hirdetés
2025. július. 11., péntek - Nóra, Lili.
hirdetés

Varga Mihály: Tartjuk az orvosi kamarával kötött megállapodást

A MOK-megállapodásnak megfelelően folytatni kívánják az orvosi, szakdolgozói béremelést jövőre is, mondta Varga Mihály pénzügyminiszter az Országgyűlésben a 2023-as költségvetésről szóló vitát felvezető expozéjában.

A 2023-as büdzsé kiemelt területe a biztonság, a honvédelemre 460 milliárddal több forrás jut. Hatszorosára nőnek a források 2010-hez viszonyítva, míg a rendvédelmi kiadások kétszeresére – hangzott el az ATV tudósítása szerint szerdán az Országgyűlésben, a 2023. évi költségvetés vitaindító expozéjában.

Varga Mihály az egészségügyről azt mondta: a cél egy modern, hatékony ellátórendszer, az ágazatra jövőre 2670 milliárd jut, ez 1470 milliárddal magasabb, mint az utolsó baloldali kormány 2010-es költségvetésében volt. A miniszter nyomatékosította: a kormány tartani kívánja a MOK-kal kötött megállapodást

Gyógyító-megelőző ellátásokra 2254 milliárdot különítettek el, 2022-höz képest ez 131 milliárdos többletet jelent. Ez a többlet biztosítja elsősorban az egészségügyi szakdolgozók és védőnők béremeléséhez és a 2021-ben megkezdett újabb egészségügyi béremelési programhoz szükséges fedezetet. 22 milliárddal emelik a gyógyszertámogatást 2023-ban.

Varga Mihály hangsúlyozta: folytatódik az Egészséges Budapest program is, a fővárosi és Pest megyei egészségügyi ellátások fejlesztésére, az intézmények infratrukturális megújítására hazai és uniós forrásokat is elkülönítettek. De biztosítják a forrásokat a népegészségügyi feladatok ellátására, az egészségügyi szűrővizsgálatokra és az oltóanyagok beszerzésére is – mondta a miniszter.

Varga Mihály pénzügyminiszter az expozéját tartja a Magyarország 2023. évi központi költségvetéséről szóló törvényjavaslat vitájában az Országgyűlés rendkívüli plenáris ülésén (Fotó: MTI/Bruzák Noémi)
Varga Mihály pénzügyminiszter az expozéját tartja a Magyarország 2023. évi központi költségvetéséről szóló törvényjavaslat vitájában az Országgyűlés rendkívüli plenáris ülésén (Fotó: MTI/Bruzák Noémi)

(forrás: ATV)

Könyveink

  • learn more Gyermekbántalmazás

    A bántalmazott gyermekek védelme érdekében kiemelt fontosságú az esetek korai felismerése, a védő intézkedések mielőbbi megtétele. Könyv célja, hogy...

  • learn more Professzionalizmus a pszichiátriában

    Amit gyakran a betegre nézve „gyógyító körülménynek” neveznek a medicinában, az valójában az orvos professzionalizmusának...

  • learn more Mi is emberek vagyunk

    A húsz interjút és egy szívinfarktus személyes történetét tartalmazó könyv orvosok nyilatkozatai alapján mutatja be a száz sebből vérző magyar...

  • learn more Akadémikus portrék - Ferge Zsuzsa - szociológus

    Ferge Zsuzsa akadémikus, szociológus, egyetemi tanár. Kezdetben statisztikusként dolgozott. Szociológusként...

  • learn more Sorból ki lóg

    Leírás: Mikrobiológia, járványtan és egészségpolitika szakembereknek és kíváncsiaknak. Nem baj, ha kilógsz a sorból. Lehet, hogy a sorral van a baj! –...

  • learn more Sportélettani kislexikon

    A sportélettan a sportnak és általában az emberi test mozgásainak az életfolyamatokra gyakorolt hatásaival, és a teljesítőképesség lehető...

  • learn more Balneoterápia és hidroterápia

    Magyarország termálforrásokban gazdag. Így számos természetes gyógytényezőt alkalmazunk a gyógyítás céljára. A balneoterápia...

  • learn more Aneszteziológia és intenzív terápia

    A jegyzet célja: megismertetni az anesztéziát és az intenzív terápiát, valamint hidat építeni az első években megszerzett...

  • learn more Nyílt lábszártörések

    A Traumatológia Témakörök sorozatban újdonságként egy monográfia is megjelent, mely egyben egy tudományos munka összefoglalója is. A 222 oldalas...

  • learn more Transzfúzió

    A könyv a hazai palettáról évek óta hiányzó munkát pótol. A vérátömlesztés a mindennapi klinikai/kórházi munka során napjainkban is gyakori (olykor...

  • learn more Ärztliche Kommunikation

    Die Arzt-Patienten-Beziehung erfordert über die alltäglichen Kommunikationsfähigkeiten hinausgehend auch spezielle Kenntnisse. Die alltägliche Praxis...

  • learn more Levelek a túlvilágra - Egy 20. századi életút

    "„Az utóbbi időben több időt töltök unokáim korosztályának társaságában és látom, hogy a legtöbben milyen...

  • learn more A csontritkulásról - Patika Magazin könyvek

    Hogyan működik a csontszövet? Mik a csontritkulás rizikófaktorai? Mennyire meghatározó a gyermekkor, és mire kell...

  • learn more ˝Lulu˝ - Bálint Lajos élete és munkássága

    Bálint Lajos, a művészvilágban Lulu, később Lulu bácsi, a huszadik századi magyar színházkultúra egyik formálója,...

  • learn more A gyógyszerészet kialakulása és fejlődése

    A könyv átfogó képet nyújt a gyógyszerészet kialakulásáról és fejlődéséről az őskortól napjainkig. A szerző...

  • learn more The Avian Pineal Gland - a Model of the Biological Clock

    Although cyclicism of some biological events was evident for thousands of years, the importance of the fourth...

  • learn more Élettörténetek a pszichoterápiában

    A pszichoanalízisről  egy kliens megjegyzése alapján a kezdetektől tudjuk, hogy beszélgető kúra. Mégis, fél évszázadon keresztül...

  • learn more Férfigyógyászat

    Az orvosi szakterületek szétválása óta létezik a nőgyógyászat, amely alapvetően a női reprodukcióval és annak szerveivel foglalkozik. A FÉRFIGYÓGYÁSZAT...

  • learn more A gasztroenterológia története

    Az orvoslás önálló, sajátos arculattal rendelkező területe az egyetemes tudománynak, és szerves része az általános...

  • learn more Kötözzük sebeinket

    A mindennapokban rengeteg alkalommal kerülünk kapcsolatba sebekkel. Akár háztartási balesetek kapcsán, akár orvosi beavatkozás eredményeként. A...