hirdetés
hirdetés
2020. január. 27., hétfő - Angelika.
hirdetés

Psychart 24 – Élet vonalak, töréspontok

Művészeti maraton a pszichiátriai betegekért: 24 órán keresztül alkotnak együtt hivatásos és amatőr valamint pszichiátriai betegségekben érintett művészek szeptember 3-án és 4-én.

hirdetés

A Lilly Hungária Kft. támogatásával, és a Budapest Art Brut (BAB) Galéria alkotóközösségének és munkatársainak közreműködésével életre hívott művészeti maraton célja, hogy a közös alkotáson keresztül minden résztvevő megrajzolhassa az „élet vonalait”, képben, rajzban fogalmazza meg, hogyan látja az emberi psziché és a lélek rejtelmeit.

Jean Dubuffet képeMa már világszerte ismertek és elismertek a pszichiátriai betegségben szenvedő művészek alkotásai. Egyedi, érdekes és értékes módon mutatják be a körülöttük lévő világot, öntik formába a gondolataikat. Az Art Brut irányzat célja, hogy a nagyközönséggel megismertesse ezeket az alkotásokat, lehetővé tegye a pszichiátriai betegségekben érintettek értékeinek, látásmódjának megosztását, megszűntesse a pszichiátriai betegek sajnálatos módon gyakran tapasztalt társadalmi megbélyegzését. A Pyschart 24 olyan rendhagyó, Magyarországon eddig példa nélküli kezdeményezés, amely egy adott témában közös alkotásra hívja a pszichiátriai beteg és a betegségben nem érintett hivatásos és amatőr művészeket, azért hogy megmutathassák: a művészet kifejező ereje, közös nyelve, értékteremtő képessége teljes mértékben független helyzettől és egészségi állapottól.

2010. szeptember 3-a, 12 órától 2010. szeptember 4-e 12 óráig közös alkotóműhellyé változik a Vista Rendezvényház, ahol 50 festőállvány áll a résztvevők rendelkezésére. A rendezvényen készült alkotások 2010. szeptember 21-től tekinthetők meg a Budapest Art Brut Galériában.

Mi az az art brut?

Az art brut-ot, vagyis a durva, nyers művészetet, Jean Dubuffet hozta létre 1950 körül.

Őt a falfirkák és a plakátokkal teleragasztott párizsi falak ihlették, és sajátos technikával alkotott szinte 15 évig. Vastag, földből, homokból, festékből és még más ismeretlen anyagból alapot tépett, fejtett, hogy tapintható, domborműszerű felületet nyerjen, olyat, mint a kiszikkadt föld vagy a hámló fal. Az alapra vonalakat karcolt, melyek alakokká álltak össze. A művészeti stílus a gyermekfestészetet, a műkedvelők és a pszichikusan sérültek műveinek bizonyos elemeit is felhasználja.

(forrás: MedicalOnline)
hirdetés
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés
hirdetés

Könyveink