hirdetés
2024. március. 29., péntek - Auguszta.

Mit tegyen Mária?

Máriának, a kórházi ápolónak a „rabszolgatörvény” rendelkezésének megfelelően az orra alá dugnak egy papírt, hogy írja alá, miszerint 150 óra önként vállalt túlmunkát kell végeznie. Rozsos Erzsébet írása a Népszavában.

Ha már az évi 250 óra rendkívüli munkaidőt, meg persze a normál munkaidőt és az ügyeletet letöltötte. Az önkéntesség elvének szigorú betartásával persze. (...)

A törvény nem írja körül a "normális” órák pontos fogalmát. Nem tudni, percre pontosan mennyi a munkaidő, a norma, amely után a "túlóra" elnevezésű órák kezdődhetnek. Mária és a többiek nem tudják, mit vállalnak. Eszükbe sem jut, hogy felpanaszolják, hogy rengeteg "extra időt" töltenek a munkahelyükön. Olyan munkaórákat, amelyek a szokásos munkaidőt meghaladják ugyan, de egy küszöbérték alatt vannak, pl. 40 perc az időtartamuk. Nem tervezhetők, kiszámíthatatlanok. Ezek a „meghosszabbított” órák egyszerűen eltűnnek. 
 
Az a több tízezer egészségügyi dolgozó sem számít, akik részmunkaidőben dolgoznak. Róluk tökéletesen megfeledkeztek. De nem így az uniós direktívákban, melyek szerint a részmunkaidős munkavállalókat nem szabad kedvezőtlenebb módon kezelni, mint a teljes munkaidőseket. Bár kötelező, hogy a dolgozó a kórházban bejelentse, hogy átmegy egy másik intézetbe dolgozni, a valóságban ez nincs így. Ha pedig a plázába megy pakolni, ugyan kit érdekel? A bérnővéreket alkalmazó emberkereskedőkről már nem is beszélek. Így azt sem tudjuk, hogy ha az ápoló az egészségügyben különböző munkahelyeken dolgozik, hány órát teljesíthet anélkül, hogy az a betegbiztonságot veszélyeztetné.
 
A dolgozók állítólag még örülnek is, hogy most a saját munkahelyükön túlórázhatnak. Az egészségügyben évek óta évi 416 óra a munkáltató oldaláról egyoldalúan elrendelhető ügyelet és túlmunka. Ezen felül lehet további 416 óra az önként vállalható túlmunka, vagy 832 ügyelet. Ez együtt 1248 óra a törvényes munkaidőn felül évente. De ápolásetikusként nem tudom elfogadni, hogy embereket kizsigerelje a politika, és végtelenül kiszolgáltatottá tegye őket. (...) Annak meggondolása sem látszik, hogy ha hirtelen megnövekszik a munkateher, vagy folyamatossá válik a túlmunka, különösen a sürgősségin, akkor emelkedne a túlmunka díjazása vagy kompenzálása. Közben azt sem tudják, hány szakdolgozó van az országban. Ha mindenki mindenhol minden papírt aláír a túlmunkáról, akkor a kórházigazgatók fogják egymás haját tépni; ha pedig nem engedik a magánellátásba maszekolni a dolgozókat, akkor az a rendszer fog összeomlani.
 
Mária nem tudja, hogyan kérdezze meg a szakszervezetis Cser Ágnestől, milyen egyeztetési folyamatot harcoltak ki. Hogyan szabotálhatták el a kormányok az elmúlt 20 év alatt az ápolókra vonatkozó ILO nemzetközi ajánlások aláírását? A bérmegállapodásokat illetően eltérőek a nemzeti rendszerek. Munkabéke csak azokban az országokban van, ahol kollektív tárgyalásokon állapodtak meg, és nem kizárólag a jogszabályi rendszerek döntenek mindenről. Magyarországon viszont még odáig sem jutott el a hatalom, hogy a fogalmakat tisztességesen definiálja, azok tartalmában megegyezésre jussanak a felek, és ezek a közvélemény előtt is ismertté váljanak. (...)
 
(forrás: Népszava Online)
hirdetés

Könyveink