hirdetés
2025. július. 12., szombat - Izabella, Dalma.
hirdetés

Növekszik az ápolók foglalkoztatottsága az Európai Unióban

Az Európai Unió (EU) tagországainak egészségügyi rendszereiben 4,45 millió nővér, asszisztens és szülésznő dolgozott 2019-ben, mintegy félmillióval több, mint 2012-ben, derült ki az Európai Unió luxembourgi székhelyű statisztikai hivatalának kedden közzétett jelentéséből.

Az Eurostat az ápolók nemzetközi napja alkalmából készített beszámolója szerint a teljes foglalkoztatású nővérek és szülésznők aránya tavaly 2,2 százalék volt az unióban. A legtöbb ápolónőt Németországban alkalmazták, arányuk 3,4 százalék volt. Németországot Finnország (3 százalék), majd Belgium (2,9 százalék) és Írország (2,8 százalék) követte.

Ezzel szemben az EU 27 tagállamából 11-ben az ápolók és szülésznők aránya az ország teljes foglalkoztatásában 1,5 százalék, vagy annál kevesebb volt. A legalacsonyabb részesedést, 1,1 százalék Bulgáriában jegyezték fel, amelyet Lettország és Luxemburg (1,2 százalék), Észtország, Ciprus és Magyarország (1,3 százalék) követett, majd Görögország és Lengyelország (1,4 százalék), valamint Spanyolország, Portugália és Románia (1,5 százalék) következett.

Számszerűen Németországban megközelítőleg 1,5 millió nővér és szülésznő dolgozott tavaly, amely az ilyen területen foglakoztatott uniós alkalmazottak egyharmadának (33 százalék) felel meg. Ápolókat magas számban Franciaországban (656 ezer), valamint Olaszországban (411 ezer) alkalmaztak még.

A 2012 és 2019 közötti időszakban a nővérek foglalkoztatottságának aránya a teljes munkaerőpiacon relatív értelemben a leginkább Máltán (+0,7 százalék) növekedett, amelyet Horvátország és Portugália (+0,5 százalék) követett. Ezzel szemben Írországban 0,6 százalékkal, Luxemburgban 0,5 százalékkal és Bulgáriában 0,3 százalékkal kevesebb ápoló dolgozott tavaly, mint hét évvel korábban.

Az alapnyilvántartásban szereplő ápolók száma (MTI grafika)
Az alapnyilvántartásban szereplő ápolók száma (MTI grafika)

(forrás: MTI)

Könyveink

  • learn more Rurik Imre (monográfia) FÉRFIGYÓGYÁSZAT

    A monográfia a férfiak szomatikus, mentális és szociológiai sajátosságait taglalja, amelyek a "férfiléthez" köthetők,...

  • learn more Gyógyszertámogatás

    A fejlett és közepesen fejlett országokban a gyógyszerek jelentős részét az állam, illetve az annak alrendszereként működő társadalombiztosítás...

  • learn more Ars neurologiae

    Régiesen szólva, idegorvos vagyok. Bármit tanultam vagy csináltam ezen kívül, a világ látását számomra a foglalkozásom határozza meg. Mielőtt...

  • learn more Álláskeresők könyve

    Hányan keresnek ma állást Magyarországon? Hányan készülnek feladni, és ami rosszabb, hányan adták, adják fel? Hiánypótló könyv magyar szerzőtől az...

  • learn more A hasnyálmirigy daganatai

    A hasnyálmirigy daganatai az elmúlt négy évtizedben gyakoribbá váltak, és a hasnyálmirigyrák ma már a vastagbél- és a gyomorrák után az...

  • learn more Pszichiátria - másképp

    A szerző mindazoknak ajánlja könyvét, akik kapcsolatba kerültek a pszichiátriával, akár mint vizsgázók, akár mint terapeuták. A könyv...

  • learn more Pirula a patikamanó - Maja lázas

    A Galenus Kiadó – a Patika Magazin kiadója - mesesorozatot jelentetett meg Pirula, a patikamanó  sorozatcímmel 2-4 éves gyerekek...

  • learn more Nők a fájdalom árnyékában - Endometriózis

    Árvai Nóra ebben a könyvében az endometriózisról szóló legújabb kutatások mentén ír a betegségről, kóreredetről,...

  • learn more Gyermeked a személyi edződ - Fitt mama, egészséges baba

    Moccanj gyermekeddel! – Legyen Ő a te személyi edződ! Ha már nap mint nap „rákényszerít” a...

  • learn more Manuale Pharmaceuticum Novum - második bővített kiadás

    A magisztrális gyógyszerkészítés a gyógyszerészek egyik meghatározó egyedi és kizárólagos...

  • learn more Tükröm, tükröm...

    Ha a tükör nem, ez a könyv megmondja, hogy a problémáink elől, önmagunk elől nem tudunk elmenekülni. A Zsigmond Márta-médiadíjas újságíró, költő és...

  • learn more Pszichiátriai gondozási kézikönyv

    A könyv a krónikus pszichiátriai betegségek hosszú távú, akár évtizedekig tartó ambuláns ellátási formáját mutatja be. Ez a...

  • learn more Sürgősségi kardiológia

    A Kadix Press Kiadó új könyve az Oxford University Press méltán népszerű kézikönyv sorozatában nagy sikert aratott, akut kardiológiai eseteket...

  • learn more Gyermekbántalmazás

    A bántalmazott gyermekek védelme érdekében kiemelt fontosságú az esetek korai felismerése, a védő intézkedések mielőbbi megtétele. Könyv célja, hogy...

  • learn more Az agyvelő boncolása

    Ez a könyv az agyvelő normális anatómiájával foglalkozók, tehát elsősorban az egyetemi hallgatók számára készült. A szövettani, élettani és...

  • learn more 59 másodperc - Egy kis ésszel sokra mész

    Mitől válik kreatívabbá az, aki cserepes növényt tart az asztalán? Miért nagyobb az esélye, hogy visszakapjuk elveszetett...

  • learn more Balneoterápia és hidroterápia

    Magyarország termálforrásokban gazdag. Így számos természetes gyógytényezőt alkalmazunk a gyógyítás céljára. A balneoterápia...

  • learn more Misce fiat...

    Dr. Szabó Sándor, a Magyar Gyógyszerészi Kamara örökös, tiszteletbeli elnöke a 70. születésnapjára állította össze a kamara elmúlt 20 évének történetét...

  • learn more Férfigyógyászat

    Az orvosi szakterületek szétválása óta létezik a nőgyógyászat, amely alapvetően a női reprodukcióval és annak szerveivel foglalkozik. A FÉRFIGYÓGYÁSZAT...

  • learn more Visszhang - Lengyel Mária élete

    A kötet a magyar echokardiográfia nagy alakja, dr. Lengyel Mária emberi és hivatásbeli portréját jeleníti meg a hitves, a barátok és a...