hirdetés
2019. július. 19., péntek - Emília.
hirdetés

Az egészségügyben heti 50 óránál többet dolgoznak

A dánok heti 38 órát dolgoznak, a magyarok hivatalosan 40,6-ot, valójában pedig egyes szakmákban több mint 50-et, írja a Népszava.

hirdetés

A növekvő munkaerőhiány miatt a magyar állam és a piaci cégek is előszeretettel túlóráztatnak, és ezt – mint arra a Policy Agenda munkatársai rámutattak –, meg is tehetik a munkaügyi ellenőrzések drasztikus csökkentése miatt. Az Eurostat nyilvántartása szerint a túlórákkal együtt jegyzett heti munkaidő 2017-ben a görögöknél elérte a 44,4 órát, a dánok pedig már alig töltenek 38 óránál többet a munkahelyükön. Magyarországon hivatalosan 40,6 óra a heti munkaidő, a lap körképe azonban azt igazolja, a valóságban ennél sokkal több. Egy szakszervezeti vezető szerint például, ha egy pedagógus tisztességesen felkészül az óráira, akkor legalább heti 50 órát dolgozik. Az egészségügyben pedig a dolgozók egyharmada heti 50 óránál többet teljesít.

Ugyanakkor a Policy Agenda bemutatta, hogy az utóbbi hat év vizsgálatai szerint a munkaidő-nyilvántartás a dolgozók ötödénél pontatlan volt. A hét ágazatban jelenlévő Magyar Vegyipari, Energiaipari és Rokon Szakmákban Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége (VDSZ) működési területén a kollektív szerződések háromnegyede 300 órás túlóra maximumot rögzít – összegezte az adatokat a szervezet elnöke. Székely Tamás azt tapasztalja, ha egy területen a dolgozókat már taszítja a rengeteg pluszmunka, a cég vezetése gyorsan reagál, békén hagyja az embereket, inkább a hatékonyságon, a munkaszervezésen próbál javítani. Ahol azonban nagyon alacsonyak a bérek, ott a dolgozók a megélhetésért több túlórát is hajlandók vállalni. Székely Tamás is megerősítette, sok helyen trükköznek a munkaidő nyilvántartással, mert nem kell ellenőrzéstől tartaniuk.

A piaci cégek szinte mindig kifizetik a ledolgozott túlórákat, de ez az állami munkahelyekre nem mindig igaz – emelte ki a Liga Szakszervezetek egyik több ágazat munkájára rálátó szervezési koordinátora. Trembulyák Péter azt is megemlítette, terjed, hogy a dolgozók A munka törvénykönyvében lehetővé tett 250 óra pluszmunka felett elvárt teljesítményért dupla bért kérnek. Kiss Ambrus, a Policy Agenda elemzője szerint, ha a kormány sikeresen bevezette az online számlázást, ugyanígy csak döntés kérdése lenne egy online munkaidő nyilvántartó rendszer megszervezése is.

(forrás: Népszava Online)
hirdetés
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés
hirdetés

Könyveink