hirdetés
2024. április. 20., szombat - Tivadar.

Pályázat hátrányos helyzetű gyerekek ellátását végző orvosoknak

Két pályázattal is segíti az Egy Szív a Gyermekekért Alapítvány a hátrányos helyzetű területeken élő gyermekek alapellátását végző orvosokat.

Közel 30 éve foglalkozik az Egy Szív a Gyermekékért Alapítvány azzal, hogy speciális egészségügyi ellátást igénylő kicsik számára keressen és biztosítson gyógyulást hozó megoldást, akár a nemzetközi ellátórendszerben. Összefogva hazai és külföldi gyógyintézetekkel, 2004-től támogatást nyújtanak a fiatal egészségügyi szakembereknek is a legújabb gyógyászati technikák elsajátításához. A cél mindig ugyanaz: a lehető legjobb feltételeket teremteni a betegséggel küzdő gyermekek gyógyulásához.

„Évek óta dolgozunk azért, hogy minél többet segítsünk a gyermekeknek a gyógyulásban, az őket kezelő orvosoknak pedig a gyógyításban. Tudjuk, hogy ez egyes hátrányos helyzetű régiókban kifejezetten nagy kihívást jelenthet a mindennapokban. Két pályázattal tudjuk őket támogatni jelenleg: az egyiket tavaly decemberben indítottuk, kifejezetten a házi gyermekorvosok részére, az újabb pályázati kiírás pedig a gyermekeket is ellátó háziorvosi (vegyes) praxisok számára kínál lehetőséget. Mindkét esetben a 77 Elektronika Kft. egy-egy műszerére tudnak pályázatot beadni a feltételeknek megfelelő praxisok” – mondta el dr. Kelenhegyi Judit, az Alapítvány kuratóriumi elnöke.

A Házi Gyermekorvosok Országos Szakmai, Érdekképviseleti és Érdekvédelmi Egyesületével közösen kiírt pályázatban olyan egyesületi tagok vehetnek részt, akik legalább 600 fős praxissal rendelkeznek. Közülük is előnyt élveznek azok a pályázók, akik laboroktól, szakrendelésektől távolabb végeznek ellátást. A vegyes praxisok (háziorvosok/családorvosok) esetében a pályázati kritérium a minimum 1000 fős ellátotti kör – köztük legalább 150 gyermekkel.

A pályázatra folyamatosan lehet jelentkezni, az Alapítvány Kuratóriuma az Egyesület javaslata alapján, anyagi lehetőségeinek függvényében hozza meg támogató döntését.

További információk az alapítvány honlapján olvashatók.

Az elnyerhető SmartTester készülékkel a hemoglobin A1c (HbA1c) értéket lehet mérni, mely lehetővé teszi, hogy a beteg megelőző három havi vércukor szintjére vonatkozóan lehessen következtetéseket levonni, de a CRP értéket is képes elemezni az eszköz, mely a test gyulladásos illetve, kezdődő gyulladásos állapotának kimutatását teszi lehetővé megbízható módon. A SmartTester-en kívül egy egyszerűen kezelhető és rendkívül költséghatékony vizeletanalizátorokhoz juthatnak a rendelők, ami mellett kézi fülvizsgáló eszköz (otoszkóp) is megpályázható.

Az „Egy Szív a Gyermekékért” Alapítvány Facebook oldalán pedig a gyógyuló kicsik történeteit is megismerhetik a felajánlók.

(forrás: influencemedia.hu)
hirdetés

Könyveink