hirdetés
2021. október. 21., csütörtök - Orsolya.
hirdetés

Interjú dr. Nagy Zoltán Zsolt professzorral

Vissza a szemészet bölcsőjébe

Bár sokan, sokáig reménykedtek abban, hogy a Semmelweis Egyetemen megmaradhat mindkét szemklinika, tavaly márciustól már csak a VIII. kerületi Mária utcában látják el a betegeket. Az épület felújításáról és a korábban rivalizáló társaságok összebékítéséről dr. Nagy Zoltánnal, a Semmelweis Egyetem Szemészeti Klinikájának vezető professzorával beszélgettünk.

A Semmelweis Egyetem 2004-ben döntött úgy, hogy szervezetileg összevonja a két Szemészeti Klinikát, ám a valódi összeköltözés csak tavaly történt meg. Prof. dr. Nagy Zoltán Zsolt  klinikavezető azt mondja, hosszas előkészítést követően a felújítás tervezetten két lépcsőben zajlott. A tervezés, a közbeszerzési eljárás és a forrás teremtését követően 2008-ban kezdődött el a munka, amelyet nehezített, hogy menet közben kiderült, hogy az épület Üllői út felőli szárnyát 1956-ban orosz gránát-találat érte, amely három szintet átütött, így födémcserére is szükség volt. Mindez többletköltséggel járt, ami ráadásul a válság kellős közepén derült ki – 2010-ben jó másfél évre le is állt az építkezés, és később új kivitelezőt kellett találni. Ma azonban már egy világszinten felújított szemészeti intézmény 6 korszerű, mindennel felszerelt műtővel várja a betegeket.


– Amikor a két klinikát összevonták, biztos, hogy nem mindenki örült ennek a döntésnek. Mi volt a legnagyobb nehézség? Mivel tudja motiválni a beosztottait? Azon túlmenően, hogy látszik, a szakma szerelmese, teljes mellszélességgel elkötelezett a szemészet iránt és biztos, hogy ezzel húzza magával a többieket is, de vannak-e eszközei?

– Azt gondolom, a személyes példamutatás a legjobb motiváció. Ha azt látják a munkatársak, hogy a vezető mellettük van, segíti őket, magas szinten próbál dolgozni; tapasztalják, miként kommunikál a betegekkel, hogy minden helyzetben megpróbál segíteni – szerintem ez az egyik legnagyobb motivációs tényező. Mindettől függetlenül nagyon nehéz volt a két klinika összeszervezése – több okból is. Egyrészt azért, mert történelmileg a szemészet mindig is két épületben (Mária utcai Szemklinika és a Szigony utcai Szemklinika) működött. A 30-as években egyszer már összevonták a két szemklinikát (a Szigony utcai épület került bezárásra), de a 70-es években mégis csak épült egy másik is (Tömő utcai Szemészeti Klinika). Ez egyrészt a szakmai erőviszonyoktól függött, másrészt az is befolyásolta, hogy a múlt század elején nagyon sok trachomás beteg volt, akiknek az ellátása nem volt megoldott. Magyarország világszerte az első volt, itt hozták az első Trachoma Törvényt, amelynek példáját sok európai ország átvette. A súlyos betegek elkülönítése céljából akkor a jelenlegi Szemészeti Klinika épületén kívül egy másik épületet hoztak létre a Mária utcában. Az épületet néhány éve lebontották, ma az Egyetem parkolója található az egykori Trachoma Osztály helyén. 1936-ban a fül-orr-gégészet helyzete tarthatatlanná vált a Rókus Kórházban, a két Szemklinika összevonását követően a fül-orr-gégészek megkapták a Szigony utcai épületet. A Mária utcai Szemklinika és a Szigony utcai korábbi Szemklinika épülete között kísérteties a hasonlóság stílusban és funkcionalitásban. A fül-orr–gégészek máig abban az épületben vannak és az az épület is felújításra szorul.

Később, a 70-es években felépült a 7 emeletes Tömő utcai Szemészeti Klinika. 2004-ben az Egyetem vezetése úgy döntött, hogy a Mária utcai épület működtetése rentábilisabb, azonban leromlott állaga miatt teljes felújításra szorul. Szerencsére a rekonstrukcióhoz szükséges összeget sikerült elsősorban egyetemi forrásokból előteremteni. Visszatérve a hagyományokra: a két szemészeti klinikán eltérő munkahelyi kultúra volt, a Mária utcai szemklinika épülete ugyanis kisebb, többet találkoztak az emberek, míg a Tömő utcai nagyobb, több beteggel, több emelettel, kevesebb találkozással...

2007-ben az egészségügy átszervezése kapcsán az Egyetemen a legnagyobb, 48%-os személyi leépítést szenvedtünk el, akkor a műtétszámunk több ezer műtéttel csökkent. Nagy gyakorlati és műtéti tapasztalattal rendelkező kollégák távoztak környező kórházakba, illetve külföldre. Ma, a két klinika egyesítése után azt mondhatom, hogy amennyiben nem kell további leépítéssel szembe néznünk, világszínvonalon tudjuk ellátni a hozzánk forduló betegeket, kutatási és publikációs tevékenységünk is kiemelkedő, nem beszélve magyar, az angol és a német nyelvű általános orvos, fogorvos és optometrista képzésből fakadó oktatási feladatokról. Gyakorlatilag a hét minden napján van tantermi előadás és gyakorlat, illetve posztgraduális képzés a szintén gyönyörűen felújított tantermünkben. A fővárosi és az országos ügyeleti feladatainkat a törvénynek megfelelően tudjuk ellátni szintén magas szakmai színvonalon. Szerencsére az év második felében kapott többletfinanszírozás révén a műtétszámot kétszeresére sikerült emelni, ezt a szintet mindenképpen szeretném tartani, ehhez sikerült a munkatársak együttműködését is megnyerni, sikerült bebizonyítanunk, hogy a szemészet rentábilisan működtethető szakma, amennyiben a műtétekre fordítandó terápiás keretet biztosítják számunkra. Ma innen úgy érzem, hogy nem akar senki külföldre távozni, vezetőként ezt egy igen fontos eredménynek tekintem.

