hirdetés
2024. március. 28., csütörtök - Gedeon, Johanna.

Szeptembertől elindul a Magyar Nemzeti Diabétesz Regiszter

Még mindig nagyon sok a cukorbetegség miatti amputációk száma, napi tíz ilyen beavatkozás történik a betegség következményeként.

Eddig több ezer pedagógus vett részt az Egy Csepp Figyelem Alapítvány mentorprogramjában, amelynek célja, hogy a pedagógusok gyakorlati tudást sajátítsanak el a cukorbeteg gyerekek óvodai, iskolai ellátásához, hangzott el az alapítvány budapesti sajtórendezvényén. A képzés során a jelentkezők megtanulnak vércukrot mérni, felkészítik őket a rosszullét jeleinek felismerésére és elsajátítják az inzulinbeadás mikéntjét is.

Az Oktatási Hivatal felkérésére az alapítvány szakemberei állították össze az elméleti és a gyakorlati tananyagot, és készítik fel a pedagógusokat a DiabMentor programban szeptember óta – mondta Erős Antónia, az alapítvány vezetője. Az eddigi DiabMentor képzéseken csaknem hatezren vettek részt.

Merklné Kálvin Mária, az Oktatási Hivatal főosztályvezetője ezzel kapcsolatban elmondta, a pedagógusok jól fogadták a programban való részvétel lehetőségét. A képzés elméleti és gyakorlati részből áll, a tanfolyamot vizsga zárja.

A tudásanyag kiegészítéseként egy gyermekeknek és felnőtteknek szóló interaktív háromdimenziós ismeretterjesztő anyagot is készítettek, amely azt szemlélteti, hogy milyen betegutat jár be egy cukorbeteg gyermek a diagnózistól a cukorbeteg mindennapokig. A mentorprogramon kívül folytatódik a szintén a pedagógusoknak szóló diabéteszes érzékenyítő program is. A "Belevalók" képzéssel eddig csaknem ötezer pedagógust és egyetemi hallgatót értek el – tette hozzá Erős Antónia.

Elhangzott: a 13-14 éveseknek készített, két éve indult TEENS elnevezésű egészségprogram idén újabb két iskolába jut el. A program célja felhívni a figyelmet a fiatalokat leginkább érintő krónikus betegségekre és egészségügyi problémákra. Ezen kívül az alapítvány újabb iskolákat fog bevonni a Nemzetközi Diabetes Szövetséggel közösen indított KiDS diabétesz képzésbe is. A program a cukorbetegség megismerésére, a 2-es típusú diabétesz megelőzésére és az 1-es típusú cukorbetegséggel élő gyerekek elfogadására irányul.

A szervezők beszámoltak arról, hogy idén novemberben ismét megrendezik az Egy csepp világnapot, ahol ingyenes szűrésekkel, gyermekprogramokkal, beszélgetéssekkel várják az érdeklődőket. Kitértek arra: május 31-ig tart az alapítvány Cseppont Patikahónap programja. Ezalatt egyes gyógyászati segédeszközökhöz kedvezménnyel juthatnak a vásárlók, így lehetőség nyílik a rendszeres otthoni szűrésre is. Erős Antónia beszámolt arról is, hogy folytatódik az idén tízéves Magyarország cukormentes tortája verseny, a győztes édességet augusztusban ismerheti meg a nagyközönség.

Wittmann István, a Magyar Diabetes Társaság elnöke elmondta: Magyarországon 743 ezerre tehető a cukorbetegek száma, ugyanakkor csökkent az egy év alatt előforduló új esetek gyakorisága a 2-es típusú cukorbetegség esetén. Kor szerinti megoszlást vizsgálva az látszik, hogy a 60 éven felüliek közül minden ötödik ember cukorbeteg – tette hozzá. A szakember elmondta, hogy még mindig nagyon sok a cukorbetegség miatti amputációk száma, napi tíz ilyen beavatkozás történik a betegség következményeként. A társaság ezért megállapodott az angiológiai társasággal az alsó végtagi verőérbetegségek szűrésének növelése érdekében. Ezen kívül szeptembertől elindul a Magyar Nemzeti Diabétesz Regiszter.

(forrás: MTI)
hirdetés

Könyveink