2022. január. 23., vasárnap - Zelma, Rajmund.
hirdetés

 

Őszre kész a 3D-nyomtató-központ Szegeden

A 3D-nyomtatás orvosi alkalmazásait vizsgálják a Szegedi Tudományegyetemen (SZTE), ahol ősszel megnyílik a technológiát használó új központ, közölte a felsőoktatási intézmény közkapcsolati igazgatósága.

A közlemény szerint a technológia alkalmazásában az SZTE Általános Orvostudományi Kara élen jár a hazai felsőoktatási intézmények között, ugyanis a medikusok és a PhD-hallgatók is tanulnak a 3D-nyomtatásban rejlő lehetőségekről a normál tanmeneten belül. Emellett a 3D-nyomtatás kutatói alkalmazásának ösztönzése és bővítése, illetve az ezekhez az eszközökhöz kötődő szolgáltatások fejlesztése is cél a szegedi egyetemen.

Őszre csaknem 600 millió forintos uniós és hazai támogatással az egyetemen 3D-nyomtató-központot hoznak létre, ahol lehetségessé válik fém-, valamint polimer orvostechnikai eszközök és biológiai struktúrák kialakítása, ezek jellemzőinek vizsgálata és fejlesztése.

"Meg szeretnénk teremteni a betegre szabott gyógyászat kutatásának, oktatásának és fejlesztésének infrastrukturális hátterét", idézte a közlemény Bari Ferencet, a projekt szakmai vezetőjét. Az SZTE Orvosi Fizikai és Orvosi Informatikai Intézetének professzora szerint a térbeli nyomtatás technológiájának fejlődésével az egyénre szabható, integrált szövet-szerv-építés olyan új utakat nyit meg a tudomány számára, amelyek korábban elképzelhetetlen megoldásokkal szolgálnak a betegek gyógyításában.

Az implantológia támogatása, a fémnyomtatás és a felületkezelés módszertanának továbbfejlesztése, biológiai szövetek nyomtatása, valamint az ízületi porcfelszínpótlás lehetőségének megteremtése kiemelt célja az SZTE projektjének. A szemészetben a mesterséges szaruhártya előállítása, az onkológiában pedig az egyénre szabott lokalizált sugárkezelés kap hangsúlyos szerepet.

Az új központba a berendezések megérkeztek, őszre pedig befejeződik az SZTE 3D-nyomtató-központját befogadó épület egy részének átalakítása. A tervek szerint szolgáltat is majd az SZTE 3D-nyomtató-központja, közölte a professzor. Jelenleg ritka, hogy egy száj-, ortopéd vagy idegsebész 3D-nyomtató segítségével létrehozott modellen tervezze meg a műtétet, vagy építse be az implantátumot. Ezt mindennapos gyakorlattá kell majd tenni az SZTE egységein belül. Ugyanakkor a maradék kapacitással külső piaci igényeket is ki lehet majd elégíteni.

(forrás: MTI)
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés

Könyveink

  • learn more Experimentally-Induced Paw Oedemas in Mice

    This monograph is the first one to give a general survey of the different mouse paw inflammation models. The first chapters deal...

  • learn more Májsebészet

    A könyv elsődleges célja olyan májsebészeti munka létrehozása, amely segítséget nyújthat ügyeleti éjszakán a fiatal szakorvosnak, ha többek között rupturált...

  • learn more Sorból ki lóg

    Leírás: Mikrobiológia, járványtan és egészségpolitika szakembereknek és kíváncsiaknak. Nem baj, ha kilógsz a sorból. Lehet, hogy a sorral van a baj! –...

  • learn more Balneoterápia és hidroterápia

    Magyarország termálforrásokban gazdag. Így számos természetes gyógytényezőt alkalmazunk a gyógyítás céljára. A balneoterápia...

  • learn more Az antimicrobás kezelés alapelvei 2008

    Tisztelt Olvasó! Infektológusnak lenni jó. A kórképek túlnyomó többsége tisztázott: megismerhető a kórokozó, az okozott...

  • learn more A kiegyensúlyozott gyermek

    Sally Goddard Blythe Kiegyensúlyozott gyermek című új könyvében praktikus tanácsokkal látja el a szülőket, pedagógusokat és egészségügyi...

  • learn more Reflexek, tanulás és viselkedés

    A Goddard-módszert Magyarországon is oktatják. Metódusa azon a gondolaton alapul, hogy csak megfelelő idegrendszeri fejlettséggel...

  • learn more Bevezetés a tanulás lélektanába

    A két kiváló pszichológus a szomszédos tudományágakból - a neuropszichológiából, az agykutatásból, a kogníciós és a mesterséges...

  • learn more Zsebdoktor utazóknak - Patika Magazin könyvek

    A könyv részletesen tárgyalja az utazás közben előforduló megbetegedéseket, azok kezelési módját, az utazás előtt...

  • learn more Bevezetés az addiktológiába

    A könyvben a multidiszciplináris megközelítés iránti igényt nem feledve, a beteget ellátó orvos szemével tekint a szerző a kémiai...

  • learn more Neuroanesztézia és neurointenzív ellátás

    Az idegtudományok haladása gyökeresen átalakította az idegrendszerrel kapcsolatos orvoslást, így az aneszteziológia és az...

  • learn more Az agyvelő boncolása

    Ez a könyv az agyvelő normális anatómiájával foglalkozók, tehát elsősorban az egyetemi hallgatók számára készült. A szövettani, élettani és...

  • learn more Gipsz- és kötéstechnika

    A konzervatív töréskezelés sikere ma is a csonttöréseket rögzítő kötések megfelelő kiválasztásától és alkalmazásától függ. A hosszú...

  • learn more Szemészet

    Napjainkban új kihívások várnak a szemésztársadalomra. A népesség elöregedésével nő az időskorban előforduló szembetegségek száma. A 80 éven felüli lakosság...

  • learn more Betegbiztonság

    Miért fontos a betegbiztonság? Az orvosi tevékenység természetéből adódik, hogy annak során hibák, nem kívánt események fordulhatnak elő. Az orvostudomány...

  • learn more Pszichoanalitikus terápia – Kutatás

    A pszichoszomatikus gyógyászat, csakúgy mint a pszichiátria, elképzelhetetlen pszichoanalízis nélkül. A pszichoanalízis több mint...

  • learn more A gyógyító kommunikáció - Praktikus tanácsok háziorvosoknak

    Az orvosi műhibaperek 70-80 százaléka kommunikációs hibákra, illetve az orvos kapcsolatteremtő...

  • learn more Élettörténetek a pszichoterápiában

    A pszichoanalízisről  egy kliens megjegyzése alapján a kezdetektől tudjuk, hogy beszélgető kúra. Mégis, fél évszázadon keresztül...

  • learn more Jó étel, jó élet

    "Elakadt a táplálkozás útvesztőjében? Ez a kézikönyv segít a fiataloknak, kezdő háziasszonyoknak, babás családoknak és mindenkinek, aki szeretteinek,...

  • learn more Az oszcilláló világegyetem

    A könyv a képzelet és a tudomány határán mozogva a világegyetem belső harmóniájának egészen új megközelítését tartalmazza. Feloldja a...