– Mind a két helyen dolgozott?

– A Tömő utcában kezdtem a szakmát, így nem ismeretlen embereket kellett átvennem. Korábban versengés volt a két csapat között, aminek voltak persze pozitív hatásai is; ez húzóerőt is jelentett szakmai szempontból. Emberi szempontból viszont nem feltétlenül. Mivel az összeköltözés közel 8 évet vett igénybe, mert a Szenátus 2004-es döntése után csak 2008-ban kezdődött el a felújítás, sokan kezdtek abban reménykedni, hogy ez így marad, mégsem lesz összevonás... Aztán előteremtődött a pénz, kivitelező is, és az utolsó ütem igen gyorsan, mindösszesen fél év alatt készült el. Mire a hatósági engedélyeket megkaptuk, már 2013 januárjának második felét írtuk, de azután pár hét alatt összeköltöztünk. Az volt nehéz, hogy kinek hol lesz a helye, hiszen a korábbi 18 ezer négyzetméterről 5800-ra csökkent a szemészet alapterülete.

Mindent megoldottak?

– Majdnem mindent sikerült megoldani, azonban megoldatlan még ma is a kutatási terület. A Tömő utcában maradt egy rész, mert a study-kat elkülönítetten kell végezni az OEP-es betegellátástól... Volt olyan elképzelés, hogy a Mária utcai klinika mellett egy kisebb épületet emel az Egyetem, vagy saját erőforrásból építünk, de hát ebbe is beleszólt a gazdasági válság, én pedig arra szerettem volna koncentrálni, hogy az épületet úgy újítsák fel, hogy évtizedeken át ne kelljen majd hozzányúlni. Végül is a két klinika egyesítése precedensértékű lehet arra, miként lehet ezt békés úton megvalósítani, úgy, hogy a szakma ebből nyertesként jöjjön ki. Területet vesztettünk, de az ellátási színvonal nőtt; jelenleg világszínvonalú műszerezettséggel és szakmai gárdával rendelkezünk. Biztosan állíthatom, hogy a szemészeti klinikák versenyében szépségben, felszereltségben és képzettségben dobogós helyre számíthatnánk.

– Helyes döntés volt, hogy a Mária utca maradt meg?

– Ez egy nehéz kérdés, azonban a válaszom azért igen, mert ez az épület volt a szemészet bölcsője építészeti és szakmai szempontból is. A történelmi folytonosságot, a gyökereket sikerült megőrizni. Goethe mondta azt egyszer, hogy gyermekeinknek gyökereket és szárnyakat adhatunk. A történelmi folytonosság adja a gyökereket, a szakmai fejlődés lehetősége a szárnyakat adhatja jelenlegi munkatársainknak és utódainknak. A megnyitó ünnepség előtt egy kiváló munkatársam felkutatta az irodalmat és kiderült: 1801-ben Magyarországon kapott a szemészet a világon először tanszéket. Korábban a sebészet részeként működött – ebben tehát megelőztük az akkori kort. Hát, erre a világelsőségre méltán lehetünk büszkék. Az is világossá vált, hogy 1908-ban, amikor a klinika felépült, Grósz Emil professzor mindenre gondosan ügyelt. Minden le volt kerekítve, nem voltak küszöbök, hogy a vakok és gyengénlátók akadálytalanul közlekedhessenek... 1936-ban jelent meg Az 50 év munkában c. könyve; abból tudom, hogy az építkezésnél minden nap ellenőrizte a munkát. Én is minden nap átmentem, és a műtők felújításánál be is bizonyosodott, hogy ez mennyire helyes volt. A mennyezetre, anélkül, hogy átfestették volna, elkezdték föltenni a gipszkartont. Csak annyit kérdeztem a munkástól, hogy otthon is így csinálná? És hogy remélem, nem ő lesz az első, akinek a szemébe potyog az a vakolat, amit most nem fest le. Elszégyellte magát és elkezdte visszabontani.

A felújításnál egyébként nagyon sok érdekességet is megtaláltunk. A lépcső alatti fordulóban elbújtatva például I. világháborús szemészeti sérüléseknek a rajzait. Szily professzor szövettani rajzokat készített, mert akkor még nem volt fényképezőgéppel összekapcsolva a mikroszkóp. Kézzel rajzolt, s később ezt meg is jelentette egy német kiadó. És megtaláltam Grósz professzor úrnak egy régi fényképét is a salétromos pincében, meg egy fotót, amelyen nyolc 8 ember látszik, akik részt vettek a szemüvegfelíró tanfolyamon a Mária utcai Szemészeti Klinikán az 1900-as évek elején, belőlük pedig Magyarország vezető szemész professzorai váltak... Remélem, hogy az említett hagyományok és szakmai értékek tovább élnek és folytatódnak és még sokan fogják a szemészet alapjait elsajátítani ebben a gyönyörű szecessziós épületben.

hirdetés

Könyveink