hirdetés
2024. március. 29., péntek - Auguszta.
hirdetés

 

Az ELTE kutatói a betegségek ellen

Új kemoterápiás hatású vegyületeket keresnek

A kemoterápiás gyógyítás hatékonyságának növelését célozzák az ELTE Természettudományi Kar Kémiai és Biológiai Intézetének kutatócsoportjai két betegségcsoportban: a tumoros megbetegedések esetében a rezisztens, illetve a fokozottan áttétképző daganatokra fókuszálnak, a mikrobiális fertőzéseknél pedig az intracelluláris kórokozók okozta megbetegedésekre (pl. tuberkulózis).

Több mint 200 millió forintos támogatásból alakít ki európai színvonalú infrastruktúrát közösen az ELTE TTK Kémiai és Biológiai Intézete. A fejlesztés részeként egy olyan műszeregyüttest szereznek be, amely révén az ELTE Kémiai és Biológiai Intézetének együttműködő kutatócsoportjai tumoros, illetve mikrobiális eredetű fertőző megbetegedések gyógyításának hatékonyság-növeléséhez kívánnak hozzájárulni. A kutatás célja új kemoterápiás hatású vegyületek azonosítása. A műszeregyüttes egyaránt alkalmas természetes eredetű vegyületek izolálására, illetve a kémiai szintézissel előállított szerves vegyületek és konjugátumaik (célbajuttató származékok, kolloidális nanorészecskék) jellemzésére. Lehetőség nyílik továbbá annak vizsgálatára, hogy például az izolált növényi metabolitok és a kutatók által előállított szintetikus vegyületek hatására milyen fehérje szintű változások következnek be a sejtekben (proteomikai kutatások).

Mind a tumoros, mind a mikrobiális eredetű fertőző betegségek gyógyításában jelentős eredményt hozhat a az úgynevezett irányított terápia, amely növeli a hatóanyagok szelektivitását és csökkenti azok mellékhatását. E biokonjugátumokban az egyik komponens a hatóanyag, míg a másik partner a „célzásért” felelős komponens. A kialakítandó infrastruktúra az új, természetes eredetű, biológiailag aktív vegyületek izolálását, azonosítását és szerves kémiai szintézissel előállított új vegyületek jellemzését szolgálja majd.

 Az ELTE akadémikus professzora, Hudecz Ferenc által vezetett projekt egyik fő célja új, eddig ismeretlen növényi-, gomba- vagy más mikroorganikus eredetű hatóanyagok, például metabolitok azonosítása és a kutatók által szintetizált új, hatékony vegyületek jellemzése. A megvásárolandó műszerekkel a kutatócsoport arra tesz kísérletet, hogy olyan vegyülettárakat hozzon létre, amelyek növelik a célzott terápiára alkalmas konjugátumok választékát, mindez pedig a személyre szabott gyógyítás alapfeltétele is lehet. A projekt további hozzáadott értéke, hogy várhatóan 5 új kutatói munkahelyet is létrehoz. 

(forrás: ELTE, MedicalOnline)
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés

Könyveink