hirdetés
2024. március. 29., péntek - Auguszta.

"Biztatóan alakulnak a magyar-kínai egészségügyi kapcsolatok" (Bővítve!)

Biztatóan alakulnak a magyar-kínai egészségügyi kapcsolatok, mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára kedden Budapesten abból az alkalomból, hogy újabb négy magyarországi kórház csatlakozott a Kína és a közép-kelet-európai kórházak közötti együttműködési szövetséghez.

Rétvári Bence azt mondta, a gazdaság, a turizmus és a kultúra területén kívül az egészségügyben és az egészségiparban is számos lehetőség kínálkozik arra, hogy a két ország együttműködjön. Példaként az egészségturizmust, a kutatás-fejlesztést, a minőségbiztosítást, a képzést és a hagyományos kínai gyógyászat területét emelte ki az államtitkár.

A politikus jelezte, hogy a magyar kormány 2010-ben meghirdetett keleti nyitás politikája teljes mértékben egyezik Peking "egy övezet, egy út" politikájával, és az együttműködés jelei már látszanak a gazdaság, a turizmus és a kultúra területén is. Rétvári Bence szerint a kínai-magyar kapcsolatok egyik elismerését jelzi, hogy jövő júniusban Budapesten tartják Kína és a tizenhat közép-kelet-európai ország egészségügyi minisztereinek és vezetőinek találkozóját.

Csao Ju-pej, a Kína és a közép-kelet-európai kórházak közötti együttműködési szövetség egyik társelnöke beszédében azt mondta, a szövetségnek tovább kell erősítenie kapcsolatát az "egy övezet, egy út" politikájában részt vevő országokkal, és a kínai delegáció budapesti látogatása, valamint a szövetséghez csatlakozó négy magyar kórház is ezt az együttműködést erősíti.

Tuan Csie-lung kínai nagykövet rövid beszédében emlékeztetett arra, a szövetség azért alakult, hogy erősítse Kína és a közép-kelet-európai országok egészségügyi intézményei közötti kapcsolatot, az orvosi technológia területén a cserekapcsolatokat és az együttműködést, elősegítse a magas színvonalú szakemberképzést, valamint a tudományos és kutatási együttműködéseket magasabb szintre emelje. A kormányok hathatós támogatásával a szövetség gyorsan növekszik, immár 47 tagot számlál, mondta. A nagykövet kiemelte azt is, hogy a magyar orvosképzés kiváló, magas színvonalú szolgáltatást tud nyújtani, és a két ország közötti cserekapcsolatok, az együttműködés mindkét fél állampolgárainak érdekeit szolgálják majd.

A tanácskozáson írta alá a Kína és a közép-kelet-európai kórházak közötti együttműködési szövetséghez csatlakozását a Bács-Kiskun Megyei Kórház, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kórház és Egyetemi Oktatókórház, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kórházak és Oktatókórház, valamint az budapesti Uzsoki utcai Kórház és Rendelőintézet. A most csatlakozó négy intézményen túl három már tagja a szövetségnek: az Országos Idegtudományi Intézet, a Bethesda Gyermekkórház és a Semmelweis Egyetem.

(forrás: MTI)
hirdetés

Könyveink