hirdetés
2024. április. 20., szombat - Tivadar.

Szuperkórház helyett stadion épül Kelenföldön?

Könnyen lehet, hogy nem szuperkórház, hanem sportcsarnok épül majd Kelenföldön – tudta meg a Magyar Idők.

Arra a néhány, még üres dél-budai ingatlanra, amelyek akár a tervezett nagy kórház számára is megfelelő helyszínt biztosítanának a Magyar Idők információi szerint többen is igényt tartanának, és az is szóba került, hogy inkább egy új sportlétesítményt kellene megépíteni a kerületben. A stratégiai kabinet mindenesetre ma tárgyal a fővárosi egészségügy átalakításáról, és ezen belül a leendő dél-budai szuperkórház helyéről is. Az ülésen a korábbi bejelentések szerint arról is döntés születhet, hová költözzön a Sportkórház, amelynek 2017. június 30-ig el kell hagynia jelenlegi, Alkotás úti telephelyét, miután azt a kormány döntése értelmében a szomszédos Testnevelési Egyetem veszi birtokba. Korábban volt már olyan terv, hogy a Honvédkórház mellé húznak fel egy vadonatúj épületet az Országos Sportegészségügyi Intézet számára, és olyan is, amely a Semmelweis Egyetem Kútvölgyi úti klinikai tömbjéhez csatolt épületben képzelte el a Sportkórház jövőjét.

Ha a stratégiai kabinet ülésén ezekben a kérdésekben sikerül dűlőre jutni, a végleges döntést akár már holnap meghozhatja a kormány. A miniszterek ülésének napirendjén információink szerint a kórházi kancellária-rendszer is szerepel, mégpedig abban a változatában, amelyet az egészségügyi államtitkár dolgozott ki, és amely 8-10 kancelláriát hozna létre, és jelentősen csorbítaná a kórházigazgatók önállóságát.

„A tanulmányok alapján az Etele tér közvetlen közelében alakítanának ki egy ideiglenes csarnokot, melyben a röplabdázás kerül főszerepbe. A befogadószámához mérten ezen sport iránt érdeklődők létszáma sem elhanyagolható mértékű” – olvasható egy, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Építészmérnöki Karán készült idei tanulmányban. A leírtak is visszaköszönnek a Fővárosi Közgyűlés szeptember 28-i ülésén elfogadott, a 2024-es budapesti olimpiai pályázat alapját képező helyszínkiválasztási javaslatban. Az Etele téren a tervben leírtak szerint selejtezőket, döntőket rendeznének. A dokumentum alapján ideiglenes létesítményről lenne szó. A terv nem zárja ki, hogy az Etele téren, vagy annak környezetében egy új kórház létesüljön.

 
(forrás: Magyar Idők)
hirdetés

Könyveink