hirdetés
2020. november. 26., csütörtök - Virág.
hirdetés

Orbán: Még nem kell műtéteket halasztani

A következő három hétben – bár felszálló ágban marad a járvány – nem várható olyan nagyarányú változás, ami a soron következő, ütemezett ellátások, műtétek lemondásához vezetne – mondta Orbán Viktor kormányfő a Hír TV Magyarország élőben című műsorában.

A 2022 végéig zajló építkezések esetében ismét 5 százalék lesz a lakásépítés áfája, jelentette be Orbán Viktor. A miniszterelnök, beszámolva a szerdai kormányülésről, kifejtette: a gazdaságvédelmi operatív törzs előterjesztésére adókönnyítésekről, gazdaságélénkítő lépésekről is döntöttek. Arra a kérdésre, hogy törvénymódosításokra is szükség lesz-e, azt válaszolta: az adóeljárási szabályok könnyítése, a bürokrácia csökkentése ezt mindenképpen meg fogja követelni.

A kormányfő elmondta: a koronavírus-járvánnyal kapcsolatban azt a döntést hozták, hogy még nem kell műtéteket halasztani. Most úgy látni ugyanis, hogy a következő három hétben bár felszálló ágban marad a járvány nem várható olyan nagyarányú változás, ami a soron következő, ütemezett ellátások, műtétek lemondásához vezetne.

Jelenleg az úgynevezett első lépcsős kórházakban folyik a koronavírus-fertőzöttek kezelése, ha ezekben elfogytak az ágyak, következnek a második, majd harmadik lépcsős kórházak közölte. Az egészségügyi dolgozók vezényléséről  szavai szerint a legkényelmetlenebb dologról szólva hozzátette: a vezényeltek száma még nem érte el az összes orvos és ápoló egy százalékát sem, tehát még van vezénylési tartalék.

MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Benko Vivien Cher
MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Benko Vivien Cher

A kedden megszavazott orvosbéremelést kommentálva Orbán Viktor azt a kérdést tette fel: "mikor, ha nem most?" Hét-nyolc hónapig még el fog tartani a járvány, és amíg nincs vakcina, addig nincs "szabadulás", így az orvosokra óriási teher hárul  mutatott rá. Megjegyezte: a magyar orvosok a világ legjobbjai közé tartoznak, ezért "elszívó hatás" mindig lesz. Véleménye szerint ugyanakkor a tisztességes bérek mellett a kórházak atmoszférája és a tisztességes szakmai előmeneteli lehetőség is szerepet játszik abban, hogy egy orvos "megy vagy marad".

A béremelés költségvetési hatásáról azt közölte: amit eddig a büdzséből kifizettek, annak biztosan kifizetik legalább a dupláját ezután. "Ez 100, de inkább 200 milliárd forintos nagyságrendű összeg".   Hangsúlyozta: a bértábla és az új hálapénz-szabályozás kialakítása "betű szerint és szám szerint" a Magyar Orvosi Kamara (MOK) javaslata volt. Arra a felvetésre, hogy a MOK most mégis kritikát fogalmazott meg például a vezénylés és a másodállás szabályozásával kapcsolatban , a kormányfő úgy reagált: most járvány van, a vezénylés élet-halál kérdés, ha menni kell, akkor menni kell, "mert ha valaki nem megy, vagy nem találunk mást a helyére, aki menne, akkor valaki meg fog halni, mert nem kap ellátást". Hozzátette ugyanakkor, hogy a vezénylés nem lehet napi gyakorlat, nem lehet őket rángatni ide-oda; "jól kell vezetni a kórházakat, jól kell tervezni, és akkor nem kell vezényelni, csak ha baj van".

A hálapénz felszámolhatóságát firtató kérdésre azt válaszolta, meg kell próbálni, hangsúlyozva ezzel kapcsolatban is, hogy a MOK kérte, ezért mellé mert állni. Abban a kamarának igaza van mondta , hogy az elfogadott törvényben van több mint tíz olyan kérdéskör, amit később rendeletben kell szabályozni. "Nem tudtuk le a problémákat, nem válaszoltunk meg minden kérdést, és jó néhány kérdést nem is tudunk megválaszolni az orvosi kamara nélkül, tehát rájuk szükség lesz a jövőben is" magyarázta, megjegyezve, hogy az erkölcsi kérdések esetében a MOK-nak kell felállítania és betartatnia a sztenderdeket.

A miniszterelnök arról is szólt, hogy a koronavírus-járvánnyal összefüggésben a mindennapokat érintő szigorításokra egyelőre nem kell számítani, mert a nemzeti konzultációban az a közvélekedés alakult ki, hogy az országnak működnie kell. Tavasszal sikerült jól védekezni, az összefogás önbizalmat adott az embereknek és a kormánynak, és "ha összefogunk, akkor együtt újra sikerülni fog anélkül, hogy le kellene állítani az országot"  mondta.

(forrás: MTI)
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!

Könyveink