hirdetés
2024. április. 19., péntek - Emma.
hirdetés

Mikor kockázatosabb a szélütés?

Kisebb arányban kapják meg a szükséges kezeléseket a szélütés miatt hétvégén kórházba került páciensek, és betegségük kimenetele is rosszabb, állapították meg brit kutatók.

Az Archives of Neurology című szakfolyóiratban ismertetett tanulmányhoz 93 ezer brit páciens adatait elemezték, akik 2009 áprilisa és 2010 májusa között szélütéssel kerültek kórházba Nagy-Britanniában. Az eredmények azt mutatták, hogy a szokásos hat diagnosztikai és kezelési lépésből ötöt kisebb valószínűséggel végeztek el azoknál a pácienseknél, akik hétvégén kerültek be a kórházba, azokhoz képest, akiket hétköznap vettek fel. Agyi szkennelést például a hétvégi páciensek 43 százalékánál végeztek, míg a hétköznap bekerültek 47 százalékánál készült ilyen.

Kiderült az is, hogy a szélütött beteg életkilátásai is rosszabbak voltak hétvégi felvétel esetén. Az átlagosan hétnapos kórházi tartózkodás alatt például a vasárnap kórházba került páciensek 11 százaléka halt meg, míg a hétköznap felvett betegeknek csak 9 százaléka.

"Számításaink szerint 350 potenciálisan elkerülhető kórházi haláleset történik évente az átlagosan 7 napos ápolás alatt" – idézte William Palmer kutatásvezetőt, az Imperial College London munkatársát a HealthDay című ismeretterjesztő portál.

(forrás: MTI)
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés