hirdetés
2024. március. 28., csütörtök - Gedeon, Johanna.
hirdetés

Online bőrgyógyászati alkalmazás segített a betegellátásban

Több mint tizenkétezer esetet láttak el egy év alatt a Semmelweis Egyetemen a MedInnoScan online bőrgyógyászati alkalmazása segítségével.

Egy éve indult az ingyenes teledermatológiai ellátás a Semmelweis Egyetem Bőr-, Nemikórtani és Bőronkológiai Klinikáján. A páciensek a „MedInnoScan” nevű applikáción keresztül, személyes konzultáció nélkül kérhetnek gyors és hatékony segítséget a szakorvosoktól. A klinika szakorvosai 10 000 pácienst és kicsit több, mint 12 000 esetet láttak el az egy év alatt, amelyből az ellátás 5 hónapig volt elérhető. A számok tükrözik, hogy a páciensek 20 százaléka több esettel is felkereste az orvost. A születésnap szomorú aktualitásaként a napokban az egészségügyi korlátozások miatt a szolgáltatás ismét országosan elérhető.

Sárdy Miklós, a Semmelweis Egyetem Bőr-, Nemikórtani és Bőronkológiai Klinika igazgatója elmondta, hogy a visszajelzések alapján a betegeik számára nemcsak az vonzó, hogy az orvosi ellátás rendelkezésre áll személyes megjelenés, és így a koronavírus fertőzés kockázata nélkül is, hanem az is, hogy a segítség könnyebben és sok esetben gyorsabban elérhető számukra. Hozzátette, hogy sok betegüknek előnyt jelent, hogy nem kell a rendelőig utazniuk, majd ott várakozniuk, ugyanakkor gyorsan, néha akár órákon belül megkapják a diagnózist és az e-receptet.

Az online ellátást gyakorló orvosok számára meglepő volt, hogy nemcsak Budapestről és Pest megyéből (ahonnan 3 613, illetve 2 141 beteg használta a rendszert), hanem az ország egész területéről jelentkeztek az ingyenesen igénybe vehető ellátásra. A főváros és Pest megye után legtöbben Fejér megyéből jelentkeztek (410-en), de még Tolna megyéből is regisztráltak 82 esetet.

„Az orvosaink számára is segítséget jelent az online rendelési lehetőség, hiszen amellett, hogy az ellátásban résztvevő kollégáink – köszönhetően a megkapott védőoltásnak – egészségesek, az oktatási intézmények bezárása miatt a gyermekekkel otthon lévő orvosok is részt tudnak venni a gyógyításban”, tette hozzá Sárdy Miklós.

Az alkalmazás segítségével a páciensek bőrtünetükről készíthetnek egy képet, melyet szöveges megjegyzéssel kiegészítve, TAJ-számuk megadását követően továbbíthatnak a klinika szakorvosai felé.  A diagnózist – a szakorvosok terheltségétől függően – akár néhány órán, de legkésőbb egy héten belül emailben megkapják. A MedInnoScan applikációnak köszönhetően csak a feltétlen személyes jelenlétet igénylő esetekben kell megjelenniük a betegeknek a bőrgyógyászati rendelésen – ezzel is minimalizálva a Covid-19 vírusfertőzés és ‑terjesztés kockázatát.

A teledermatológiai rendelés elindításának ötlete dr. Bánvölgyi Andrástól, a Semmelweis Egyetem Bőr-, Nemikórtani és Bőronkológiai Klinikájánakszakorvosától származik, a Rényi Alfréd Matematikai Kutatóintézettel együttműködésben folytatott, krónikus sebek osztályozására szolgáló mesterséges intelligencia kutatáshoz kapcsolódóan. A szakorvos szerint az alkalmazás sikerességét és hatékonyságát az ellátott betegek száma mellett az is igazolja, hogy egy év alatt a betegek remekül megtanulták a rendszer használatát. A rosszul beküldött esetek aránya (rossz minőségű fotó, elrontott TAJ szám, értelmezhetetlen adatok) folyamatosan csökken és átlagban már bőven 5 százalék alatt marad.

A rendszer jövőjéről szólva az elmúlt egy év optimizmusra ad okot. A veszélyhelyzet elmúltával is megmaradnak az előnyök – a szakorvossal kevésbé ellátott régiókban élők, vagy olyanok, akiknek nehézséget jelent a szakrendelők látogatása (idősek, mozgásukban korlátozottak, kisgyerekesek) és az orvosok számára is könnyebbséget jelent, hogy diagnosztikai tudásukkal a rendelőn kívül is bárhonnan segíthetnek, tette hozzá dr. Bánvölgyi András.

A Semmelweis Egyetem Bőr-, Nemikórtani és Bőronkológiai Klinikájának mellett más intézmények is nyújtanak már hasonló szolgáltatást. A gyermekek számára a Szent János Kórház Budai Gyermekbőrgyógyászati Központja biztosít országos ellátást szintén a MedInnoScan alkalmazása segítségével, valamint a gödöllői Tormay Károly Egészségügyi Központ és a berettyóújfalui Gróf Tisza István Kórház is ellátja a területileg oda tartozó pácienseket. A rendszerhez további kórházak, rendelők csatlakozását várják, a közgyógyellátás intézményei számára a rendszer használatát a MedInnoScan Kft. ingyenesen biztosítja.

A komplex, mobiltelefonos alkalmazásból, háttéradatbázisból, és leletező felületből álló, szigorú adatvédelmi követelményeknek megfelelő MedInnoScan rendszer működését a Microsoft az Azure felhőben biztosított virtuális szerverekkel segíti.

Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!