Sinkó Eszter: Inkább romlott a hozzáférés a központosítás óta
Magyarországon a betegek jelentős része magára marad az egészségügyi ellátórendszerben: a közellátáshoz nehezen férnek hozzá, a magánellátásra pedig egyre kevésbé van pénzük. Sinkó Eszter egészségügyi közgazdász az InfoRádió Aréna című műsorában hangsúlyozta, hogy a rendszer szerkezeti gondjai, az ösztönzők hiánya, valamint a súlyos forráshiány egyaránt hozzájárulnak a hazai mutatók kedvezőtlen alakulásához.
Az egészségügyi rendszer teljesítményét és hatékonyságát nemzetközi szinten az elkerülhető halálozási mutatókkal mérik, amelyek a megelőzhető és a kezelhető halálozásból állnak. utóbbi közvetlenül arra utal, hogy a beteg a megfelelő időben és helyen kap-e adekvát ellátást. Magyarország az Európai Unió összehasonlításában ezen a listán az utolsó helyek egyikén áll, nálunk kétszer annyian halnak meg kezelhető vagy megelőzhető okok miatt, mint az uniós átlag. Bár a születéskor várható élettartam is több mint négy évvel elmarad a nyugat-európai átlagtól, az egészségben eltöltött évek száma (62–64 év) eléri az unió átlagát.
Kevés a közpénz, nincs megfelelő ösztönző rendszer
A hazai egészségügy alulfinanszírozottsága nyilvánvaló: míg az Európai Unióban a közkiadások aránya eléri vagy meghaladja a GDP 7 százalékát, addig Magyarországon az egészségügyre fordított közkiadások csupán a GDP 4,5–4,7 százalékát teszik ki. A szűken vett ellátórendszerre – a gyógyszerek és gyógyászati segédeszközök nélkül – nagyjából 3000 milliárd forint jut. Egy 500 milliárd forintos forrásbővítés már több mint 15 százalékos javulási lehetőséget jelentene a szektorban.
A szakértő rámutatott: a 2010 után indult államosítási és központosítási hullám nem hozta meg a várt eredményt, a betegek hozzáférési esélyei nem javultak, sőt az intézmények állapota leromlott. Míg 2009-ben az önkormányzatok még több mint 90 milliárd forintot költöttek saját forrásból a fejlesztésekre, a központi irányítás alá kerülés után ez a beruházási kedv és forrás drasztikusan lecsökkent.
A vármegyei kórházak központi szerepbe helyezése sem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, mivel a legtöbb helyen nem alakult ki egészséges munkamegosztás a városi és a megyei Intézmények között. Ennek következtében a betegek a megyei kórházakba áramlottak, ahol a kapacitások hiánya miatt tarthatatlan állapotok és hosszú sorok alakultak ki a sürgősségi osztályokon.
Bérfejlesztés teljesítménycsökkenéssel és a hálapénz kivezetése
Az orvosi bérek jelentős, három lépcsőben megvalósított emelése és a hálapénz kivezetése rendkívül fontos lépés volt, azonban a teljesítményösztönzők hiánya miatt váratlan mellékhatással járt. A járóbeteg-szakellátásban a teljesítmény a 2019-es szinthez képest mintegy 20 százalékkal esett vissza. Bár így több idő jut egy-egy betegre, a lakosság ezt leginkább a több hónapos várakozási időkben érzékeli.
A béremelés utolsó, 10 százalékos üteménél a kormányzat szerette volna a pluszforrást az intézményvezetők mérlegelésére bízni a teljesítmény alapján, ám az orvosi kamara ebbe nem ment bele, ami a szakértő szerint szerencsétlenül alakult. Jelenleg komoly feladat olyan minőségi és teljesítményalapú mutatók bevezetése, amelyek az orvosokat és az intézményeket is a hatékonyabb, magasabb színvonalú ellátásra ösztönzik.
Megerősítendő alapellátás és átfedések a magánszektorral
Az alapellátás terén a legfőbb kihívást a humánerőforrás hiánya és a kedvezőtlen korfa jelenti: a háziorvosok 38 százaléka már nyugdíjas vagy nyugdíjkorú. A fiatal orvosok számára a praxisok jelenleg nem vonzók, mivel a hatáskörük szűkös. Megfelelő kompetenciákkal, diagnosztikai eszközökkel és több fős segítő személyzettel (gyógytornász, pszichológus, szakápolók) ellátott csoportpraxisokkal azonban a krónikus betegek helyben is hatékonyan gondozhatók lennének, megelőzve a kórházak túlterhelődését.
A köz- és a magánegészségügy szétválasztása elkerülhetetlen feladat, de a végrehajtást nehezíti, hogy a Magyar Orvosi Kamara felmérése szerint az orvosok közel felének mindkét szektorban van állása, és mindössze 40 százalékuk dolgozik kizárólag a közellátásban. Sinkó Eszter kiemelte: a műtéti várólisták érdemi csökkentéséhez nem feltétlenül a magánellátók bevonására lenne szükség, hiszen a kapacitások a közellátásban is rendelkezésre állnak. A célzott várólista-csökkentő programok jelenlegi 10 százalékos finanszírozási többletét kellene 30–40 százalékra emelni ahhoz, hogy a kórházak érdemben felpörgethessék a műtéti számokat.
A kórházak fenntartói szerkezetének újabb módosítása helyett – mivel az önkormányzatok már nem tudnák vállalni ezt a terhet – a gazdálkodási forma megváltoztatására lenne szükség. A jelenlegi költségvetési intézményi működés ugyanis teljesen alkalmatlan egy modern egészségügyi intézmény hatékony üzemeltetésére.
