2024. március. 28., csütörtök - Gedeon, Johanna.
hirdetés

Sérült gyermekek napja

Szeptember 16-án immár 28. alkalommal rendezik meg a sérült gyermekek napját a Fővárosi Állat- és Növénykertben.

A kormány stratégiai partnerként és szövetségesként tekint fogyatékossággal élőket képviselő szervezetekre, jelentette ki a kiemelt társadalmi ügyekért felelős miniszterelnöki megbízott szerdán Budapesten. A sérült gyermekek napja elnevezésű ingyenes fővárosi rendezvény megtartásáért létrejött összefogásról szóló sajtótájékoztatón Nyitrai Zsolt elmondta, hogy Magyarországon több mint 600 ezer ember él valamilyen fogyatékossággal, és közéleti munkájukat ezen a területen is a párbeszédre alapozzák. Itt kifejezetten érvényesül a "semmit rólunk nélkülünk" elv.  Közös célkitűzés az, hogy a fogyatékossággal élő emberek az oktatásban és a munkaerőpiacon, valamint a társadalmi eseményeken ugyanúgy részt tudjanak venni, mint az ép emberek, hangsúlyozta.

A fogyatékossággal élők érdekvédelmi szervezeteinek költségvetési támogatása a 2010-es 522 millió forintról 2019-re 1,1 milliárd forintra nőtt. 2011-ben a fogyatékossággal élők 18 százaléka, 2019-ben már a 41 százalékuk dolgozott. Nyitrai Zsolt kitért arra is, hogy kormányzati támogatással az Értelmi Fogyatékossággal Élők és Segítőik Országos Érdekvédelmi Szövetsége (ÉFOÉSZ) húsz önálló életviteli centrumot hozott létre.  Az ilyen közösségi terek több mint 1200 fogyatékossággal embert, valamint családtagjaikat segítik. 

Nyitrai közös célként jelölte meg, hogy a sérült gyermekek napján tartandó ingyenes rendezvényen minél többen részt tudjanak venni. Levélben kereste meg Bártfai-Mager Andrea, a nemzeti vagyon kezeléséért felelős tárca nélküli miniszter, kérve tőle, hogy az előző évekhez hasonlóan idén is segítsék a Volán-buszok a sérült gyermekek és családtagjaik eljutását a fővárosi rendezvényre. Őket több mint 76 Volán-busz szállítja majd Budapestre az ország minden megyéjéből, közölte.

Gyene Piroska, ÉFOÉSZ elnöke hangsúlyozta, hogy szeptember 16-án immár 28. alkalommal rendezik meg a sérült gyermekek napját a Fővárosi Állat- és Növénykertben. Az egész napos rendezvényre több mint 10 ezer résztvevőt várnak. Bercse László, az ÉFOÉSZ társelnöke elmondta, a rendezvényen a koncertek mellett idén is nagy szerepet szánnak az önérvényesítésnek. Ez azt jelenti, hogy mi, értelmi fogyatékossággal élő emberek megtanuljuk jogainkat és megtanulunk kiállni saját magunkért, tette hozzá.

(forrás: MTI)
hirdetés

Könyveink