Újabb integrációs lépések Debrecenben

Ünnepélyes keretek között vehette át kinevezését a Debreceni Egyetem Klinikai Központ integrált Aneszteziológiai és Intenzív Terápiás Klinika igazgatója, szakmai koordinátora, a Kenézy Gyula Campus Központi Radiológiai Diagnosztika vezetője, valamint több klinikai egység vezető ápolója és ápolásszakmai koordinátora.

A klinikai integráció kezdete óta dinamikus fejlődésen megy keresztül a betegellátás a Debreceni Egyetem Klinikai Központjában. A betegellátó rendszer fejlesztésének következő fontos állomásaként, újabb integrált klinikai szervezeti egységek vezető szakemberei vehették át kinevezéseiket, közölte az egyetem.

Forrás: Debreceni Egyetem
Forrás: Debreceni Egyetem

 A Klinikai Központ Tanácstermében pénteken megrendezett ünnepségen elsőként Fülesdi Béla egyetemi tanár, az integrált Aneszteziológiai és Intenzív Terápiás Klinika igazgatója, Szentkereszty Zoltán klinikai főorvos, a Klinika Kenézy Gyula Campus telephelyének szakmai koordinátora és belső kommunikációért felelős elnöki megbízott kapott vezetői kinevezést. 2023. április 1-től a Kenézy Gyula Campus Központi Radiológiai Diagnosztikai részlegét is Berényi Ervin egyetemi tanár vezeti.

Áprilistól Karikás Júlia az integrált Aneszteziológiai és Intenzív Terápiás Klinika vezető ápolója, míg Jakab Judit a Kenézy Gyula Campus telephely ápolásszakmai koordinátora. 

Az integrált Neurológiai Klinika vezető ápolói feladatkörére Zólyomi Ágnes, a Kenézy Gyula Campus telephely ápolásszakmai koordinátori feladatainak ellátására Gyenes Andrea kapott vezetői megbízást.

Áprilistól Domján Andrea az integrált Reumatológiai Klinika vezető ápolói munkakörét, Bálint Anita pedig a Kenézy Gyula Campus telephely ápolásszakmai koordinátori feladatait látja el. 

Az integrált Sebészeti Klinika vezető ápolói feladatkörére vonatkozóan Linzenbold Anita kapott megbízást, Nagy Otilia Margit pedig a  Kenézy Gyula Campus telephely ápolásszakmai koordinátori feladataival kapcsolatosan vehette át vezetői kinevezését. 

Salamon Diána az integrált Sebészeti Klinika Végtagsebészet ápolásszakmai koordinátori feladataira kapott vezetői megbízást. 

Bulátkóné Gulyás Erika az integrált Szülészeti és Nőgyógyászati Klinika vezető ápolói kinevezésében részesült, Kalmár-Kocsor Márta a Kenézy Gyula Campus telephely ápolásszakmai koordinátoraként folytatja vezetői tevékenységét. 

Forgó Ildikót az integrált Urológiai Klinika vezető ápolójának nevezték ki, míg Ács Szilvia a Kenézy Gyula Campus telephely ápolásszakmai koordinátori megbízását vehette át. 

A megbízásokat Szabó Zoltán, a Debreceni Egyetem Klinikai Központjának elnöke és Gál Mária ápolási és szakdolgozói igazgató adta át a Klinikai Központ Főépületének Tanácstermében.

(forrás: Debreceni Egyetem)
hirdetés
hirdetés

Könyveink

  • learn more A légzésrehabilitáció elmélete és gyakorlata

    A rehabilitáció fontosságát nem szükséges hangsúlyozni. Az elmúlt években Magyarországon három jelentõs...

  • learn more Pszichiátria - másképp

    A szerző mindazoknak ajánlja könyvét, akik kapcsolatba kerültek a pszichiátriával, akár mint vizsgázók, akár mint terapeuták. A könyv...

