2024. március. 29., péntek - Auguszta.

Orvos, ápoló, mentő nincs a koronavírus áldozatai között

Újabb védőeszközöket biztosítanak a háziorvosoknak – jelentette be Müller Cecília országos tisztifőorvos az operatív törzs mai sajtótájékoztatóján, ahol kérdésre válaszolva azt is elmondta, egyelőre orvos, ápoló, mentő nincs a koronavírus áldozatai között.

Az országba érkező tetemes mennyiségű szállítmányoknak köszönhetően újabb védőeszközöket juttatnak a házorvosoknak, akiknek frontvonalbeli helytállását köszönte meg ezúttal az országos tisztifőorvos, hiszen a most dolgozók az idősebbeket felmentve, helyettesítve látják el kollégáik betegeit is. Mint fogalmazott, az időben diagnosztizált betegek terhe így nem jelentkezik a magasabb ellátási szinteken. Ugyanakkor jelezte, a pandémia egyértelműen halad előre, így biztosan nem lesz elkerülhető a tömeges megbetegedések időszaka, még a jelenleg érvényben lévő intézkedések mellett sem.

Nincs hiány a pneumococcus elleni védőoltásból, a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) beszerezte a szükséges mennyiségű vakcinát – jelentette ki Müller Cecília, aki szólt arról is, hogy az életkorhoz kötött kötelező védőoltások elhalasztása nem indokolt a járvány időszakában sem, ebben egyöntetű a járványügyi szakemberek és a gyermek háziorvosok álláspontja. Ugyanakkor törekszenek arra, hogy a védőnői ellátás minél kevesebb személyes kontaktussal járjon, így a telefonos konzultáció áll a szülők rendelkezésre. Mivel a kötelező védőoltások beadása a védőnői tanácsadáson történik, azt javasolják, hogy ide szigorúan időpontra érkezzenek a gondozottak, a tanácsadóban egyszerre csak egy édesanya legyen jelen egy gyermekkel. Míg egyértelműen kívánatos, hogy – a járványügyi helyzetet erősítve – az összes fertőző betegség ellen megkapják a gyermekek a kötelező védőoltásokat, a kampányoltások a járványt követő időszakra tolódnak.

A koronavírus ellen még nem áll rendelkezésre vakcina, annak kifejlesztésén számos kutatócsoport dolgozik világszerte, de az a fegyvertár, amit a klinikusok a gyógyítás érdekében ma be tudnak vetni, rendelkezésre áll Magyarországon. A gyógyszeres kezelésben a koronavírus kézikönyvben kiadott protokoll az irányadó, eszerint klorokin vagy hidroxiklorokin is alkalmazható, amennyiben a kezelőorvos így dönt – folytatta a tisztifőorvos. Felhívta a figyelmet arra, hogy a vírusokkal szemben az antibiotikumok nem hatékonyak, ám bizonyos esetekben az orvosok alkalmazhatják ezeket a vírusos tüdőgyulladás bakteriális felülfertőződésének megakadályozására.

A sürgős, életet veszélyeztető, vagy egészségromlással fenyegető beavatkozásokat a járvány idején is el kell végezni, a szakmai kollégium tagozatai már 62 vonatkozó ajánlást dolgoztak ki ezzel kapcsolatban – mondta Müller Cecília. A pácienseket is arra kérte, hogy ne mondják le a tervezett vizsgálatokat, beavatkozásokat, ebben hagyatkozzanak a kezelőorvosuk tanácsaira, ahogyan a szedett gyógyszerek elhagyására is ez vonatkozik.

Az igazolt fertőzöttek száma 623-ra, míg a koronavírus fertőzés miatt elhunytaké 26-ra emelkedett. Az újabb áldozatok is sokféle krónikus betegséggel küszködtek – hangsúlyozta nyomatékosan a tisztifőorvos, elsorolva, hogy agyi infarktus, vese- és prosztatabetegség, magas vérnyomás van a kórképek között, ezekre „rárakódva” vált végzetessé a COVID-19. Bár a laboratóriumi vizsgálatok száma továbbra is növekedni fog, a teljes lakosság tesztelés Müller Cecília szerint felesleges, mint fogalmazott: „ennek az információnak nincs hatása a járvány kezelésére”. A levett minták vizsgálata gőzerővel folyik az erre kijelölt laboratóriumokban 0-24 óráig, eddig 17769 mintát elemeztek a szakemberek. Gyógyultan 43 fő hagyta el az intézményeket, ők – a korlátozó intézkedések betartása mellett – élhetik tovább mindennapjaikat.

Napról napra nő a fertőzöttek száma, de a betegek egyenletesen oszlanak meg az ország egész területén, valamennyi megyében található igazoltan COVID-19 beteg. Azonban egyelőre a megbetegedések száma nem ró extra terhelést az ellátórendszerre.

Az alaptalan félelmek ugyanúgy nem helyesek, ahogyan a túlzott biztonságérzet sem helyes – mondta az NNK vezetője, felsorolva példaként, hogy a kézszárítók nem pusztítják el a koronavírust, az UV lámpa a kéz és a bőrfelület fertőtlenítésére nem alkalmas, ahogyan a test alkoholos, klóros permetezése sincs semmilyen hatással a szervezetbe bejutott vírusra, viszont irritálja a nyálkahártyát és a bőrt.

A kijelölt kórházak felkészültek a tömeges megbetegedésekre, a többletmunka ellátására, és az operatív törzs aktualizálta az egészségügyiek vezénylési tervét és az átcsoportosítási protokollokat. Erről már Kiss Róbert, az operatív törzs ügyeleti munkatársa szólt a sajtótájékoztatón. Pénteken újabb 31 intézménybe szállítottak sebészi és speciális szájmaszkokat, kesztyűket és overallokat, biztosítva az egészségügyieknek az egyéni védőfelszereléseket. Újabb készletek érkeznek az országba pénteken és szombaton is.

A rendőr alezredes elmondta azt is, hatósági házi karantén ellenőrzést 82627 esetben végeztek, a tapasztalatok szerint az idő múlásával egyre több az intézkedést megszegő személy, amiért 564 feljelentést foganatosítottak, és 231 helyszíni bírságot szabtak ki. Kétezernél több szabálysértési intézkedés történt a kijárási korlátozás szabályainak megsértése miatt.

Szijjártó: a Wizz Air hat gépe négymillió maszkot hoz Budapestre

A Wizz Air hat gépe nemrég landolt Pekingben, és szombaton több mint négymillió maszkot, valamint több százezer védőruhát szállít Budapestre, jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteki Facebook-bejegyzésében.

A politikus Váradi Józseffel, a Wizz Air vezérigazgatóval tárgyalt. A megbeszélésen kiemelte: a Wizz Air kulcsszerepet játszik Magyarország "történelmének legnagyobb hazatérési akciójában" és az egészségügyi védekezéshez szükséges eszközök Magyarországra szállításában.

Szijjártó Péter emellett fogadta a Huawei delegációját, amelyet Wu Biqiang, a Huawei Technologies ügyvezető igazgatója vezet. A Huawei az egyik legjelentősebb vállalat a világgazdaság digitális átállásának szempontjából, a cég Magyarországon is fontos beruházásokat hajt végre és több mint 2000 embernek ad munkát.

A vállalat emellett hozzájárul az egészségügyi védekezéshez is, mivel egyebek mellett 50 ezer maszkot adományozott Magyarországnak, ezek péntek reggel érkeztek meg Budapestre, közölte a külügyminiszter.

Tarcza Orsolya
a szerző cikkei

(forrás: MedicalOnline)
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés