2025. október. 21., kedd - Orsolya.
hirdetés
hirdetés

Összeolvasztanák a budapesti egyetemeket? (Frissítve!)

A 24.hu egyetemi forrásokból úgy értesült, hogy ismét előkerülhet a budapesti egyetemek összevonásának terve. Az ITM szerint álhír.

Orbán Viktor 2014-ben, harmadik kormányának megalakulása után Palkovics Lászlóra bízta a felsőoktatás felügyeletét. Bő egy hónappal később a Figyelő arról írt, hogy a miniszterelnök egybegyúrna több budapesti egyetemet. Az értesülés úgy szólt, hogy a kormányzat az ELTE-t, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemet (BME) és a Semmelweis Egyetemet olvasztaná egybe, az intézményeket szakterületenként integrálnák, külön az orvosi, a műszaki, a bölcsész- és társadalomtudományi, a közgazdasági és agrár képzőhelyeket, függetlenül attól, hol működnek.

A minta a University of London lett volna, a Figyelő legalábbis arról írt, a kormányfő azt szeretné, hogy a magyar felsőoktatás teljesítménye váljon láthatóvá a nemzetközi piacon, és legalább egy egyetem küzdje fel magát a kétszáz legjobb intézmény közzé. Erre látta Orbán jó megoldásnak az egyetem-összevonást, amiből azonban semmi sem lett.

Szeptember elsejétől – egy év szünet után – ismét Palkovics László felel a felsőoktatásért a kormányban, immár nem államtitkárként, hanem innovációs miniszterként, miután átvette a területet az emberierőforrás-tárcától. És egyetemi forrásokból úgy értesültünk, ezzel párhuzamosan ismét előkerülhet a budapesti egyetemek összevonásának terve, írja a lap.

Hírek szerint az ELTE-n már értesítették is az elképzelésről a karok vezetőit, akik nem repesnek az örömtől, hiszen a szakterületenkénti összeillesztés következménye karok megszűnése, de legalábbis egybeolvadása lenne. Egyes hírek szerint a „Budapest University” ötlete annyira előrehaladott állapotban van, hogy a rektort is kiszemelték Borhy László régész személyében, ő jelenleg az ELTE rektora.

*

A kormány felsőoktatást érintő tervei megtalálhatók a kormányzati honlapon elérhető felsőoktatási stratégiában, amelyben egyetemi összevonások, intézményi bezárások nem szerepelnek. A kormány célja
változatlanul a magyar gazdaság versenyképességének növelése, amelynek egyik eszköze a felsőoktatás teljesítményének erősítése. Ezt segítheti elő a magyar felsőoktatás bekapcsolódása az európai
kutatási és innovációs térbe, amelyhez elengedhetetlen az együttműködés a hazai és nemzetközi egyetemek között. Jelenleg ennek kidolgozása van folyamatban, közölte hétfő este az Innovációs és Technológiai Minisztérium
.

hirdetés

Könyveink

  • learn more Bevezetés a tanulás lélektanába

    A két kiváló pszichológus a szomszédos tudományágakból - a neuropszichológiából, az agykutatásból, a kogníciós és a mesterséges...

  • learn more A hasnyálmirigy daganatai

    A hasnyálmirigy daganatai az elmúlt négy évtizedben gyakoribbá váltak, és a hasnyálmirigyrák ma már a vastagbél- és a gyomorrák után az...

  • learn more Zsebdoktor utazóknak - Patika Magazin könyvek

    A könyv részletesen tárgyalja az utazás közben előforduló megbetegedéseket, azok kezelési módját, az utazás előtt...

  • learn more Pszichoanalitikus terápia – Kutatás

    A pszichoszomatikus gyógyászat, csakúgy mint a pszichiátria, elképzelhetetlen pszichoanalízis nélkül. A pszichoanalízis több mint...

  • learn more Amit a klinikai vizsgálatok jogszabályairól tudni kell

    Ez a könyv a klinikai vizsgálatokkal kapcsolatos belföldi jogszabályok közérthetõ összefoglalója. Rövid,...

  • learn more Májsebészet

    A könyv elsődleges célja olyan májsebészeti munka létrehozása, amely segítséget nyújthat ügyeleti éjszakán a fiatal szakorvosnak, ha többek között rupturált...

  • learn more Az agyvelő boncolása

    Ez a könyv az agyvelő normális anatómiájával foglalkozók, tehát elsősorban az egyetemi hallgatók számára készült. A szövettani, élettani és...

  • learn more Transzfúzió

    A könyv a hazai palettáról évek óta hiányzó munkát pótol. A vérátömlesztés a mindennapi klinikai/kórházi munka során napjainkban is gyakori (olykor...

  • learn more Diabetes mellitus – A gyógyszerészi gondozás alapelvei

    A hasznos kiadvány az alapismereteken túl részletesen kitér a cukorbetegség kezelésére, a gyógyszeres...

  • learn more Trauma-eredetű disszociáció

    A gyermekkori bántalmazás és elhanyagolás, ahogyan más traumatikus élmények is, bármely korban és bárhol előfordulhatnak. Ugyanígy nem...

  • learn more Rendhagyó szakácskönyv. Patikusok receptjei és borai

    Az utolsó darabig elfogyott, a későn rendelők pedig már nem is juthattak hozzá a Galenus Kiadó „Rendhagyó...

  • learn more A placebo-válasz

    „A placebo-jelenségről sok mindent gondolnak az emberek, még a szakemberek is, ami lehet ugyan igaz is, de nem úgy, nem azért és nem akkor! Ebből a könyvből...

  • learn more Nők a fájdalom árnyékában - Endometriózis

    Árvai Nóra ebben a könyvében az endometriózisról szóló legújabb kutatások mentén ír a betegségről, kóreredetről,...

  • learn more Recept nélkül kapható gyógyszerek

    Ez a könyv gyógyszerekhez nyújt segítséget, a recept nélkül kapható gyógyszerek a témája. A gyógyszerész ismeri a hatóanyagokat,...

  • learn more Akadémikus portrék - Ferge Zsuzsa - szociológus

    Ferge Zsuzsa akadémikus, szociológus, egyetemi tanár. Kezdetben statisztikusként dolgozott. Szociológusként...

  • learn more A patológia alapjai - szókratészi modorban 2. kiadás

    A patológia oktatásának egyik legfőbb célkitűzése a tanultak klinikai alkalmazása, a makroszkópos,...

  • learn more Sorból ki lóg

    Leírás: Mikrobiológia, járványtan és egészségpolitika szakembereknek és kíváncsiaknak. Nem baj, ha kilógsz a sorból. Lehet, hogy a sorral van a baj! –...

  • learn more Kisklinikumi szakismeretek

    Fejezetei a különféle betegségben szenvedők ápolását mutatják be betegségtípusonként, jól áttekinthető, tagolt formában, amely...

  • learn more A magánpraxis-marketing kézikönyve

    A magyar privát egészségügy robbanásszerű növekedésének lehetünk tanúi. De évről évre már nem csak a magánpraxisokban...

  • learn more A gyógyszerkutatás kémiája

    A gyógyszerkutatás értékteremtő folyamat, amit a legkülönbözőbb kémiai, biológiai és orvosi szak- és részterületek sokaságának...