hirdetés

Mindenki ért az infekciókontrollhoz

 

Ritka eset, hogy egy egészségügyi konferencián olyan parázs vita alakul ki, ahol az ellenkező véleményen lévők még az ebédről is elfeledkezve emelt hangon mondják érveiket. Az IME kedden kezdődött kétnapos Jubileumi Országos Infekciókontroll Konferenciáján ilyen helyzet alakult ki, írja a Weborvos.

A "messziről jött", illetve hazalátogató magyar orvosok szerint itthon a szinte változatlan rossz kórházi fertőzési adatok mögött valójában nem a pénzhiányt, hanem a "szörnyű" magyar hozzáállást, az oda nem figyelést, a felelősségnélküliséget kell keresni. Mert Nyugaton is,ugyanúgy fertőznek a multirezisztens kórokozók, csakhogy főleg szemléletváltással sikerült jelentősen csökkenteni az esetek számát. A magyar mundér becsületét védők szerint viszont itthon is mindent elkövetünk, csak a körülmények foglyai vagyunk.

A vita a konferencia kitekintő blokkjában tört ki, abban, amelyben a külhonban sok-sok évet eltöltött magyar orvosok számoltak be kinti tapasztalataikról. A norvég egészségügyi rendszerbe engedett betekintést dr. Tótth Árpád, aki az Észak-európai ország regionális irányításában vesz részt. Fontos, hogy nem akarják eldugni senki elől statisztikákat, hiszen csak így lehet küzdeni a fertőzések ellen. Egyébként Norvégiában az utóbbi öt évben sikerült 6 százalékról 5 százalékra lefaragni a körházi fertőzések arányát, de a végső cél a 0 százalék.

Dr. Hegedűs Zsolt ortopéd sebész is azt emelte ki, Magyarországon is el lehetne érni eredményeket, hiszen alapvetően minden adott. Ehhez meríthetnének a jól bevált nyugati tapasztalatokból és fontos lenne, ha változna a szemlélet is. El kell érni, hogy a jelenleg kellemetlennek vagy feleslegesek tartott higiénés szabályok betartása automatikus legyen, hangsúlyozta. Ez után tört ki a vita arról, hogy vajon a pénztelenségen vagy az egészségügyben dolgozók hozzáállásán múlik-e, hogy nem igazán csökken Magyarországon a kórházi fertőzések száma.

A külföldi gyakorlatokat bemutató orvosok véleményét egy gyakorló magyar intézeti infektológus előadása támogatta meg. Dr. Almási István, a szekszárdi Balassa János Kórház higiénés osztályának vezető főorvosa az egészségügyben dolgozó féllaikus hozzáállásról többek között azt mondta: ahogy a focihoz, úgy az infekciókontrollhoz is mindenki ért. Sokan gondolják úgy, hogy minden úgy jó, ahogy van, ők nem tehetnek semmiről, nem fertőztek meg senkit, legalábbis nem tudnak róla. Fontosnak tartják a gyógyítás szabadságát, nem szeretik a szakmai protokollokat, nem szeretnek írni. Ha pedig elvárásokat fogalmaznak meg velük szemben, azzal fenyegetőznek, hogy odébbállnak.

A teljes cikk

(forrás: WebOrvos)

Könyveink

  • learn more Discoveries in Gastroenterology

  • learn more A születés traumája

    A születés traumája néhány év híján százéves mű – romantikusan szövevényes, néhol szinte megfejthetetlen, néhol teljesen modern és ma is a...

  • learn more Pirula a patikamanó - Marci elesik

    A Galenus Kiadó – a Patika Magazin kiadója - mesesorozatot jelentett meg Pirula, a patikamanó  sorozatcímmel 2-4 éves gyerekek...

  • learn more A fogyasztóra hangolva

    A fogyasztók dühösek, nagyon dühösek! A válság zűrzavarában nyugtalanok és rosszkedvűek: úgy érzik, hogy becsapták és magukra hagyták őket....

  • learn more A gasztroenterológia története

    Az orvoslás önálló, sajátos arculattal rendelkező területe az egyetemes tudománynak, és szerves része az általános...

  • learn more Mit (t)egyek, hogy lefogyjak? - Patika Magazin könyvek

    A könyv segítségével nem lehet néhány hét alatt hatalmas túlsúlytól megszabadulni, azt sem ígéri, hogy...

  • learn more Az agyvelő boncolása

    Ez a könyv az agyvelő normális anatómiájával foglalkozók, tehát elsősorban az egyetemi hallgatók számára készült. A szövettani, élettani és...

  • learn more Transzfúzió

    A könyv a hazai palettáról évek óta hiányzó munkát pótol. A vérátömlesztés a mindennapi klinikai/kórházi munka során napjainkban is gyakori (olykor...

  • learn more Ärztliche Kommunikation

    Die Arzt-Patienten-Beziehung erfordert über die alltäglichen Kommunikationsfähigkeiten hinausgehend auch spezielle Kenntnisse. Die alltägliche Praxis...

  • learn more Szalagsérülések

    A „Traumatológia Témakörök” sorozat 1993-ban indult az akkori Országos Traumatológiai Intézetben. A zsebkönyvek szerzői többnyire traumatológusok, akik a...

  • learn more Szemészet

    Napjainkban új kihívások várnak a szemésztársadalomra. A népesség elöregedésével nő az időskorban előforduló szembetegségek száma. A 80 éven felüli lakosság...

  • learn more Figyelem és értelmezés

    „Amit ezzel a könyvvel kapcsolatban mondok, az a pszicho-analitikus ülésre is érvényes; határozottan az a benyomásom, hogy a pszicho-analitikus...

  • learn more Zsebdoktor utazóknak - Patika Magazin könyvek

    A könyv részletesen tárgyalja az utazás közben előforduló megbetegedéseket, azok kezelési módját, az utazás előtt...

  • learn more Experimentally-Induced Paw Oedemas in Mice

    This monograph is the first one to give a general survey of the different mouse paw inflammation models. The first chapters deal...

  • learn more Útmutató a SCID-5-CV használatához

    Nélkülözhetetlen segédlet a nemrégiben megjelent strukturált klinikai interjú (SCID-5-CV) alkalmazásához. Szakembereknek és leendő...

  • learn more Professzionalizmus a pszichiátriában

    Amit gyakran a betegre nézve „gyógyító körülménynek” neveznek a medicinában, az valójában az orvos professzionalizmusának...

  • learn more Hogyan vizsgáljunk ultrahanggal?

    Az ultrahang-diagnosztikai protokollokat bemutató szakkönyv átdolgozott, bővített, új kiadása a vizsgálatokat végző szakemberek...

  • learn more A bántalmazott test - A trauma-munka szomato-pszichoterápiás megközelítése

    A könyv arra keresi a választ, hogy miképpen lehet a fizikai bántalmazás okozta...

  • learn more Út Stockholmba – Tudósok és Nobel-díjak

    A kiadvány a tudományról és a tudósokról szól, valamint arról a díjról, amely már több mint száz éve a legismertebb...

  • learn more Népegészségügyi medicina

    A betegségek megelőzése az emberiség ősi igénye. Már a történelemformáló világjárványok kapcsán megszületett az a felismerés, hogy a...