2024. március. 29., péntek - Auguszta.
hirdetés

Tizenhat centis fogót felejtettek egy nő hasában német orvosok

A betegen 2010 májusában végeztek nőgyógyászati beavatkozást, ezt követően a 49 éves nő hónapokig súlyos fájdalmaktól szenvedett. 

A műhiba tényét a holzmindeni kórház egyik vezetője csütörtökön megerősítette, de részleteket nem akart közölni. A felelős orvost elbocsátották.

Az érfogót az operáció után kilenc hónappal lokalizálták, majd egy másik klinikán eltávolították a nő testéből.

Az első műtétet végző alsó-szászországi intézmény illetékese nem adott magyarázatot arra, hogyan maradhatott bent az eszköz. A páciens a Westfalen Blatt című újságnak elmondta, hogy sebei nem gyógyultak, és valami keményet tapintott bőre alatt. A műtétet végző orvos azonban ahelyett, hogy segített volna, hipochondernek állította be.

A holzmindeni evangélikus kórház anyagi kártérítést kínál a nőnek.

Az EU egészségügyi biztosa januárban hívta fel a figyelmet arra, hogy Németországban aggasztóan magas a műhibák és kórházi fertőzések száma - ezért a higiéniai előírások következetes betartását követeli meg. "Az EU rendkívül aggasztónak találja, hogy a német kórházakban minden tizedik kezelés műhibával jár" - mondta John Dalli aki szerint ezen káresetek közül sok elkerülhető lenne". 

(forrás: MTI, MedicalOnline)
hirdetés

Könyveink