tagozatával, illetve az érintett szövetségekkel, ezek tükrében dönt majd a kormány a fogorvosi praxisok támogatásáról. A HetiTV felvetésére, mely szerint reggeli műsoruk vendége volt dr. Hermann Péter, a MOK Fogorvosi Tagozatának elnöke, aki azt mondta, vele még nem ültek tárgyalóasztalhoz, a miniszter úgy reflektált: „vele is tárgyalni fogunk”, majd megerősítette: az alapellátók részben nyitott kapukat döngetnek.

Az egészségügyi ágazatot is érinti az a bejelentés, amely szerint jövőre elindul az elektronikus közbeszerzés, mindenkinek, aki eszközbeszerzést folytat, elektronikusan kell intéznie ezeket az ügyeket, ami a kormány reményei szerint növelni fogja az átláthatóságot.

(forrás: MedicalOnline)
hirdetés
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés
hirdetés

Könyveink