hirdetés
2024. április. 18., csütörtök - Andrea, Ilma.

Orvosképzés: az átalakításhoz bérrendezés is kell

A Rezidensek és Szakorvosok Szakszervezete (ReSzaSz) szerint is több gyakorlatra van szükség az orvosképzésben, ugyanakkor ehhez bérrendezés is szükséges, hangzott el az ATV-n.

Ettől a tanévtől kevesebb időt töltenek az orvostanhallgatók az elméleti tömbben, és többet a klinikákon. A Semmelweis Egyetem szeptembertől a gyakorlati képzést helyezi előtérbe. A hallgatók több hétig reggeltől-estig a klinikákon lesznek, ahol kis csoportokban dolgoznak.

A képzési reform az egyetemeken elkülönít egy kétéves elméleti képzést, egy egyéves átmeneti, klinikum előtti képzést, és egy ezt követő hároméves klinikai képzés, amelynek a színterei az egyetemi klinikák – nyilatkozta az ATV Híradójának Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem rektora.

Az orvosképzést nyújtó egyetemek finanszírozását is ehhez fogják igazítani.

Megkülönbözteti egy kórháztól vagy országos intézettől, hogy itt valóban klinikai oktatás folyik. Ennek aztán az eszközigénye, a szakember igénye lényegesen magasabb. Tehát ezt kell átgondolnunk, hogy hogyan fogjuk ezt a jövőben másképp finanszírozni, mint ahogy, most tesszük – magyarázta Palkovics László innovációs és technológiai miniszter. 2021-től önálló orvosi, egészségtudományi kutatásfejlesztési alap is létrejön. Palkovics László szerint ugyanis az idegennyelvű orvos és egészségügyi képzés Magyarország egyik legkelendőbb exportcikke, ezért is fontos korszerűsítés.

A Rezidensek és Szakorvosok Szakszervezete szerint is több gyakorlatra van szükség, ugyanakkor a bérrendezés továbbra sem megoldott.

Oktatók nélkül ez sem fog menni. Az oktatók orvosokat, ápolókat jelentenek. Ha nem invesztálunk a humánerőforrásba, az emberekbe, akkor ez sem fog működni. Hogy egy egyszerű példát mondjak: Michelisz Norbi autója Michelisz Norbi nélkül nem fog menni – nyilatkozta Dénes Tamás, a Rezidensek és Szakorvosok Szakszervezetének elnöke.

(forrás: ATV)
hirdetés

Könyveink