hirdetés
2024. április. 20., szombat - Tivadar.

A járvány megfékezésében a tömeges oltásoknak van jelentős szerepük

A járvány megfékezésében egyértelműen a tömeges oltásoknak volt jelentős szerepük – mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának minisztere az Életközelben című műsorban.

A tárcavezető interjújában kitért továbbá a járványügyi védekezésre, a magyar oltóanyaggyár fontosságára, a szakkollégiumok adatszolgáltatásával kapcsolatos támadásokra, azoknak a diákoknak a helyzetére, akik önhibájukon kívül nem tudtak részt venni az írásbeli érettségin, a praxisközösségekre, valamint a Baptista Szeretetszolgálattal kötött stratégiai együttműködési megállapodásra.

Arra a kérdésre, hogy a koronavírus-járvány harmadik hullámának vége felé enyhíteni lehet-e a védekezésen, a miniszter úgy reagált, hogy a vírus továbbra is jelen van. Ha körülnézünk a nagyvilágban, vannak olyan kontinensek, ahol a járvány jelen pillanatban is dühöng. A járvány felszámolásában Magyarországon vitathatatlanul a tömeges oltásoknak volt jelentős szerepe. A tárcavezető arra is rámutatott, hogy nagyon kevés ország mér víruskoncentrációt a szennyvizekben. Hozzátette: a magyar védekezésnek az egyik alappillére volt a szennyvizek víruskoncentrációjának a folyamatos mérése.

Az Európai Unió vakcinabeszerzési politikájával kapcsolatban kiemelte: a megrendelt vakcinákat se mennyiségben, se a megadott időpontban nem szállították le. A magyar kormány döntőképességének, jó helyzetfelismerésének és gyorsaságának köszönthető, hogy ki tudtuk egészíteni ezeket a kontingenseket keleti vakcinával. A jövőre felépülő magyar oltóanyaggyár segítségével megszűnik ez a típusú függőség, és nem lesz kiszolgáltatva Magyarország senkinek – nyilatkozta a miniszter.

A szakmai kollégiumok adatszolgáltatásával kapcsolatban a miniszter kitért arra, hogy elindították az összes előforduló betegség terápiás irányelveinek a megújítását. Ezen az anyagon körülbelül 2 éve dolgoznak. Mindenki, aki érintett, elmondhatta a véleményét. Az anyagot határidőre eljuttatták a minisztériumba.

Kásler Miklós megerősítette, hogy azoknak a gyerekeknek, akik önhibájukon kívül nem tudtak részt venni az írásbeli érettségin nem vész el ez az év, hanem ha kérvényezik, szóbeli érettségi megtételére lesz lehetőségük.

A beszélgetés során kitért arra is, hogy alapkérdésnek tekinti a háziorvosi csoportpraxisok minden formájának megerősítését. A praxisközösségek segítségével számos kezelést helyben lehet végezni, a betegeknek nem kell utaznia.

A miniszter az interjú végén beszámolt a Baptista Szeretetszolgálattal kötött stratégiai együttműködési megállapodásról. Elmondta: a minisztérium mindazokkal a kérdésekkel foglalkozik, melyek az embereket érintik, a szeretetszolgálatok pedig olyan helyzetekben nyújtanak segítséget, amelyek szélsőségesek. Katasztrófák, árvizek, cunami, vörös iszap katasztrófa, a szociális szférában, hátrányos helyzetű tanulók oktatásában kiegészíthetik egymás munkáját. Most a Baptista Szeretetszolgálattal abban állapodtak meg, hogy a gyermekhospice mozgalmat, amit ők is művelnek, határozottan megerősítik.

(forrás: Emberi Erőforrások Minisztériuma, MTI-OS)

cimkék

hirdetés

Könyveink