  • learn more Férfigyógyászat

    Az orvosi szakterületek szétválása óta létezik a nőgyógyászat, amely alapvetően a női reprodukcióval és annak szerveivel foglalkozik. A FÉRFIGYÓGYÁSZAT...

  • learn more Recept nélkül kapható gyógyszerek

    Ez a könyv gyógyszerekhez nyújt segítséget, a recept nélkül kapható gyógyszerek a témája. A gyógyszerész ismeri a hatóanyagokat,...

  • learn more Misce fiat...

    Dr. Szabó Sándor, a Magyar Gyógyszerészi Kamara örökös, tiszteletbeli elnöke a 70. születésnapjára állította össze a kamara elmúlt 20 évének történetét...

  • learn more Velencei-tó látványtérképe

    Az elmúlt évek jelentős turisztikai fejlesztései is megtalálhatóak már a Civertan Grafikai Stúdiónak a Velencei-tavat és térségét bemutató...

  • learn more Gyermekszemészet

    A könyv összegzi mindazon tapasztalatokat, amelyek az utóbbi évtizedek során felhalmozódtak a gyermekkor szemészeti betegségeinek ellátásában. A szakemberek...

  • learn more Ritka betegségek – küzdelem az élet határain

    Ritka betegségek – diagnosztikai kihívások című könyv folytatása, további esetek ismertetésével. A klinikai és...

  • learn more Nyílt lábszártörések

    A Traumatológia Témakörök sorozatban újdonságként egy monográfia is megjelent, mely egyben egy tudományos munka összefoglalója is. A 222 oldalas...

  • learn more Akadémikus portrék - Ferge Zsuzsa - szociológus

    Ferge Zsuzsa akadémikus, szociológus, egyetemi tanár. Kezdetben statisztikusként dolgozott. Szociológusként...

  • learn more Diabéteszlexikon

    A cukorbetegek száma világszerte – így sajnos hazánkban is – rohamosan növekszik. Magyarországon mintegy 700 ezer diagnosztizált cukorbeteg van, a...

  • learn more Kórtani alapismeretek

    A tankönyv a kórtani alapok ismertetése után részletesen foglalkozik az egyes szervek, szervrendszerek kórtani alapismereteivel. Ez az...

  • learn more Bevezetés a tanulás lélektanába

    A két kiváló pszichológus a szomszédos tudományágakból - a neuropszichológiából, az agykutatásból, a kogníciós és a mesterséges...

  • learn more S.O.S. Daganat! - Párbeszéd a daganatos betegségekről

    Hiánypótló interjúkötet betegeknek, hozzátartozóknak  és  orvosoknak tévhitekről, félelemről,...

  • learn more HOUSE A SEBZETT GYÓGYÍTÓ A TELEVÍZIÓBAN

    A Dr. House egy világszerte ismert, régóta sikeres orvosi dráma. A House – A sebzett gyógyító a televízióban Jungiánus...

  • learn more Méregtől a gyógyszerig

    Az író legjelentősebb cikkeiből történt válogatás mind az értő, mind a laikus olvasó számára értékes és érdekes ismeretanyagot nyújt. A...

  • learn more Jó étel, jó élet

    "Elakadt a táplálkozás útvesztőjében? Ez a kézikönyv segít a fiataloknak, kezdő háziasszonyoknak, babás családoknak és mindenkinek, aki szeretteinek,...

  • learn more Orvosi latin szógyűjtemény

    A szótárban a címszavak összeállításánál irányadó szempont az volt, hogy a tanuló megtalálja benne azokat a szavakat, amelyek a további...

  • learn more Flow - Az áramlat. A tökéletes élmény pszichológiája - Az elme kerekei

    A Flow a tökéletes élmény pszichológiájának eredeti, legátfogóbb kifejtése....

  • learn more Akadémikus portrék - Hollán Zsuzsa - orvos-hematológus

    „… tény, hogy három, Magyarországon az ötvenes években elmaradott, alapvetõen fontos szakmát...