hirdetés
hirdetés
2024. március. 29., péntek - Auguszta.
hirdetés

Rendeletek híján hiába a törvény

November 1-jével kellene felállnia a kollegiális szakmai vezetésnek. Póta Györgyöt, a Házi Gyermekorvosok Országos Egyesületének (HGYE) elnökét a Magyar Hírlap kérdezte.

„Mindenki számára kedvező szakmai alapellátási törvényt hirdetettek ki még 2015-ben, amelynek előkészítésében a Házi Gyermekorvosok Országos Egyesületének (HGYE) elnökeként részt vettem, ám mivel ezek végrehajtási rendeletei a mai napig nem hatályosak, a kedvező változtatások nem tudnak érvényesülni” – mondta a Magyar Hírlapnak Póta György, aki jelezte, megkapta véleményezésre ezeknek a rendeleteknek a tervezetét, egyebek mellett az alapellátásban bevezetni kívánt, úgynevezett kolle­giális szakmai vezetők rendszeréről is, amelyre a HGYE válaszát visszaküldte. Ugyanakkor ezzel kapcsolatban jelzés még nem érkezett hozzá vissza a döntéshozóktól. Közölte, a dokumentum – amelyről elsőként a MedicalOnline számolt be – részletezte a szakmai vezetők területi elosztásának rendjét és a finanszírozás módját is, illetve azt, hogy a vezetők már november 1-től megkezdenék munkájukat. A gyakorlatban ennek még nem látszanak jelei, holott „nagyon hasznos és fontos kezdeményezésről van szó”.

Póta beszélt arról is, hogy a praxisok mára a két évvel ezelőtti állapothoz képest már háromszázkilencvenezer forinttal kapnak többet a körzetek havonta. Ez a juttatás jövőre is megérkezik, hiszen megjelent már az erről szóló rendelet. Jelezte ugyanakkor, hogy a védőnők és az alapellátó fogorvosok helyzete továbbra is rendezetlen, utóbbiak ugyanis kimaradtak az általános alapellátási béremelésből, a védőnők pedig az önkormányzatok alkalmazottai.

(forrás: Magyar Hírlap)
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés